Baba

Pampers – A nagy kihívás

Magyarország egyik legrégebbi és legismertebb pelenka márka sajtótájékoztatóján jártunk a másfél éves kislányommal.
2016. November 28.

Fehér és babakék színekkel dekorálták a Csodák Palotája Playbar egyik különtermét, ahol a színpad és nézőtér mellett egy játszósarok várta a kis pelenkásokat.

A gyerekek hamar feltalálták magukat és már jóval a hivatalos műsor megkezdése előtt belekezdtek az új környezet és játékok felfedezésébe. Volt kis csúszda, plüssfigura, labda, színezők, s – ha megéheztek volna – gyümölcspüré és természetesen szükség esetére az új Pampers pelenka is rendelkezésünkre állt.

A program Ördög Nóra műsorvezető köszöntőjével indult, amit egy a Pampers márka történetéről szóló kisfilm követett. A meghívott szakértők közül Dr. Gyarmati Andrea gyermekorvos beszélt először, aki elmondta, hogy egészségügyi szempontból miért olyan fontos a jó minőségű pelenka használata, kitért a szülővé válás lelki oldalára, a születés csodájára és elárulta, hogy két hónap múlva nagyszülői örömök elé néz.

Vida Ági babapszichológus vette át a szót és a babák alvási ciklusairól tudhattunk meg hasznos információkat. Az alvó babát a pelusból kiszivárgó pisi is kizökkentheti álmaiból, de ébrenlét során is okozhat kényelmetlenséget, ami nyűgösködésben nyilvánulhat meg.

Ezután következett a beígért kísérlet, aminek bevezetéseként megtudtuk miben más a Pampers pelenka az eddigihez képest, saját szemünkkel győződhettünk meg a mikro gyöngyök extra magas nedvszívó képességéről, majd az új típusú pelenkát tesztelték nagy mennyiségű folyadék felhasználásával.

Az eredmény valóban ígéretes. Kíváncsian várom, hogy élesben mik lesznek a tapasztalataim.

Hajnóczy Soma bűvészvilágbajnok zárta a műsort egy nagyon mulatságos előadással. Hosszabb-rövidebb időre még a kicsik, köztük az én gyerekem figyelmét is lekötötték a színpadon zajló mutatványok.

A résztvevő gyerekek természetesen nem zavartatták magukat a beszédek és bemutatók alatt sem, így végig egy kis játékos alapzaj kísérte a sajtótájékoztatót.