Baba

Zalán negyedik hónapja

Sorozatunkban egy igazi kisbaba mindennapjain keresztül megismerheted, hogyan fejlődik, változik, ügyesedik a gyerek. A hónap újdonsága, hogy Zalán elkezdett babaúszásra járni.

Sorozat a baba fejlődéséről

Frenreisz Zalán

Születési súlya: 3800 gramm

A negyedik hónap végére: 5920 gramm

Édesanyja: Epres Judit fotómodell (34)

Édesapja: Frenreisz Zoltán ügyvéd, vállalkozó (31)

Testvérei: Benedek (9) és Ágoston (8)

Vizes kalandok

Ahogy már decemberben is beharangoztuk, Zalán elkezdte sportolói pályafutását. Nagy, kerek szemekkel álmélkodik az uszoda különös hangjain, fényein és persze azon, hogy minden olyan vizes. De azért nem rossz móka, ezt olvassuk le az arcáról. Anyukája a medence szélére ülteti, majd zutty, ugrás a vízbe. Na, ezen nagyon meglepődik, de békésen és kíváncsian fogadja a háton úsztatást, aztán anya hátáról lógva haladnak a vízben, végül pedig a szétszórt játékok után nyúlkál. A merülést egyelőre hanyagolják, Judit tervei közt egyelőre nem is szerepel ennek a gyakorlása, mert egyetlen cél vezérli, hogy ők ketten jól érezzék magukat. Zalánnál sok változás történt az elmúlt hónapban. Hason fekve remekül kinyomja magát, hangosan beszélget a maga kis babanyelvén. Két kézzel nyúl az elé tartott csörgőért, de az arcokba is belekapaszkodik, ha nagyon közel hajolnak hozzá. Kezd áttérni a napi két nagy alvásra, bár a korábban stabilnak tűnő rendszeresség mostanában gyakran borul a nagyok programjai miatt. Ha edzésre vagy más programra kell kísérni őket, Zalán a gyerekülésbe kerül, és alkalmazkodik. Szerencsére nem esik nehezére. Ha fáradt, békésen elalszik akkor is, ha a körülmények szokatlanok számára. Pici tenyerét az arcára borítja, hüvelykujját bekapja, és már szundikál is. Mint sok más baba ebben az időszakban, ő is nyugodtan, megszakítás nélkül alszik éjszaka este nyolctól legalább hat-hét órán keresztül, akkor következik az első szopizás.

Balesetmentes hónap

Mintha a nagyfiúk is szép lassan napirendre térnének a változások felett, egy ideje semmi feltűnő és megrázó nem történik velük. Ugyan mindennap beiktatnak egy kis menetrendszerű verekedést és veszekedést, de aztán, ha elintézték a dolgot egymás közt, a legnagyobb egyetértésben játszanak. Egyre vadabbul nyúzzák, gyömöszölik a kis öcsköst, aki viszont csöppet sem veszi ezt zokon, sőt, nagyokat nevet Ágostonra és Benedekre. Ez a nevetés is egészen új, egy hónappal ezelőtt még csak a jellegzetes, teli szájas “csőrikés” mosolyt láttuk! Nagyon szereti, ha Judit levetkőzteti, és fürdés előtt meg után simogatja. Ez azért is érdekes, mert simogatásban eddig sem volt hiány, ám most érkezett el odáig a pici fiú, hogy visszajelzéseket is küld: köszönöm, ez nagyon jól esik, ezt szeretem! – ezt mondja hangos kacagása.

Pörgős hétköznapok

Judit mindennap főz otthon, hozza-viszi a gyerekeket, és arra is nagy hangsúlyt fektet, hogy mindig együtt üljenek le az asztalhoz. Ehhez jönnek még a kisbaba körüli teendők. Fárasztónak tűnik mindez, de Judit jól érzi így magát:

– Jólesik, hogy Zalánt magammal viszem, és megnyugtató érzés, hogy meg tudok birkózni a feladataimmal. A nagymamák ugyan szívesen vigyáznának Zalánra, de most még annyira össze vagyunk nőve! A minap azért voltunk moziban Zoltánnal. Bár unatkozni nem szoktam, úgy érzem, az agyamat nem használom eleget, lehet, hogy jólesne, ha tanulnék még valamit. Külkereskedelmi főiskolát végeztem, de most a pszichológia érdekel. Az is lehet, hogy belevágok egy másoddiplomás képzésbe.

Forrás: Kismama magazin