Baba

Nincs elég tejem!

Jóval többen és sokkal gyakrabban érzik ezt, mint ahányszor valóban előfordul. Többnyire csak a szoptatási gyakorlaton kell egy kicsit változtatni, és máris több lesz a tej. Néhány édesanyának azonban ennél jóval nagyobb erőfeszítéseket kell tennie.
2008. Január 29.

Tíz éve foglalkozom szoptatási tanácsadással, évente több száz mamával beszélek telefonon, vagy találkozom velük a La Leche Liga baba-mama csoport találkozóin. Kedvenc eseteim közül egy olyan édesanyáról szeretnék írni, akinek fizikai adottságai miatt nem termelődött annyi teje, hogy teljesen ki tudja elégíteni fia táplálékigényét, de hatalmas elszántsága és kitartása révén mégis szoptatni tudja kisbabáját.

Ritával akkor beszéltem először, amikor második fia, Balázs, körülbelül öthetes volt. Úgy érezte, kevés a teje, ezért kért segítséget. Rita a várandósság alatt nem tapasztalta, hogy a melle jelentős változáson ment volna keresztül, nem kellett nagyobb melltartót vennie. Sem az első, sem a második gyerek születése utáni napokban sem érezte a tejbelövellést, melleinek megduzzadását, és a szoptatások során soha nem tapasztalta a tejleadó reflex jellegzetes érzését.

E tünetek közül önmagában egyik sem utal törvényszerűen arra, hogy kevés lenne a tej, ám ha együttesen tapasztalja ezeket az édesanya, akkor gondolhatunk arra, hogy tejmirigy-elégtelensége van.

Elsőre se ment

A nehézségek már első gyereke, Bence születése után jelentkeztek. A baba császármetszéssel jött világra, ezért sajnos huszonnégy órán keresztül nem is láthatta kisfiát. A kórházban cumisüvegből kapott pótlást a baba. Tápszeres recepttel engedték haza, és szopás után mindig üvegből adta a tápszert kisfiának.

Három hónapos volt a baba, amikor egy La Leche Ligás szoptatási tanácsadótól hallott a Szoptanít készülékről. Be is szerezték, és féléves koráig használták. Az anyatej mennyisége azonban olyannyira csökkent, hogy Bencét hamarosan elválasztották.

Balázs szintén császármetszéssel született, de Rita ezúttal kétórás megfigyelés után már mellre tehette a kisfiát. A kórházban Rita szerint rögtön elkezdték a kiegészítést. Minden szopás előtt és után mérték a baba súlyát, és ha nem volt meg a várt mennyiség, pótlást kapott. Sajnos még most is sok kórházban ez a gyakorlat, pedig így még azoknak az anyáknak is megnehezítik a dolgát, akinél semmi gond nincs.

Most is tápszerrecepttel mentek haza, de Rita korábbi tapasztalataiból okulva rögtön elkezdte használni a Szoptanít készüléket, és Balázs ebből kapta a kiegészítést. Ez nagyszerű megoldás akkor, ha jól szopó kisbabáról van szó, és a tejmennyiséget szeretnénk növelni. Amikor beszéltünk, körülbelül 500 milliliter tápszert kapott a baba, a többi anyatej volt.

Hogy pontosan mennyi, azt nem tudta, mert nem mérte, de a súlygyarapodás a heti 30 dekát is elérte. Megbeszéltük, hogy a gyakori, igény szerinti mellretétel és a két mellből való szoptatás bizonyára növelni fogja a tejmennyiséget. Ezt igyekezett is követni, és boldogan tapasztalta, hogy a szükséges napi kiegészítés 300 milliliterre csökkent, miközben Balázs az előzőekhez hasonlóan remekül gyarapodott három hónapos koráig! Azóta 15-20 dekát hízik hetente – ez a kis csökkenés normális jelenség, hiszen a csecsemők születési súlyuk megduplázása után már valamivel kevesebbet híznak hetente.

Igény szerint

Rita éjjel csak szoptatja Balázst, nappal pedig minden alkalommal Szoptanítot használ. Sokat kísérletezett, hogy a három szondavastagság közül melyik a legmegfelelőbb. A szopás kezdetén bele kell húzni a kis műanyag csövet a kupakon található rovátkába – így elzárjuk a folyadék útját. Így az első percekben csak a mellet üríti ki a baba.

Amikor már ritkábban nyelt a kicsi, akkor igazította meg Rita a csövet, kihúzta a rovátkából, hogy ettől kezdve csordogáljon a pótlás. Így is tizenöt-húsz percig volt egy-egy mellen a baba, amíg kiürült a kis műanyag flakon. Ez azért remek dolog, mert a baba szopása serkenti a mellet a tejtermelésre, és közben jól is lakik, hozzájut a szükséges pótláshoz is. A tejmennyiség növelésének ez a leghatékonyabb módja.

Rita a baba-mama csoportomba is eljött, és ott is a Szoptaníttal etette meg Balázst. A többi édesanya között voltak, akik még sosem láttak ilyet, és elismeréssel adóztak Ritának, aki olyan fontosnak tartja a szoptatást, hogy mindenhova viszi a kis készüléket, és ennek segítségével bármikor, igény szerint mellre tudja tenni a kisfiát.

Néha felhív egy kis biztatásért, mert látja, hogy más mamák milyen egyszerűen szoptatnak. Nem könnyű elfogadni, hogy egy édesanya nem képes annyi tejet termelni, amennyire a babájának szüksége van. Igyekszem megnyugtatni, hiszen véleményem szerint igen nagy dolog, hogy Balázs minden nehézség ellenére mégis szopik. A szoptatásnak minden testi és lelki előnyét élvezi, még akkor is, ha a táplálék egy része nem anyatej. Minden elismerésem Ritáé!

Ez a kis segédeszköz egyébként arra is alkalmas, hogy örökbefogadó édesanyák is szoptatni tudják csecsemőjüket, függetlenül attól, hogy mennyire indul be a tejtermelődés. Erre több példa is van. Rita nemrégiben megint felhívott. Balázs már hat hónapos múlt, és most az a problémájuk, hogy a kis lurkó a szopizáson kívül nem hajlandó mást elfogadni. Jól megtanulta, hogy a legjobb dolog az édesanya mellén megnyugodni és jóllakni!

Tipp: Szoptanít

A Szoptanít (vagy más néven SNS) olyan szoptatási segédeszköz, amelynek segítségével a baba szopás közben kapja a kiegészítést. Csak jó technikával szopó kisbaba esetében használható. A flakon kupakjából kilógó vékony műanyag csövecskét a mellbimbó felett kell rögzíteni, úgy, hogy a cső vége egy picit lelógjon a bimbóról. A flakon felemelésével, megnyomásával növelhető a folyás sebessége, s így ösztönözhető a kicsit lagymatagon szopó baba.

A készülék hatékonyan segít a tejmennyiség növelésében, és ennek segítségével örökbefogadó édesanyák is szoptathatják kisbabájukat. Így nekik sem kell lemondaniuk arról, hogy nem csak táplálkozás céljából, hanem összebújásként és vigaszként is élvezhessék a szopizást.

Bővebb információ: www.szoptatasert.hu

Tejmirigy-elégtelenség

A kismamák 3-4 százaléka azért nem tud elegendő anyatejet termelni, mert tejmirigy-elégtelenségük van. Lehetséges, hogy örökletes problémáról van szó, de előfordul, hogy kamaszkori hormonális eltérések, például hosszú ideig fennálló pajzsmirigy-alulműködés miatt nem fejlődik ki eléggé a mell mirigyállománya. Hasonló nehézség akkor is előfordulhat, ha az anya korábban mellkisebbítő műtéten esett át.

Kedvenc történeteiből válogatott Martinovichné Debulay Bianca, a La Leche Liga Magyarország vezetője, szoptatási szaktanácsadó IBCLC

Ezek is hasznosak lesznek:

  • Túl sok a tej!
  • Mi befolyásolja a szoptatás sikerét?
  • Hogyan képződik a tej?
  • Dajkamesék a szoptatásról
  • Forrás: Kismama magazin