Terhesség hétről hétre

(S)ikersztori VII.

Szerző: Kerényi Attila

2008. október 12.

Forrás: Kismama magazin

Nem óvhatjuk a végtelenségig a külvilágot az ikrektől! Előbb-utóbb fel kell készíteni a környezetünket arra, hogy átessen az ördögfiókákkal való találkozáson.

Elvileg az egy időben született testvérpár alapból két társasági lény, hiszen már a fogantatástól kezdve osztoznia kell a másikkal mindenen. Elvileg! Gyakorlatilag mind a kettőjüknek van egy izgalmas, izgő-mozgó játékszere, akinek egészen érdekes lenne kiszerelni a szemét, egy oldalra csoportosítani a füleit, akinek ugyan bosszantóan mindig ugyanaz a játék kell, viszont roppant szellemes (és sajnos követendő) ötletei vannak az uzsonna szabotálására, valamint remekül dob célba ivópohárral. Röviden: ön- és közveszélyesek! (Ma már sejtem, hogy amit mi a pocakban zajló spontán magzati mozgásnak véltünk, az tulajdonképpen az első nézeteltérésük jól látható jele volt!)

Babazsúr, avagy 2 and 1
Ismerve a nokedlik szorgalmas idétlenségét, hajmeresztő (mint látni fogjuk, szó szerint!) kreativitását, kicsit szorongva mondtam igent kolléganőmnek, amikor kislánya első születésnapi zsúrjára invitált bennünket. Próbáltam finoman utalni arra, hogy bajkeverőink ugyan csak egy hónappal idősebbek az ünnepeltnél, de harcedzettségben éppen egy évvel járnak előtte. Például kitűnően tudnak rajzolni bármilyen bútorra szülinapi gyertyával, mindenféle halmazállapotú eleséget képesek egyenletesen belekenni ruha- vagy bútorszövetbe (szőnyegbe is!), táplálkozás címszóval nemcsak magukat, hanem a másikat is össze tudják kenni. Egyik kedvenc mutatványuk, hogy megkaparintanak, mondjuk, egy tégely popsikenőcsöt, és amíg az egyikük freskókat pingál belőle, addig a másik összebatikol minden ruhaneműt, ami a keze ügyébe kerül. A maradék kencéből arcfestés és punkhajdísz készül. Az anyjuk meg nem tud örülni semminek. (Pedig Béla barátom szerint ez maga a házi kézműves-alkotótábor.)
Ezen előzményeket és némi felkészítő edzést követően (az ünnepelt sem szerelhető szét, az asztal helyes sorrendben: lábak alul, asztallap felül és nem fordítva, székek dettó, innivaló se nem rázva, se nem keverve, négy-öt falatnál többet sem a magunk, sem pedig a másik szájába nem tömünk egyszerre) belevágtunk életünk első babazsúrjába. Minek szépítsem, ezt is túlaggódtam. Tulajdonképpen a tervezett veszteségen belül maradtunk. Jó, nem mondom, néhány koktélparadicsom elkárhozott Zsoma ingén, Csenge is csak éppen annyira öntötte nyakon magát gyümölcslével, hogy nem kellett tetőtől talpig átöltöztetni, viszont vendéglátóink kutyusa egészen hálás volt a kertben szanaszét heverő minipizzákért, és a szépen ápolt kert egész gyorsan regenerálódott tatárjárásunk után.

Játszótér, avagy kettő a száz ellen. (Sváby után szabadon)
A butapesti közlekedési (és minden egyéb) morált szerintem már a játszótereken kezdik elsajátítani a gyerkőcök. A gyengébbet félrelökni, a kisebbektől a játékot elszedni ("Fifikéből még kerületi polgármester lesz, akárki meglássa!"), a hintát privatizálni, a csúszdánál előrefurakodni, a libikókáról a kezdőket lerázni. Naná, hogy korai fejlesztés helyett mindenki cselgáncsra és karatéra akarja járatni a gyerekét, itt már egy átlagos felkészültségű gladiátor is nehezen boldogul. Manóink - pedig egymásnak igazán jó trénerei - csak kapkodják a fejüket a "fejlődési" perspektívák láttán. Szerencsére a játékok újdonsága teljesen leköti a figyelmüket, míg rám maradnak az érdekvédelem súlyos terhei. Persze a pedagógiai célú megnyilatkozásokkal azért érdemes óvatosan bánni, mert ha, mondjuk, Fifike - amúgy APEH-ellenőr és megyei képviselő - apukáját udvariasan érettségi előkészítőre tanácsoljuk, az (még az asztrológusunk szerint is) alkalomadtán visszaüthet. Hála a jó égnek, a nokedlik mellett gyakorlatilag nem jut idő érdemi konfliktuskezelésre, ugyanis mire valahogy megszerezném nekik a hintához való jogot, már régen a csúszdát ostromolják, ha végre felszabadul a mászóka, ők inkább a homokozót választják. Körülbelül tízperces periódusokban járjuk körül a teljes játszótéri kínálatot, ügyesen lavírozva a diplomácia és a harcászat jeles tudományai között. A cél, hogy egy kiadós játszóterezés végéig gyerekünk legalább saját súlyának megfelelő mennyiségű homokot gyűjtsön cipőbe, nadrágzsebbe, kapucniba és body alá, végszükség esetén még a pelenkába is, hosszú távon biztosítva ezzel a porszívógyárak megélhetését. Béla barátom szerint a víz természetbeni körútjához csak a játszótéri homok körforgásának csodálatos jelensége mérhető. Ha minden kisgyerekes háztartásba naponta annyi homok kerül be, mint hozzánk, (jó, a mieink ikrek, akkor legyen csak a fele!) az rövid távon a lakótelep elsivatagosodásához fog vezetni. (A macskákat meg átképezhetem sivatagi rókának?!) Budipesten a homokba panírozott gyerekkel hazajutni sem egyszerű, ugyanis ha elhagyjuk a játszótér relatíve kutyagumimentes légterét, a kapun kívül kezdetét veheti az ebtrotty-ugróiskola. Valaha a gyerekek krétával rajzoltak maguknak az aszfaltra ilyen szökdelős játékot, mai modern világunkban erre nincs szükség, olyan jól el vagyunk látva gondosan a járda közepére kihelyezett taposóaknákkal. A "játék" három elemből áll: észrevenni, kikerülni, átugrani. Egyik lábról elrugaszkodás, másik lábra érkezés: lutz, páros lábról elrugaszkodás, egy lábra érkezés: leszúrt rittberger, és máris ott a következő: leszórta rottweiler.
Kiemelt gondolat: Mire valahogy megszerezném nekik a hintához való jogot, már régen a csúszdát ostromolják, ha végre felszabadul a mászóka, ők inkább a homokozót választják.

Kapcsolódó hasznos cikkeink és szolgáltatásaink

Legjobb cikkeink a témában

Hozzászólások