Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Sír a világ minden babája!

Szerző: Gyarmati Andrea

2012. november 1. | Frissítve: 2017. november 6.

Forrás: Kismama magazin

A világ minden mamája reagál rá valahogy. Minden kultúra másképp!

A babák sírással fejezik ki önmagukat

A babasírás talán az egyetlen olyan hasznos dolog a világon, ami akkor jó, ha nincs. Az újszülött teljesen a környezetére van utalva, beszélni azonban még nem tud, ezért egyszerű kommunikációs rendszerre van szüksége. Ha minden rendben, elég, ha nem csinál semmi különöset, hiszen nem kell semmin változtatni. Ha viszont valami nem felel meg neki, bekapcsol a vészjelző sziréna: felkelti gondozói figyelmét, és ráveszi őket, hogy másképp viselkedjenek.
Valaha a védelemre szoruló csecsemő sírással hívta magához a felnőttet. Amelyik baba sírt, azt sokszor szoptatták, és így nemcsak sokszor kapott enni, hanem az anyja később szült újra, és tovább gondozta őt. A szoros testkontaktus és a gyakori szoptatás ugyanis az egyik legsikeresebb természetes fogamzásgátló - bár ma már jól teszed, ha nem csak erre hagyatkozol a családtervezésben.
Manapság nem vesznek körül minket ragadozók, a születésszabályozásra biztosabb módszereink vannak a hosszú szoptatásnál, és a nyugati anyák többsége nem akar folyamatosan etetni. A sírás viszont maradt.

Mennyit sírnak?

Az újszülöttek sírása még reflexszerű, de már három hónapos korra egészen kifejezővé válik. A csecsemők sírásmennyisége meghatározott minta szerint változik: a nyugati babák az első három héten átlagosan napi 22 percet sírnak, ez a második hónap végére 34 percre emelkedik, majd 12 hetes korra napi 14 percre csökken.
Az a jellegzetesség, hogy a babák 6-8 hetes kor között sírnak a legtöbbet, szinte minden népnél megfigyelhető, még az evolúciós szempontból hagyományos életformát követő (állandóan testen hordott, folyamatosan szoptatott) !Kung Sanoknál is. Még ennél is univerzálisabb jellemző, hogy a babák este sírnak a legtöbbet: talán ezzel érik el, hogy még többször mellre tegyék őket, és éjszakára feltankolhassanak az anyatejnek abból a zsíros részéből, amihez csak akkor jutnak, ha sokáig szophatnak.

De miért sír?

A sírás feltételezett okai közül az éhség az első. Sok anya pontosan azért kezd tápszert adni, mert a sírásból azt hiszi, nem elég az anyatej. Már jó negyven éve kísérletekkel is tesztelték, hogy az éhség valóban annyira központi elem-e a sírásban, mint azt általában hisszük. Meglepetésre még az éhes babák is nyugodtabban vártak az etetésre, ha felvették őket, míg a szondán át tápláltak tele hassal is sírtak, ha nem tették ezt velük. A pelenkacsere akkor is használt, ha a használt pelenkát kapták vissza, vagyis nem is a nedvesség miatt sírtak, hanem mert hiányzott nekik az érintés és a mozgatás. A meleget jobban szerették, és segített a cumihasználat is. A bebugyolálást némelyik baba szerette, mások nem.
Mindebből arra következtettek, hogy az a legjobb, ha a babát felveszik, ha cumizhat, és ha a testkontaktusért etetik. Ha még a testmeleg pozitív hatását is hozzávesszük, egyszerűen megkapjuk azt a bánásmódot, ami legjobb az embercsecsemőnek: a folyamatos testen hordozást és gyakori szoptatást. A !Kung San csecsemők pontosan így élnek, és bár ők is annyiszor sírnak fel, mint a nyugati babák, de hamarabb megnyugszanak, és összességében sokkal kevesebbet sírnak.
A táplálásnak mégis van szerepe, de nem a mennyiség, hanem a gyakoriság számít - és az sem önmagában. Az igény szerinti gyakoriságú és az időre végzett szoptatás összehasonlítása azt mutatta, hogy azok a csecsemők sírtak a legkevesebbet, akiket gyakran etettek, és akiknek a jelzéseire gyorsan reagáltak. Külön-külön a két módszer nem hozott eredményt: akiket gyakran etetettek, de nem kaptak gyors reakciót, ugyanúgy sokat sírtak, mint akik gyors válaszokat kaptak, de ritkábban ehettek.

Nálunk a hasfájást a leggyakoribb ok

A nyugati babák 10-20 százalékát "hasfájósnak" tartják: ők azok, akik (főleg esténként) hosszan, vigasztalhatatlanul sírnak. A dühös, fájdalmas sírás váratlanul kezdődik, és láthatóan nem segít rajta semmi. A "hasfájás" elnevezés belső fájdalomra utal, de a táplálkozással nincs kapcsolata: a sok gáz éppen a sírással lenyelt levegő következménye, és a szoptatott csecsemők között ugyanannyi hasfájós van, mint a tápszerezettek között.
Bár a hasfájás nyugati jellegzetességnek tűnik, a "látszólag ok nélkül sírás" fogalma mégis a világ számos más táján is felbukkan. Balin az anyát a szélsőséges érzelmek elkerülésére intik, nehogy a teje "túl forró" legyen, és ezzel a csecsemő nyugtalanságát, betegségét okozza.
Máshol a babák végtagjait rángató, rontást hozó szellemeket hibáztatják, vagy rossz névválasztásra gyanakodnak, és új nevet adnak, esetleg áldozatot mutatnak be a családtagok bűnei miatt, vagy a reinkarnálódott rossz tulajdonságok elűzése kedvéért. Ezek a varázslatok nagyjából úgy működnek, mint nyugaton a tápszerváltás: a szülők megnyugszanak tőle, nem érzik magukat olyan tehetetlennek, és mire lezajlik, lecseng a sírós időszak csúcspontja is.

Erre is jó, ha felveszem?

Kísérletekből tudjuk, hogy ha a majomcsecsemők választhatnak a mindig szopási lehetőséget biztosító "drótanya" vagy a táplálékot nem adó, de puha "szőranya" között, majdnem állandóan az utóbbin tartózkodnak, épp csak enni másznak át a másikra. A hagyományos kultúrák többségében a baba mindig testközelben van: ha nem az anya testén, akkor másokén.
A törököknél még a kamasz fiúk is versengenek, hogy a babával játszhassanak, sőt a csecsemőt még a nagypapa is büszkén magával viszi, ha a barátaival találkozik. Ha egy beng (Nyugat-Afrika) baba sokat sír, azt tanácsolják az anyjának, hogy míg a munkáját végzi, vegye a hátára, mert a kisbabák ott szeretnek aludni.
Vajon mennyire használható a hordozás a "hasfájás" megelőzésére? Anyák egy csoportját megkérték, hogy az etetéseken kívül még legalább három órát hordozzák csecsemőiket, és jegyezzék fel, mennyit sírnak. A "hordozós" csoportban alig több mint másfél órával (napi 4,4 órát) hordozták többet a babákat, mint a "normál" csoportban, mégis sokkal kevesebbet sírtak.
Ugyanaz történt, mint a "hordozós" kultúrákban: a babák ugyanannyiszor sírtak fel, de hamarabb megnyugodtak. Ugyanakkor az egy hónapos, már "hasfájós" piciket hiába kezdték többet hordozni akár napi 2,2 órával is, náluk ez már nem használt, nem sírtak kevesebbet.

Előzd meg vagy viseld el?

Nyugaton a baba lényéhez tartozik a sírás, míg a világ más tájain még nem vesztette el vészjelző funkcióját, és minden eszközzel igyekeznek megelőzni. Sok kultúrában aranyszabály, hogy a babát az ébredezés vagy a nyugtalanság első jeleire meg kell szoptatni, mielőtt még sírni kezdene. A fulani (Nyugat-Afrika) anyának nagy szégyen, ha a baba első nyikkanása és a mellretétel között annyi idő telik el, hogy valaki ki tudja mondani: "Szoptasd meg azt a gyereket!", márpedig az anyósok nem késlekednek a felszólítással.
Az ifalukok (Mikronézia) úgy tartják, hogy a baba a sírással magára vonja a rossz szellemek figyelmét, amit mindenképpen meg kell akadályozni, mégpedig a kicsi kényelmének biztosításával és szoptatással. Balin úgy hiszik, hogy a nyugtalan csecsemő könnyen megbetegszik, ezért el kell kerülni, hogy nyűgösködjön. Az ausztrál warlpirik gyakorlata szinte összefoglalása lehetne annak, amit a hagyományos kultúrák a babák sírása ellen tesznek: az elsőgyerekes anya mellett mindig van tapasztaltabb segítő, a babát varázslatokkal védik (védőnyakláncot adnak rá), sose teszik le, sose hagyják egyedül, és ha sírni készül, mellre teszik.
Különösen érdekes az összehasonlítás Koreával, mivel itt a társadalmi-gazdasági körülmények nagyon hasonlítanak a nyugatiakra, a babák mégis alig sírnak, és nincsenek közöttük "hasfájósak" sem. Miben más az ő életük? Az egy hónapos koreai csecsemők mindössze napi két órát töltenek egyedül (vagyis anélkül, hogy valaki testkontaktusban lenne velük), míg az amerikaiak több mint 16-ot.
A koreai babákat közel kétszer annyit hordozzák vagy tartják ölben naponta, mint az amerikaiakat. A koreai anyák gyakorlatilag mindig azonnal reagálnak a babák sírására, míg az amerikaiak egy kutatás szerint az első három hónapban a sírásoknak majdnem felére szándékosan nem válaszolnak. A "nem reagálás" pedig már rövid távon is megzavarja a piciket: egy kísérletben már hárompercnyi közömbösség után fél óra normál kommunikációra volt szükség, hogy a bizalmatlanná vált csecsemők újra felengedjenek.

Hisztiznek?

Vannak, akik azt gondolják, hogy a csecsemő manipulálni akarja a sírásával a felnőtteket. Ez bizonyos értelemben így is van. Biológiailag arra van tervezve, hogy a környezetét befolyásolni tudja, és el tudja érni, hogy gondozzák őt. Ez azonban nem tudatos hatalmi harc, amiben meg kell mutatni, hogy ki az úr a háznál, hanem a csecsemők túlélését, jólétét - vagyis épp a szülők céljait - szolgáló ösztönös viselkedés. Befolyásolni tehát valóban "akarja" a szülő viselkedését, de nem öncélúan: a sírással "kikényszerített" folyamatos testkontaktusra és szoptatásra életbevágóan szüksége van a megfelelő fejlődéshez.
Mint láttuk, az antropológiai megfigyelések és a nyugati, tudományos vizsgálatok egyaránt azt támasztják alá, hogy a legkevesebbet akkor sír a baba, ha az első pillanattól sok testkontaktusban van része, ha gyakran szophat, és ha gyorsan reagálnak a jelzéseire. Úgy tűnik, hogy nem más kultúrák babái sírnak keveset, hanem a nyugatiak sokat, mégpedig azért, mert gyökeresen más gondozási gyakorlatot tapasztalnak, mint amire az evolúció felkészítette őket.

Olvasnivaló

Hozzászólások

Babakötvénnyel gyermekeink jövője kényelmesen előfinanszírozható

Amikor fiatalon családalapításra gondolunk, vagy először kerül szóba párunkkal a gyerekvállalás, ritkán jut eszünkbe, hogy a gyerekek milyen gyorsan felnőnek.

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések