Baba

Apró fogak, nehéz hónapok

Gergő hamarosan egyéves. Sokszor nyűgös a növekvő fogak miatt. Ildikó szívesen segítene rajta, de hogyan? Fodor Marianna gyermekgyógyász válaszol.
2013. Január 25.

Tizenegy hónapos kisfiammal vagyok itthon. Kérdésem nyilván sokakat érint, de nagyon eltérő válaszokat kapok rá. A fogzásról van szó szerintem, de lehet, hogy nem kizárólag ez a probléma. Azt vettem észre, hogy Gergőnek vannak nagyon nyugtalan periódusai, nappal nyűgös, főleg kézben van nyugton, de ahogy leteszem, nyafog. Aludni pedig szinte egyáltalán nem akar, ha lefektetem, fölpattan. Az ölemben elalszik, de ahogy “ágyat ér a feneke”, már sír is, és kapaszkodik.

Étvágya sincs pár napig. Aztán mintha elfújták volna ezt a rossz időszakot, megint teljesen jól telnek a napjaink. Éppenséggel nem kisangyal, de legalább nagyjából kiszámítható, és egész jól elfoglalja magát a lábam körül, a közelemben. Aztán újra kezdődik az egész.

Én a fogzásra fogom ezt, amit a babás barátnőim és anyukám is megerősít. De nem tudom, mit kezdjek vele. Mivel már elég nagy, és sok mindent rág, ő maga tudná csillapítani a fájdalmat, adok is neki kenyérhéjat, van rágókája, de nem sokat ér. Persze, szívesen emelgetem, hordozom, de tudom, hogy attól még fáj neki. Felmerült bennem, hogy valahogy csillapítani kellene a fájdalmát, hiszen ha nekem fáj a fejem, én is beveszek egy gyógyszert. Őt miért fosszam meg ettől? De közben az is megfogalmazódik bennem, hogy milyen anya az, aki a könnyebb utat választja, és vegyi anyagokkal tömi a gyerekét, ahelyett, hogy minden mást megtenne, és elfogadná, hogy vannak nehezebb időszakok.

Üdv: Ildikó

A fogzás fájdalmas lehet a babáknak

A fogak áttörése, kibújása hosszú folyamat, amely a baba harminc hónapos koráig is eltarthat. Látható, hogy a fogak megjelenési időpontja széles határok között változhat. Egyéves kor körül a két felső szélső metszőfog, majd a két alsó szélső metszőfog bújik elő. A tejfogak áttörése előtt már hetekkel kellemetlen érzés alakulhat ki. Feszül az íny, ami kisebb panaszokhoz vezet: nyűgösség, nyálzás, étvágytalanság, kissé lazább széklet. A közhiedelemmel ellentétben nem létezik “fogzási betegség”, nincs bizonyíték arra, hogy a fogáttörés hőemelkedést okozna. Ha lázas a baba, orvoshoz kell fordulni!

A kellemetlen tünetek enyhíthetők hűthető rágókával vagy fájdalomcsillapító hatású helyi ecsetelővel. Az ép fogínyről nem szívódik fel, de érzéstelenítő hatással bír. Végső esetben, ha a kicsi nagyon zaklatott, vagy éjszaka sem tud nyugodtan aludni, egy-egy alkalommal lehet adni szájon át adható fájdalomcsillapító cseppet vagy szirupot.

Ezzel még nem “tömi vegyi anyagokkal” a gyerekét, és neki is könnyebb így átvészelnie ezeket az időszakokat nyugodt, kiegyensúlyozott és nem fáradt anyukájával.

Üdvözlettel: Fodor Marianna gyermekgyógyász

Kapcsolódó cikkeink: