Baba

Láz

Előbb-utóbb minden gyerek belázasodik, ezért jó, ha tudjuk, mivel állunk szemben, és felkészülünk a fogadására. Ha nem esünk pánikba, a gyerkőcök is jobban gyógyulnak.
2007. Szeptember 08.

A láztól nem kell megijedni

Amikor egészségesek vagyunk, testünk hőmérsékletét az agyunkban található hőközpont 36-37 °C között tartja. Egyes kórokozók hatására szervezetünkben lázkeltő anyagok szabadulnak fel, amelyek a keringéssel eljutnak a hőközpontig: ekkor kezd emelkedni a hőmérsékletünk. 37-38 °C között hőemelkedésről, 38 fok felett lázról beszélünk.

Hogyan mérjük a lázat?

A testhő kis mértékben minden embernél eltérő, napi ingadozás is megfigyelhető. Egészen kicsi babáknál a popsiban való mérés a legegyszerűbb. Később, amikor a kicsi már tud az ölünkben ülni, megpróbálhatjuk a hónaljában mérni a lázat, figyelemelterelő játékkal ez általában sikerül is.

A fülhőmérő és a homlokhőmérő minden életkorban és helyzetben alkalmazható, egy-két másodperc elteltével le is olvasható az érték.

Fontos tudni, hogy a fülben, végbélben, illetve az angolszász országokban elterjedt szájban való lázmérésnél 0,5 °C fokot le kell vonni a mért értékből.

Léteznek homlokra tapasztható lázmérő lapok is, ezek azonban nem elég pontosak.

Mi is a láz?

A hő emelkedése során az immunanyagok termelése fokozódik, a kórokozók szaporodása pedig lassul, tehát kifejezetten hasznos, a védekező reakció fontos része. Bár a legújabb szakmai protokoll alapján a testhőmérséklet növekedése nem igazán okoz kárt a szervezetnek, a 3 hónaposnál fiatalabb csecsemőknél 38 °C fölött illetve a 3-6 hónapos csecsemők 39 fokos vagy azt meghaladó testhőmérséklete mondható rizikósnak és meg kell kezdenünk a lázcsillapítást illetve orvoshoz kell fordulni.

Legjobban innivalóval biztosíthatjuk a megfelelő vitaminokat, a szükséges tápanyagokat és energiát. Ha szopik, kínáljuk meg gyakrabban anyatejjel, ez elegendő lesz számára, teáztatni továbbra sem kell a szoptatott babát. Tápszeres babáknál szükség van külön adagolt forralt vízre. A nehezen emészthető ételeket kerülni kell, mert a láz károsíthatja az érzékeny bélenzimeket, hányás, hasmenés alakulhat ki.

Hogyan segíthetünk?

Hőemelkedés, de még láz, sőt magas láz esetén is elegendő, ha megszabadítjuk a kicsit vastag ruháitól, takaróitól, és sok folyadékot itatunk vele. Legalkalmasabb erre a célra a tiszta víz, a szénsavmentes ásványvíz.

A láz önmagában nem veszélyes állapot, a magas láz sem (kivételt képeznek a már fent említett egészen pici babák). Nem okoz semmilyen hosszútávú károsodást, a szervezet öngyógyító mechanizmusai közé tartozik, csupán egy tünet. Amint a szervezet megküzdött a betegséggel, a láz is lejjebb fog menni. Természetesen ha a gyermeknek egyéb panaszai vannak: hányás, hasmenés, fájdalom, légzési nehézség, akkor forduljunk orvoshoz, de ha a gyermek jókedvű, van étvágy, iszik elég folyadékot, csupán lázas, akkor nem kell különösebben megijedni.

A lázcsillapító gyógyszerek közül ha nagyon muszáj, akkor használhatunk paracetamol, amidazofen vagy ibuprofen hatóanyagtartalmút, az összetevőket mindig feltüntetik a készítmény csomagolásán. Ugyanazt a fajta gyógyszert csak 4-6 óránként adhatjuk. Ennél gyakrabban kifejezetten orvosi utasításra használjunk lázcsillapítót, akkor is a másik csoportba tartozó gyógyszert, 2-3 óra elteltével. A túladagolás veszélyes tüneteket okozhat!

Szintén a legújabb lázzal kapcsolatos új, 2011-es szakmai protokoll szerint, a fizikális lázcsillapítás meglehetősen kíméletlen módszer, a hűtőfürdő vagy a hideg testborogatás magas láz esetén persze alkalmazható de a kíméletes, didergést elkerülő, 31 foknál melegebb vízzel történő fürdő javasolt, és ez alapvetően a közérzet javítását szolgálja.

Lelki okok

A láz lelki eredetű is lehet. Ha a gyerek nem érzi jól magát a világban, több törődésre, szeretetre vágyik, nehezen viseli a konfliktushelyzeteket, megesik, hogy minden látható ok nélkül belázasodik. A vasárnap esti váratlan láz – főleg, ha többször is előfordul, és nem követi betegség – jelezheti például azt is, hogy a kicsi nem szeret bölcsibe vagy oviba járni.

Ártalmatlan “rém”: a lázgörcs

“A kisfiam a 15 hónapos korban kötelező MMR-oltás után nyolc nappal belázasodott. 37,5 fokos “láznál” már fennakadt a kicsi szeme, elkezdett rángatózni, és habzott a szája. Sajnálom, hogy erről az oltási szövődményről nem esik szó sehol. Jó lenne ismerni az effajta epilepsziaszerű görcsök hátterét, a lehetséges utóhatást és az életmentő beavatkozások tárházát, mert ezek a borzalmas élmények talán elkerülhetőek lennének megfelelő tájékoztatással.”

Csurgó Anita, e-mail

Amit a lázgörcsről tudni kell

dr. Mészner Zsófia gyermekinfektológus, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója:

Egyetlen védőoltásnak sincs közvetlenül lázgörcsöt okozó hatása. A lázgörcsöt maga a lázas állapot okozza, függetlenül attól, hogy a testhőmérséklet emelkedését mi váltotta ki – ez leggyakrabban valamilyen fertőzés. Legtöbbször kisgyerekkorban, egy-két éves kor között fordul elő. Lehet genetikai háttere, előfordulhat családi halmozódás, egy gyereknél jelentkezhet többször is, de kisiskolás korra ezek is elmaradnak.

A lázgörcs kialakulása független a láz magasságától. A láz felmenő szakában, vagy akár ellenkezőleg, a láz csökkenésekor is felléphet.

A görcs nagyon ijesztő, ám alapjában véve ártalmatlan, megfelelő lélekjelenléttel könnyen átvészelhető jelenség, amelynek szerencsére nincs hosszú távú káros következménye. A roham ideje – bár hosszúnak tűnik – általában jóval kevesebb, mint egy perc, ezután a kicsi mély álomba zuhan.

Mindez nem azt jelenti, hogy nem kell komolyan venni. A diagnózis felállítása az orvos feladata, különös tekintettel arra, hogy epilepszia is kezdődhet lázgörcsnek “álcázva”.

Az első görcsroham feltétlenül olyan esemény tehát, amelyről értesülnie kell a házi gyermekorvosnak, hogy megkezdődhessen a kivizsgálás. Lázgörcsöt (és lázat) lázcsillapítóval – sajnos, a közhiedelemmel ellentétben – nem lehet megelőzni, mivel ezek a szerek csak a már izgalomban lévő hőközpontra hatnak. “Előre” értelmetlen dolog lázcsillapítót adni, de lázat mérni és lázcsillapítást alkalmazni kell és fontos.

Tennivalók lázgörcs esetén

  • 1. Fontos, hogy oldalra fektetett testhelyzetben megvédjük a gyereket a sérüléstől, és megakadályozzuk, hogy a szájából hátracsurogjon a váladék.
  • 2. Amint lehetséges, mérjük meg és csillapítsuk a lázat.
  • 3. Az orvos dönt arról, legyen-e mindig kéznél a végbélbe könnyen bejuttatható görcsoldó – ám a legtöbb lázgörcs magától oldódik, mire a kúp előkerül. Nem a görcsgátlás, hanem a megfelelő testhelyzet, vagyis a fulladás megakadályozása az életmentő beavatkozás!

Hasznos tippek lázcsillapításra

  • Ha felbontunk egy üveg lázcsillapítót, mindig írjuk rá a dátumot, mert sok gyógyszer felbontás után csak pár hónapig használható.
  • Időnként ellenőrizzük a gyógyszerkészletünket, nehogy akkor derüljön ki, hogy lejárt az összes, amikor nagy szükség lenne rá.
  • Ha lázas a gyerek, a mért értékeket mindig írjuk fel, így tudjuk, mikor kaphat újabb gyógyszert, látjuk, hogy javul-e, és az orvosnak is sokat segíthetünk a diagnózis felállításában.
  • Jegyezzük fel azt is, melyik lázcsillapító módszer vált be gyerekünknél, mert a következő betegségnél nem biztos, hogy eszünkbe jut a nagy izgalomban.

Kapcsolódó cikkeink láz témában:

Forrás: Kismama magazin