Gyerek

Így spórolj a rezsin!- 10 egyszerű tipp

Nálatok is egész nap megy a mosógép? Este sem kapcsoljátok ki a számítógépet, hifit? Érdemes kicsit változtatni! Összegyűjtöttünk tíz tippet, amellyel faraghatsz a rezsiköltségből.
2012. November 21.

Villany

• Ugyan a világítás – legalábbis télen – nem a legnagyobb tétel a villanyszámlában, de viszonylag kis ráfordítással lecserélhetjük az összes izzót energiatakarékosra.

• Tegyük természetessé a gyerekek számára is, hogy lekapcsoljuk a lámpát, ha elhagyunk egy helyiséget.

• A készenléti üzemmódú készülékeket, például az összes szórakoztatóelektronikai cuccot lekapcsolhatjuk egy mozdulattal éjszakára, vagy – ha nincs otthon munkaidőben senki, aki használná – akár nappalra is egy közös elosztóba dugva.

• Mivel a legtöbb villanyt a hűtés és a fűtés fogyasztja egy háztartásban, érdemes megfontolni, hogy a hűtőszekrényt, a fagyasztót, a villanysütőt lecseréljük energiatakarékosra, illetve ésszel, ne pedig rutinból használjuk a légkondicionálást, a villanykályhát, a radiátort és a szárítógépet. Tudom, hogy ez utóbbi megkönnyíti az életet kisgyerek mellett, főként télen, de gondoljuk meg, hányszor szükséges valóban a használata, mivel rengeteget fogyaszt, és a ruháknak sem tesz jót. Szintén könnyebb egy kellemes hőmérsékletű lakásban, amikor a gyerekkel otthon vagyunk, és látszólag neki is jobb érzés, de a gyerekorvosok több okból sem ajánlják a klíma használatát.

• Egy kisgyerekes háztartásban nagy fogyasztó még a mosógép is: nem energiaigénye, hanem használatának gyakorisága miatt. Így itt is érdemes minél alacsonyabb fogyasztású készüléket venni.

• Nagy egyszeri költséggel jár ugyan, de a napkollektorok használatával kiiktatható a vízmelegítés energiaigénye.

Víz

• A víztakarékos vécétartályok a hagyományos társaik vízszükségletének töredékét használják.

Sokat spórolhatunk, ha fogmosás, borotválkozás és zuhanyozás közben elzárjuk a vizet, amikor nem kell, és nem folyó vízben mosogatunk.

• Ha megszabadulunk a csöpögő csapoktól, jelentős megtakarítást érhetünk el.

• Ha ellátjuk a csaptelepeket perlátorral, ami levegővel keveri a vizet, a kisebb vízsugár is nagyobb hatékonysággal öblít. Legtöbbször különben sem kell teljesen megnyitni a csapot.

• Ugyan kicsi tétel, de a pohárban maradt vizet is a cserepes szobanövényekre önthetjük.

• Tavasztól őszig, ha a fürdetés után a babakádból a vizet vödrökbe, és nem a lefolyóba öntjük, kivihetjük a virágoknak.

• A kertben gyűjtött esővízzel is lehet locsolni.