Baba

TENA Lady Ultra Mini – Diszkrét válasz egy intim kérdésre

Amikor hazavittem Blankát, megváltozott körülöttem a világ! Minden gondoltam körülötte forgott, csak lestem a csöppnyi kis szuszogó csodát.
2012. Június 18.

Egyik este Blanka nagyon nyugtalan volt, valószínűleg fájt a pocakja. Azt gondoltam, egy séta a friss levegőn biztos megnyugtatja, hamar fel is öltöztettem, és kisiettünk a lakásból. Én sajnos a nagy sietség miatt papucsban mentem, pedig már hűvös volt. Mire hazaértünk, eléggé átfáztam, és sajnos el is kezdtem tüsszögni. Szerencsére a nátha hamar elmúlt, viszont ekkor szembesültem először az akaratlan vizeletcsöpögéssel…Az volt a szerencse, hogy bár váratlanul ért ez a helyzet, szerencsére még a várandósság alatt olvastam róla, így tudtam, mi ez, és mire lehet számítani.A váratlan vizeletcsöpögésben nincs semmi meglepő, hiszen a női test hatalmas változásokon megy át a várandósság alatt, majd a szülés után ismét, hiszen a kilenc hónap alatt megváltozott test visszarendeződése is komoly és időigényes feladat.A magzat helyet követel magának az anyaméhben, és ahogy nő, egyre tágítja a teret, így a női belső szervek erősebb terhelésnek vannak a kitéve, az izmok kissé elernyednek. Nem csoda, hiszen a méhben növekvő magzat súlya is egyre nő. A szülés újabb komoly erőpróba a testnek, és amikor végre a kezében tartja az anya a csöppnyi csodát, előfordul, hogy a korábbi testi változások és erőfeszítések hatására alkalmankénti akaratlan vizeletcsepegés jelentkezik, melyet tüsszentés, köhögés, esetleg nevetés is kiválthat.

Kétségbeesés helyett tehát gyorsan elkezdtem bújni a netet valami diszkrét megoldás után kutatva.

Így akadtam rá a TENA Lady kimondottan vizeletcsepegésre kifejlesztett betétjére. A TENA Lady Ultra Mini mérete nagyon kicsi, akár egy tisztasági betété, viszont speciális szagsemlegesítő formulája a kellemetlen szagokat is magába zárja, vagyis jóval többet nyújt, mint egy hagyományos tisztasági betét, melynek nem is ez az eredeti feladata.

Persze egy internetes leírás alapján nem lehet eldönteni, hogy egy termék valóban megfelel-e az említett szituációban, de szerencsére tudtam ingyenes termékmintát ( kérni a weboldalukról. Szerintem ez nagyon hasznos és praktikus hozzáállás, hiszen kipróbálhattam a betétet, mielőtt végleg mellette döntöttem volna.

Szerencsére a TENA Lady Ultra Mini tökéletesen teljesített, és utána a közeli patikában be is tudtam szerezni a megfelelő csomagot, és így felhőtlenül és nyugodtan tudtam kiélvezni a kislányommal minden percet, hatalmas sétákat, vidám nevetéseket.

A gyermekágyas idő leteltével a vizeletcsepegés is elmúlt, de hála a TENA Lady Ultra Mininek, semmi nem árnyékolta be napjainkat. A barátnőimnek is ajánlani fogom!