babaszoba.hu


Elég egy embriót beültetni!

Nem csökkenti, hanem épp ellenkezőleg, növeli az egészséges, érett baba világrahozásának esélyét, ha nem az eddigi gyakorlatnak megfelelően két-három, hanem csupán egy embriót ültetnek az anya méhébe a lombikeljárás során.


Az iowai termékenységi központ új tanulmányából az derül ki, hogy attól, hogy a nőknek egy embriót ültetnek be a mesterséges megtermékenyítés (IVF) során, még nem csökken az esélyük arra, hogy teherbe essenek. Az ikerszülés valószínűsége azonban valóban csökken, ez pedig az ikerterhességgel járó kockázatok miatt egyáltalán nem hátrány.
A lombikeljárás során hagyományosan több embriót ültetnek be, amitől sokszorosára nő annak esélye, hogy ikrek születnek. A több embriós terhesség azonban az édesanyát és a csecsemőket érintő kockázatokat, így a terhességi diabétesz, a koraszülés és a Little-kór valószínűségét is növeli. Nem is beszélve arról, hogy kettőnél több fejlődésnek induló embrió esetén felajánlják a szülőknek a magzatok számának csökkentését is, ami igen nehéz döntés elé állítja őket.

Dr. Jessica Kresowik, az Iowai Egyetem kutatója arról számolt be, hogy munkatársaival együtt úgy érezte, túl magas az ikrek száma a klinikán, ezért bevezették azt a szabályt, hogy a fiatalabb nők esetében, akiknek jó az esélyük a teherbe esésre, csak egy embriót ültettek be. A cél az volt, hogy egyszerre egy egészséges gyermek kimenetelét javítsák.

Kresowik és munkatársai azt írják a Fertility and Sterility szaklapban megjelent tanulmányukban, hogy az Egyesült Államokban a mesterséges megtermékenyítések a születések csupán egy százalékáért felelősek, ugyanakkor az ikerszülések 17 százaléka mesterséges megtermékenyítésből származik.
Az Amerikai Reprodukciós Orvostani Társaság ajánlása szerint 35 éven aluli nők esetében legfeljebb két embriót szabad beültetni, és az orvosok az egyes esetekben az egyetlen embrió beültetését is fontolóra vehetik. A kutatók szerint azonban az Egyesült Államokban ezeket az irányelveket csak lassan kezdik alkalmazni, és még mindig sok helyen ültetnek be több embriót fiatalabb, egészséges nőkbe is. Kresowik szerint korábban valóban több embrióra volt szükség a terhességi arányszám fenntartásához, de a technika fejlődésével egyre több helyen ajánlják fel az egyetlen embrió beültetésének lehetőségét a pácienseknek.

A kutatás eredményei azt mutatták, hogy azóta, hogy bevezették az egyetlen embrió beültetésére vonatkozó politikát, a születési arány egyáltalán nem csökkent, sőt idővel egyenesen javult. Az eredmények szerint tehát valóban beválik ez a megközelítés, a sikerarány kedvező, és csökkenti az ikerszülések számát.
Címkék:
beültetett embriók száma

Hozzászólások


Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

A babaszoba.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
Copyright © 2002 - 2014 Sanoma Media Budapest Zrt. - Minden jog fenntartva