Baba

Zöldborsó a pelusban

Tombol a nyár, az üzletek polcain ott sorakoznak a szebbnél szebb zöldségek, gyümölcsök. Ha babánk elmúlt már féléves, megkezdhetjük az új ízek kóstoltatását.
2003. Szeptember 17.

A gyermek eleinte kissé idegenkedik az ismeretlen ízek befogadásától, a finom falatokat nyelve öltögetésével próbálja kifele tolni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a baba undorodik a kínált ételtől, inkább csak barátkozik vele. Ősi ösztöne szerint az anyatejtől eltérő ételeket igyekszik eltávolítani. Ezt szakmai nyelven elhárító reflexnek nevezzük. Pár nap is eltelik, amíg a reflexműködés visszahúzódik, és a baba boldogan kóstolgatja a gyümölcslevet vagy a kanállal kínált zöldségpépet.

Fokozatosság

Zöldborsó a pelusban

Több szülő panaszkodik, hogy a gyümölcsök eleinte heves hasgörcsöket okoznak a picinek. Ez bizony előfordulhat. Ezért kell először pár kanállal próbálkozni, s ha a gyermek még többet is enne, az adagot csak 2-3 naponta, fokozatosan szabad emelni, mivel a gyümölcslevek irritálhatják a gyomor nyálkahártyáját.

A magas gyümölcscukor-tartamú ételek, italok a bélcsatornában a továbbító mozgást fokozzák, görcsöt és hasmenést is beindíthatnak. Ezért kell fokozatosan tapasztalatot gyűjteni.

Totyogós hasmars

Ha a gyermek például az almát vagy a körtét nem bírja, attól még barackot fogyaszthat, illetve ha a családban pollenallergiások vannak, akkor – szerencsére igen ritkán – éppen ez utóbbi okozhat hasi fájdalmat. Tehát mind a gyümölcsök, mind a zöldségek etetésénél tartsuk be az óvatossági rendszabályokat, és fokozatosan emeljük az adagot. Jegyezzük fel, hogy mi okozott kóros tünetet, és azok lefolyását tanácskozzuk meg a gyermekorvossal.

Sok gyermek bélmozgását az elfogyasztott gyümölcs- és zöldségpürék meggyorsítják. Ez a szülőket sokszor nyugtalanítja. Tény, hogy vannak gyermekek, akik fokozottan hajlamosak a gyorsabb bélmozgásra, s nemcsak az első életévben, hanem később is. Ezt a jelenséget nevezi a szakma “totyogós hasmenésnek”. Ilyenkor az étkezést követő néhány óra múlva azonnal megjelenik a pelusban az elfogyasztott menü, ami megrémíti a szülőket.

Semmi pánik!

Ijedségre csak akkor van ok, ha ez a gyermek testi fejlődésére is kihat. A megnyugtatás kedvéért székletvizsgálat, esetleges gyomor-bél specialistával folytatott konzultáció sem árt az egyéb betegségek kizárása miatt. A legtöbb esetben azonban csak arról van szó, hogy az első félév sok folyadékot tartalmazó étrendje után az emésztőszerv-rendszernek hozzá kell szoknia az étrendi rostokhoz, s azok továbbításához, feldolgozásához. A felnőtt jellegű széklet csak fokozatosan, a szobatisztásággal együtt alakul ki.

Ha a székletben megjelenik a borsó, a kukoricaszem, ne gondoljuk, hogy a gyermek bélrendszeri ártalomban szenved. Felszívódik a maradékból elég energia! Ha a gondos passzírozás ellenére a székletben paradicsomhéjat látunk, ne gondoljunk színe miatt véres székletre, annak más a jellege. Ha a gyermek egészségesen fejlődik, örüljünk a nyárnak, de tartsuk be az említett óvatossági szabályokat.

Kapcsolódó cikkek:

Kakakisokos

Mit tehetsz, ha elkapja a babát a hasmars?

Babák hozzátáplálása: ijedségre semmi ok

Forrás: Baba Magazin