Baba

Zalán tizedik hónapja

Sorozatunkban egy igazi kisbaba mindennapjain keresztül megismerheted, hogyan fejlődik, ügyesedik a gyerek. Zalán ettől a hónaptól új nézőpontból szemlélheti a világot, hiszen felállt, és egyébként is sok újdonsággal örvendeztette meg a családot.

Mindent utánoz

Míg a két nagyfiú jóformán végigüvöltötte az éjszakákat, amikor jött a foguk, Zalánnál észrevétlenül zajlik a folyamat: már négy fogacska kint van! Az éjszakák az előző hónap gyakori ébredései után nyugodtabbak lettek, igaz, felébred néhányszor, de magától visszaalszik egy-két perc elteltével. Változás az is, hogy már nem szoptatás közben alszik el, hanem magától, amikor Judit a nap utolsó szopija után leteszi az ágyába. Önállóan kéri a második mellet, ha az elsőt már befejezettnek tekinti.

Napközben pedig sok újdonsággal bűvöli el a családot a legkisebb fiú! A legmókásabb az, ahogy a különféle furcsa hangokat is utánozni próbálja. Csettint a nyelvével, köszörüli a torkát, jókedvűen gurgulázik, és hatalmas nyálbuborékokat fúj, miközben vidám szemmel pásztázza nézőközönségét, hogy vajon elégedettek-e a mutatvánnyal. Ha ez mind nem lenne elég, akkor még táncolni is tud zenére, mégpedig a nappali bútoraiba kapaszkodva és felállva, ütemes térdroggyantásokkal, valamint lelkesen tapsol, csak szólni kell neki, hogy “tapsi-tapsi, Zalán!” Az óvatos leülés még nem megy, mindig kicsit ijedt a tekintete, amikor a popójára huppan. A lábmerevítőt viszont nem kell már hordania, hiszen a befelé forduló lábfej kezelésével csak addig lehetett próbálkozni, amíg fel nem állt.

Figyelmes felfedező

A hónap nagy öröme volt, amikor Ágoston saját zsebpénzéből vásárolt sárga kisautót hozott Zalánnak. Most mindig erre az új játékszerre csap le elsőként, amikor kiborítja a kosár tartalmát. A kicsi fiú érdeklődését főként a kerekek kötik le, kinyújtott mutatóujjal, figyelmesen piszkálja, forgatja őket. Az újságot, ha sikerül megkaparintania, nem tépi, hanem óvatosan lapozgatja, ahogy apától látta. Örül, ha kimozdulnak valahova, imádja az új, négykézláb bebarangolható helyszíneket, ahol sok érdekesség várja, de akkor is nagyon boldog, amikor hazaérnek, és megint minden ismerős és meghitt, ami körülveszi. Nyitott lett az új ízekre is, jelenlegi kedvencei: karfiol, édesburgonya, csirkehús, brokkoli, és a legfőbb sztár továbbra is a sütőtök!

Nagymamás időszakok

Mindkét nagyi lelkes, ha arról van szó, hogy vigyázni kellene Zalánra, illetve Zanócára, ahogy Zoli édesanyja becézi kis unokáját. Most éppen ő a soros, és ahogy látjuk, ügyesen veszi az akadályokat, pedig egy tíz hónapos kis örökmozgó őrzése nem könnyű feladat, a szeretetteljes kényeztetés persze annál inkább. Etetés közben is mókázik Zalán, rázza a fejét, mintha már nem kérne többet, de aztán nevetve nyitja a száját. A pelenkázás persze a nagymamának is komoly mutatvány, hiszen az örökmozgók azt a néhány percet sem viselik mozdulatlanul, ameddig a pelenkacsere tart.

Forrás: Kismama magazin