Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Segít a fogyásban, ha naponta mérjük magunkat

2016. március 17.

Forrás: Medipress

Szakértők szerint a sikeres fogyókúra titka, hogy mindennap mérjük magunkat. Persze emellett az sem árt, ha eleget mozgunk és megfelelően táplálkozunk.

Segít a fogyásban, ha naponta mérjük magunkat

Dr. Heewon Lee Gray, a Columbia Egyetem táplálkozástudományi szakembere azt tanácsolja, hogy naponta ellenőrizzük súlyunk és testkörfogatunk, mert így jobban megértjük, miként hatnak ránk az étkezési és életmódbeli szokásaink és könnyebben el tudjuk kerülni azt is, hogy túlegyük magunkat.
A Boston College szakemberei 148 ember kísértek figyelemmel 12 hónapon keresztül, és az alanyokat három csoportba osztották. Az első csoport tagjai hetente legalább hat alkalommal mérték meg magukat, a második csoport tagjai kezdetben heti 4-5 alkalommal, de később már csak két alkalommal méredzkedtek, a harmadik csoportba tartozók pedig eleinte 5-6 alkalommal, később pedig már egyszer sem ellenőrizték súlyukat.

Hat és tizenkét hónap után végeztek egy hatékonyságmérést is a résztvevőkön, ahol azt ellenőrizték, ki mennyire volt képes elkerülni az evést különféle kritikus helyzetekben, például negatív érzelmek idején, társaságban vagy éppen akkor, ha valami jó dolog történt velük. A legjobb eredményt egyértelműen az első csoportba tartozók érték el, vagyis azok, akik következetesen minden nap megmérték magukat, mivel ők ismerték ki a saját testüket a legnagyobb mértékben, és tudták, hogy milyen étel hatásra miként fog változni a súlyuk és méretük.

Azoknak, akik nagyobb testsúly feleslegtől szeretnének megszabadulni, mindenképp ajánlatos a rendszeres mérés mellett, dietetikus megkeresése, aki egyénre szabott tanácsokkal tudja segíteni a folyamatot. A súlymérés, a BMI-index és a centiméter használata mellett szükséges lehet a testzsír százalék mérése és életmódbeli tanácsadás is. Fontos, hogy a tartós fogyáshoz elengedhetetlen a napi testmozgás, enélkül hosszú távú hatás nem várható.

A fogyókúra megválasztásával vigyázni kell, részben krónikus betegség esetén, részben pedig figyelni kell arra, hogy a tápanyag bevitel semmiképpen ne legyen egyoldalú: egyes tápanyagok kiiktatása hiánybetegségekhez vezethet, míg bizonyos tápanyagok túlzott fogyasztása pl. a szív- és érrendszeri rizikót növelheti.

Dr. Gray hozzátette, hogy a túl hirtelen fogyás semmiképpen sem egészséges, és hosszú távon semmit nem szabad megvonni a szervezetünktől. A szakember azt is megjegyezte, hogy a tudatos diétában ma már számos, okostelefonra letölthető alkalmazás is segít minket, például olyanok, amelyek azt tartják számon, mennyi kalóriát veszünk magunkhoz egy nap, és mennyit égetünk el.

Kapcsolódó cikkeink:
  • A divatdiéták veszélyei és buktatói
  • Hogyan tartsuk meg súlyunkat? Megtalálták az ideális diétát?
  • A 7 legnagyobb fogyókúra-mítosz
  • Kapcsolódó hasznos cikkeink és szolgáltatásaink

    Legjobb cikkeink a témában

    Hozzászólások

    Támogatóink ajánlatai

    h i r d e t é s

    Facebook

    Szponzorált hirdetések