Baba

Ne tömjük be cumival a kicsi száját!

Jobb, ha nem dugunk a baba szájába cumit, hanem kihasználjuk szopási ösztönét, és gyakran mellre tesszük.
2007. November 12.

Ezzel elősegítjük a tejtermelődés megindulását és a megfelelő tejmennyiség termelődését. A szopási ösztön ugyan velünk született képesség, a helyes technikát azonban meg kell tanulnia a picinek. Ebben a cumi megzavarhatja, hiszen ezt nem úgy kell szopnia, mint a mellet. Ezt cumizavarnak nevezzük.

A cumiztatás ráadásul túlságosan lerövidítheti a mellen töltött időt. Ne tömjük be automatikusan a száját, amint sír! Figyeljük meg, mit akar jelezni, és azt az igényét elégítsük ki. A szoptatás során más vákum-technikát kell alkalmazni a babának, mint a cumizás során. Még azok a cumik is zavart okozhatnak, amelyeket a mellhez nagyon hasonlóan alakítottak ki. Persze mindenki tud olyan példával szolgálni, amikor nem zavart be a cumi a szoptatásba, de ez ritka és feleslegesen kockáztatjuk vele a szoptatás sikerét.

A cuminak van egy olyan “mondanivalója” is a baba számára, hogy oldja meg egyedül a baját, a sírás sok mindent jelenthet: fájdalmat, éhséget, szomjúságot, diszkomfort-érzetet, egyedüllétet. A cumi adásával olyan, mintha azt mondanánk hallgass el, oldd meg egyedül. Ezzel szemben a testközeli szoptatással olyan hormonok szabadulnak fel babában és anyában egyaránt, amely lecsendesíti, megnyugtatja a csecsemőt (és később a nagyobb babát is).

Sokan akkor nyúlnak a cumi után, amikor azt tapasztalják, hogy egyre sűrűbben szeretne szopizni a baba, pedig annak is oka van: növekedési ugrás, fogzás, betegség, oltás, szeparációs szorongás, új nagymozgások megjelenése előtt,. Ez nehéz és kimerítő az anyának, de ilyenkor érdemes figyelmeztetni magunkat, hogy nem tart örökké ez az állapot: általában pár nap és újra beáll a kereslet-kínálat.

Az is tény, hogy a cumi beszédzavart okozhat és a fogfejlődésre, a harapástechnikára is káros hatással lehet. Felesleges tehát kockáztatni azzal, hogy automatikus babás kellékként beszerezzük a cumit.

Ne akarjuk mindenáron elhallgattatni – most cumival, később kiflivéggel, édességgel. Inkább fogadjuk el olyankor is, amikor rosszkedvű, és éreztessük vele, hogy kiadhatja magából az érzéseit.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Mellpótlékok
  • Cumi: igen vagy nem?
  • Árthat a cumi, ha szoptatni szeretnél?
  • Miért nem jó a cumi
  • Forrás: Kismama magazin