Baba

Nem hízik eleget, kapjon főzeléket?

Újra és újra felmerül a kérdés, van-e olyan ok, amely miatt az Egészségügyi Világszervezet ajánlásával ellentétben nem betöltött hat hónapos kortól, hanem már korábban vezessünk be bármiféle szilárd ételt a baba étrendjébe.
2011. November 01.

Probléma: Kihányja a főzeléket

Hét hónapos a kislányom, és az orvos tanácsára már négy és fél hónapos korától kezdve elkezdtük a hozzátáplálást. Kis súllyal, 2,6 kilogrammal született, és a súlygyarapodása is mérsékelt volt. Az utolsó mérésnél négy és hat hónapos kora között mindössze hetven dekát hízott, így volt félévesen hat kiló.

A kislányom nem eszik meg semmilyen főzeléket, se magában, se mással, például gyümölccsel keverve sem. Az első kanál után kihányja. Ez most már minden áldott nap előfordul, amikor próbálom belétukmálni az ételt.

Ilyen mérsékelt súlygyarapodásnál megengedhető-e az, hogy a továbbiakban csak szopjon, illetve tízóraira gyümölcsöt, uzsonnára tejpépet kapjon, ezenkívül pedig naponta négyszer-ötször szopjon? Meddig elég az anyatej a gyereknek?

Csilla

Nem hízik eleget, kapjon főzeléket?

W. Ungváry Renáta szoptatási szaktanácsadó IBCLC válasza:

Kedves Csilla!

Ahogy kislányod gyarapodása is mutatja, a szilárd étel bevezetése nem lendített sokat a súlyán, sőt. Egyébként vizsgálatok is bizonyítják, hogy a hat hónapos kor előtt bevezetett szilárd étel nem eredményez fokozottabb gyarapodást a hozzátáplált gyerekek csoportjában azokhoz képest, akik továbbra is kizárólag anyatejet kapnak.

A túlságosan korai hozzátáplálás egyetlen számottevő eredménye, ha ezt egyáltalán eredménynek és nem inkább hátránynak nevezzük, hogy a szoptatás a kelleténél hamarabb háttérbe szorul, és így a kívánatosnál korábban véget ér a szoptatás. Mivel a szoptatás nem csupán egy táplálékforrás a sok lehetséges közül, hanem egyúttal immunológiai védelmet is nyújt, valamint a növekedést és az idegrendszer fejlődését is minden másnál kedvezőbben befolyásolja, nem célszerű olyan táplálási módszereket követni, amelyek túlságosan hamar véget vetnek a szoptatásnak.

Abból indulok ki, hogy a gyermekorvos nyilván meggyőződött arról, hogy nem betegség vagy valamilyen rendellenesség okozza a pillesúlyt, és kislányodat egészségesnek találta. A szakmai ajánlások szerint az az ideális, ha a kizárólagos anyatejes táplálás féléves korig tart. Számos vizsgálat bizonyította, hogy a hat hónapig kizárólag szoptatott csecsemők tápanyag- és vitaminellátottsága kiváló. Persze csak akkor, ha a kizárólagos szoptatás azt jelenti, hogy a baba annyiszor és annyi ideig szophat, ahányszor és ameddig akar, korlátozás nélkül.

Ezért ebben az esetben is az volna az első, amit javasolnék, hogy beszéljük végig, hogyan szoptatsz, hányszor kerül mellre a kislányod, mivel nyugtatod meg, ha nyűgös, fáradt, és így tovább. Tapasztalataim szerint a kezdetben jó, majd később a normális alsó határa alá süllyedő gyarapodás mögött sokszor megrendszabályozási kísérletek állnak, például az, ha az édesanya külön szobába fekteti a kicsit, hogy átaludja az éjszakát, vagy az, ha nyújtani próbálja a szoptatások közötti időt, és a sírdogálást cumival csendesíti el. Mindhárom a tejmennyiség csökkenéséhez vezet a ritkább szoptatás, és ezzel összefüggésben a csecsemő lankadó érdeklődése miatt.

Nem hízik eleget, kapjon főzeléket?

Az is elképzelhető, hogy nincs semmi gond a kislányod súlyával. Az igaz, hogy csökkent a gyarapodás üteme, de ha egyéb tekintetben normális a fejlődése, jókedvű és kiegyensúlyozott, elképzelhető, hogy ő egyszerűen ilyen vékonyka alkat, akinek nem túlságosan szívügye az evés.

Fontos jelzés, hogy a kislányod kihányja a főzeléket. Teljesen igazad van abban, hogy felvetetted, jobb lenne még neki, ha többet szophatna! Egy ekkorka baba még átlagosan nyolc-tíz alkalommal szopik 24 óra alatt. Az anyatej a közhiedelemmel ellentétben jelentős kalóriaforrás, és az a táplálékféleség, amelyet a benne található enzimeknek, és a lehető legtestreszabottabb tápanyagösszetételnek köszönhetően kiválóan, más ételeknél jóval kedvezőbb arányban tudnak hasznosítani.

Semmiképp se erőltesd az evést, tartsd tiszteletben az ízlését! Főzelék, illetve zöldségek nélkül is jól el lehet éldegélni, nincsenek kötelező ételek! A földünkön élő népek már az őskorban különböző típusú táplálékokhoz fértek hozzá.

És végül: természetesen nyugodtan folytathatod a gyakori szoptatást mindaddig, amíg a kicsi lány ezt igényli. Az anyatej még hónapokig elég lehet neki. Kínáld meg naponta gyümölccsel, zöldséggel, lehetőleg azzal, amiről tudod, hogy szereti, de ne szoptatás helyett, hanem annak a kiegészítésére. A tejpép, amely tetemes mennyiségű tehéntejport és cukrot tartalmaz, mellőzhető ételféleség, különösen egy szoptatott baba esetében. Jobban jársz az otthon pillanatok alatt elkészíthető gabonakásákkal. Az étkezés, ha sor kerül rá, mindkettőtök számára öröm legyen, ne harc és megpróbáltatás! A tukmálás pedig teljesen eredménytelen szokott lenni. Az evésnek önkéntesnek kell lennie, akkor az igazi!

Szoptatással, hozzátáplálással kapcsolatos kérdéseiddel Te is szoptatási tanácsadóhoz fordulhatsz. Elérhetőségük itt!

Hasznos cikkek a témában:

  • Meddig szoptassunk?
  • Mi minden van az anyatejben?
  • Amit az anyatejes táplálásról tudni érdemes
  • Forrás: Kismama magazin