babaszoba.hu


A "naptármódszer"

Szerkesztőségünkhöz naponta sok elektronikus levél érkezik azzal a kérdéssel, hogy a ciklus bizonyos napján nem védekeztek, "mennyi tehát a teherbeesés kockázata". Mindazon kedves olvasónk számára ajánlom a naptármódszer lényegének megismerését.

Már az antik világban is ismert volt az a tény, hogy a ciklus nem minden napja egyformán fogamzóképes. Évekkel ezelőtt egy nagyon híres svájci óragyár keresett meg azzal a kéréssel, hogy mondjak szakvéleményt egy olyan óráról, mely megmutatja a termékeny napokat, sőt azt is, mely napokon valószínűbb a leány és melyik napon a fiúgyermek fogantatása. A találmány rendkívül szellemes, az óra formatervezése egyenesen elbűvölő volt. A termék kifejlesztésének minden tudományos alapja helyén volt, egyet kivéve: a mai nők ciklusa nem jár olyan pontosan, mint egy kiváló svájci óra. Ennek ellenére hasznosnak tartom a naptármódszer pontos megismerését, mert egyrészt nagyon sok téves információ kering ezen a téren, másrészt minden védekezés jobb a semminél.

A naptármódszer lényege

A védekezés naptármódszere a következő megfigyeléseken alapul:
  • Az ovuláció legtöbbször a ciklus 14. napján (± 2 nap) következik be, ha a ciklus első napjának a rendes havivérzés első napját tekintjük.
  • A spermiumok élettartama 2-3 nap.
  • A petesejt legfeljebb 24 óráig életképes.
Így a havivérzések naptárba történő feljegyzése révén a fogamzóképes időszak könnyen kiszámítható.

A naptármódszer ajánlása

A kellő biztonság elérése céljából azt javasolják, hogy a 14. nap előtt 7 és az azt követő 3 nap alatt ne történjék védekezés nélküli közösülés. Saját praxisomban találkoztam már olyan esettel, ahol a fogamzást eredményező közösülés a ciklus 3. napján történt. Ez nyilvánvalóan ritkaság, mint ahogy ritkaság a fogamzásgátló tabletták melletti fogamzás is.
A módszer alkalmazását nehezíti a nem pontosan 28 napos ciklus. A rövidebb vagy hosszabb ciklus jellemzően a tüszőérés fázisának megrövidülésére vagy megnyúlására vezethető vissza. Az ovuláció napja tehát úgy számítható ki a legkönnyebben, ha a ciklus hosszából 14-et kivonunk. Így a 30 napos ciklusnál a tüszőrepedés legtöbbször a 16., míg 24 napos ciklus esetén a 10. napon következik be. A fogamzóképes időszak pedig úgy számolható ki, hogy az elmúlt, legalább féléves periódus során megfigyelt legrövidebb ciklus hosszából 19-et levonunk. A tilalmi idő végét úgy kapjuk meg, hogy a legrövidebb ciklus hosszából 11 napot levonunk. Így például, ha a legrövidebb ciklus 22 napos volt, az elméleti fogamzóképes időszak a ciklus 4. napján kezdődik és a 11. napon ér véget. Szabályos, 28 napos ciklusok esetén a 10-17. nap közötti periódus a kritikus. A pontos kiszámítás segítésére mellékeljük az alábbi táblázatot.

A legrövidebb ciklus
az elmúlt 8 hónap alatt,
napokban
Az első fogamzóképes
nap a jelen ciklusban
A leghosszabb ciklus
az elmúlt 8 hónap alatt,
napokban
Az utolsó fogamzóképes
nap a jelen ciklusban
213.2110.
224.2211.
235.2312.
246.2413.
257.2514.
268.2615.
279.2716.
2810.2817.
2911.2918.
3012.3019.
3113.3120.
3214.3221.
3315.3322.
3416.3423.
3517.3524.
(Forrás: Contraceptive Technology 1990-1992., Irvington Publishers Inc., New York)

A módszer hatékonysága

A naptármódszer, önmagában alkalmazva, az egyik legmegbízhatatlanabb módszer. Az éves teherbeesési arány 10% körüli. Ennek oka az ovuláció napjának kiszámíthatatlansága. A peteérést és a tüszőrepedést ugyanis számos testi, lelki és környezeti tényező befolyásolja.

Tanácsok naptármódszerrel védekezők számára

  1. Vezessen precíz menstruációs naptárt. Azon egyértelműen jelölje be a normális havivérzés napját. Az e nap előtti véres folyás nem jelent normális havivérzést.
  2. A fentiek szerint számolja ki a fogamzóképesség legvalószínűbb napját. Naptárjában pontosan jelölje be a fogamzóképesség kezdetének és végének legvalószínűbb napját.
  3. A kockázatos időszakban javasolt az önmegtartóztatás, vagy spermicidekkel kombinált óvszer alkalmazása.
  4. Ha az egyes ciklusok között nagy az eltérés, kérje ki orvosának véleményét. Ilyenkor más módszer (például ébredési hőmérséklet mérése) javasolt természetes fogamzásgátló módszerként.
A naptármódszert nem javasolják fogamzásgátlásra a már leírt indokok alapján. Mégis többet ér, mint a semmi. Naptármódszer esetén, vérzéskimaradáskor, elsőként terhességre kell gondolni. Ez legegyszerűbben valamelyik terhességi gyorsteszt segítségével zárható ki (bármelyik patikában kaphatók, nagyjából egyformán érzékenyek és megbízhatók). A módszer alkalmazásának hatékonysága jelentős mértékben javítható, ha más módszerrel, például az ébredési hőmérséklet mérésével megismeri a saját ciklusát. Viszonylag biztonságos a módszer, ha van tüszőrepedés és sárgatestfázis.

Forrás:
Contraceptive Technology, Irvington Publishers Inc. New York.
Family planning handbook for doctors. International Planned Parenthood Federation, London, 1988.
Elek Cs: A fogamzásgátlásról: tárgyilagosan a valós tények tükrében. Golden Book Kiadó, Budapest, 1998.
Címkék:
ovuláció,
menstruációs ciklus,
naptármódszer,
fogamzásgátlás,
várandósság

Hozzászólások


Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Babanaplók

Mi ajánljuk

Legfrissebb

Vezess naplót Te is!

A babaszoba.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
Copyright © 2002 - 2014 Sanoma Media Budapest Zrt. - Minden jog fenntartva