Baba

Nem teszi ingyenessé a kormány az agyhártyagyulladás elleni oltást

A védettséghez szükséges négy oltás ára jelenleg 108 ezer forintba kerül, mégsem lesz ingyenes a védőoltás.
2017. Június 08.

„Hamis biztonságérzet” és tisztázatlan klinikai hatékonysága miatt nem teszi ingyenessé a kormány az agyhártyagyulladást okozó meningococcus B elleni védőoltást – tudta meg a Magyar Nemzet a Miniszterelnökségtől.

A vakcina darabja jelenleg 27 ezer forintba kerül, így aki az agyhártyagyulladás B típusú törzse ellen is védeni kívánja gyermekét annak 108 ezer forintjába kerül a védőoltás, mivel a védettséghez négy oltásra van szükség. Egyéves kor felett már elegendő két oltás is, de a gyermekorvosok szerint nem érdemes olyan sokáig várni, mert a statisztikai adatok alapján 4 és 12 hónapos kor között regisztrálják a megbetegedések felét.

Könnyű belátni, hogy ezt a szülők töredéke engedheti meg magának. A magyar Nemzet hónapok óta ostromolja Lázár Jánost annak kapcsán, hogy nem tervezik-e térítésmentessé tenni az oltást. Bár a Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt ígérte, a kormányzat fontolóra veszi, hogy kiterjessze az ingyenes oltások körét, ám végül elvetették az ötletet.

A kormányzati indoklás szerint többek közt azért nem kívánják ingyenessé tenni a meningococcus B elleni vakcinát, mert nem szeretnének sem a szülőkben, sem pedig az ellátókban hamis biztonságérzetet kelteni. Úgy vélik ugyanis, ez veszélyeztetné a betegség időbeni felismerését és kezelését, és tovább növelné az általa okozott szövődményeket, beleértve a halálozás gyakoriságát is.

Ugyancsak az elutasítás indokai között szerepelt, hogy a vakcina „szokatlanul gyakran okoz lázreakciót, főleg csecsemőkorban”. Így „a lázas reakció mint mellékhatás zavart okozhat az életkorhoz kötött védőoltások rendjében, hiszen lázas beteget nem lehet oltani, ennek következtében a B vakcina utáni kötelező oltás is eltolódhat”.

A kormányzatnak a 2014 óta gyógyszertári forgalomban kapható védőoltás hatékonyságát illetően is vannak kételyei: „Az oltás klinikai hatékonysága még tisztázatlan, alkalmazásával kapcsolatban a mai napig kevés a tapasztalat és a nemzetközi ajánlás” – idézi a kormányzati választ a Magyar Nemzet.

Azt is hozzátették: „a B típusú meningococcus elleni vakcinák törzsspecifikusak, csak már kitört járványból azonosított törzs ellen nyújtanak megfelelő védelmet.”

Az agyhártyagyulladás elleni oltások kérdése tavaly decemberben került a figyelem középpontjába, mikor egy budapesti gimnazista meghalt a betegségben. Ezután a kormány az idei évtől – igaz, csak a 0–2 évesek számára, az egyébként szintén különösen veszélyeztetett kamasz korosztálynak nem – ingyenessé tette az ugyancsak agyhártyagyulladást okozó meningococcus C elleni oltást. Ám utóbbi eleve jóval olcsóbb, vakcinánként ezer forint volt.

Eközben kedden Hevesen újabb kisgyermek halt meg a gyanú szerint baktérium okozta járványos agyhártyagyulladásban. Dósáné Fekete Márta, a füzesabonyi járás tiszti főorvosa azt közölte: a háziorvos jelentette a halálesetet, melynek okaként – a klinikai tünetek alapján – a járványos agyhártyagyulladást jelölte meg.

A Magyar Nemzet nemcsak a meningococcus B elleni vakcina esetleges ingyenessé tételéről kérdezett, hanem a bárányhimlő elleni oltásról is. A kormányzati válasz szerint a védőoltási rendszer kibővítési lehetőségének vizsgálata folyamatban van, kérdés, hogy születik-e belőle érdemi intézkedés, és ha igen, mikor. Ugyanis sem az idei költségvetés módosításában, sem a jövő évi büdzsé tervezetében nem számoltak újabb típusú vakcinák kedvezményessé tételével.

(Az idézett állítások számos szakmai tévedést és pontatlanságot tartalmaznak a GlaxoSmithKline Kft. szerint, közleményt adtak ki, amelyről bővebben itt olvashatsz.)

Kapcsolódó cikkeink:

Mit kell tudni az agyhártyagyulladás elleni védőoltásról?

Agyhártyagyulladás

Forrás: Magyar Nemzet