Baba

Victoria Beckham új divatot teremt

Victoria Beckham szokás szerint magas sarkú cipőben botladozik, miközben magához öleli pár hetes lányát, Harper Sevent. De a lapok címlapjára nem ezzel került, hanem azzal, hogy fennhangon hirdeti: ezt a babát szoptatni fogja, és homeopátiával gyógyítja.
2011. Szeptember 14.

Három fiú ide vagy oda, eddig senki sem vette komolyan Victoria Beckham anyai ösztöneit. Talán mert legyen szól ruhákról, szülésről vagy babatáplálásról – az egykori Spice Girl ment a saját feje után. Ha szülés, akkor császár, hogy ne fájjon. Ha cipő, akkor a legmagasabb sarkak, nem számít, ha fáj a háta vagy a lába. És a babatáplálás? Természetesen tápszer, hiszen esze ágában sem volt szoptatással elrontani gömbölyűre plasztikáztatott melleit, vagy éjszaka a fiúk mellett virrasztani.

Belül minden más lett!

Ám valami most megváltozott. Bár a látvány ugyanaz – csontsovány nő nagy napszemüvegben, drága designer ruhákban és brutálisan magas sarkú cipőkben –, ott belül minden más lett. A várva várt kislány igazi melegszívű anyát formált a puccos popikonból. Elhatározta ugyanis, hogy Harper Seven mindenből a legjobbat kapja majd, még akkor is, ha ez áldozatokkal jár. Ennek érdekében még a terhesség előtt kivetette az implantátumait, hogy semmi se akadályozza a szoptatást, és bármilyen nagyon megkínozta is a terhesség alatt a reggeli rosszullét, csakis homeopátiás szereket szedett be. Mivel Victoria sokat aggódott, és a vérnyomása is alacsony, az orvosa a hánytatógyökér (Ipecacuana) kivonatát ajánlotta neki, amivel annyira elégedett volt, hogy elhatározta, a kis Harper Seven igazi homeobébi lesz.

Bár szívesen megtapasztalta volna a hagyományos szülést is, a három császár után ezt nem ajánlották neki az orvosok – ahhoz azonban ragaszkodott, hogy szülés után neki is és a babának is hegyi árnikát (Arnica Montana) adjanak, ami csökkenti a vérzést az anyánál és az esetleges véraláfutásos zúzódásokat a babánál. Victoria a szülés után két hétig szedett még a sebgyógyulást segítendő mezei kalászból (Staphisagria) készült szert is, amely javítja a sebszélek gyógyulását, és megakadályozza a hegesedést.

Victoria egyébként magától Kate Middletontól kapta meg a legjobb homeopata orvos nevét, aki természetesen ugyanaz, aki az anyakirálynőt is kezeli, és aki a pletykák szerint termékenységfokozó szereket ad az ifjú hercegnőnek is, hogy mihamarabb megérkezzen a várva várt trónörökös.