Baba

Szoptatás után csökken a rák kockázata

A szoptatás egy újabb előnye a sok közül: nem csupán az anya esetében csökken a rák kialakulásának a kockázata, de a gyerek is kisebb eséllyel betegszik meg a későbbiekben.
2017. Augusztus 08.

Szoptatás után csökken a rák kockázata

Az American Institute for Cancer Research (AICR) munkatársai 18 tanulmányt elemeztek a témában, és ezek közül 13 arra a következtetésre jutott, hogy a mellrák kialakulásának esélye minden szoptatással töltött 5 hónap esetén mintegy 2 százalékkal csökken.

Kiderült az is, hogy azok a babák, akiket szoptattak, kisebb eséllyel híztak el, ami plusz egy tényező, amely a rák kialakulásának esélyeit csökkenti. A túlsúly ugyanis a 11 leggyakoribb rákfajta kockázatát az AICR szerint jelentősen növeli.

“Természetesen nincs mindig lehetőség arra, hogy az anya a gyermeket szoptassa, de a szoptatás egyértelműen extra védettséget jelent a rákkal szemben mindkét érintett számára” – fogalmaz a kutatást vezető Alice Bender.

A szoptatás azért is hasznos, mert így kisebb eséllyel kezd újra menstruálni az anya, ami a hormonok szintjén újabb védelem a mellrák ellen. Emellett az ideális súly visszaszerzésében és megtartásában is fontos szerepet játszik a szoptatás, nem is beszélve az így szervezetbe vitt tápanyagokról.

Kapcsolódó cikkeink:

Még egy ok, hogy szoptassanak a kismamák

Mit mond a tudomány a szoptatásról?

15 érdekes tény, amit nem tudtál a szoptatásról

Forrás: Medipress