Baba

Miért vesz mindent a szájába a kisbaba?

Már az anyaméhben szopja az ujját a baba, a születés utáni percekben buzgón keresi a mellet, s amint ügyesedik, szájába dugja kezét, lábát, és bármit, ami mozdítható.
2007. November 10.

A csecsemő első évének főszereplője a száj. Ez néha kisebb-nagyobb galibát okoz a mindennapokban, hiszen nem ritka, hogy a kicsi még nem talál bele magától a kezével a szájába, mégis szopni akar valamit.

Később azonban épp az ellenkezője történik ennek: nagyon is ügyesen megtalálja a száját – nem csak kézmosás után, nem csak rágókával a kezében -, és szutykos mancsát (lábát), a mama karkötőjét, a tesó matekfüzetét is szépen megkóstolgatja. Mit tegyünk hát?

Kell-e egyáltalán tennünk valamit? Kézenfekvő megoldás lenne, ha egyszerűen “kikapcsolhatnánk” a szopási, rágcsálási mániát, és betapasztanánk a baba száját egy cumival. Így azonban rengeteg tapasztalatszerzési lehetőségtől fosztanánk meg. Gondoljuk csak végig, mennyi mindenre jó a csecsemő szája! Milyen kellemes a mamához simulva szopni. Milyen megnyugtató hüvelykujjal a szájban pihenni, szundikálni.

Mennyi érdekes dolgot lehet megtudni a világról: ízekről, formákról, ki lehet próbálni, hogy mi meleg, mi hideg, mi az, ami ehető, és mi az, ami csak egy kis rágcsálásra jó. Ez a helyzet egyúttal arra is alkalmas, hogy megtanulja, mi az, amit szabad, és mi az, amit nem. Nagy az ijedelem és a bosszúság olyankor, ha két kézzel tömi magába a virágföldet, vagy a pormacskákat kóstolgatja. De ne aggódjunk: bár egy ideig szórakoztatja, hogy tiltott dolgokat próbálgathat, hamar rájön, hogy jobban jár, ha kiflivéget, gumielefántot vagy az ujjacskáját dugja a szájába.

A négykézláb mászkálás, kóstolgatás másik fontos következménye, hogy a baba a szája és a keze közvetítésével többféle kórokozóval is megismerkedik. Védekezőrendszere akkor működik egyre tökéletesebben, ha “gyakorolni” is van alkalma. Sem a makulátlanul tisztára súrolt környezet, sem a kosztenger nem szolgálja a kicsik érdekeit!

Ezek is érdekelhetnek:

  • Mindent megfog
  • Babával a világ körül
  • Mindennapok kis felfedezői
  • Mit játsszunk a kis felfedezővel?
  • Forrás: Kismama magazin