Baba

Megszületett a gyerek – új életet kezdünk

Teli vagyunk kifogásokkal, amikor az életmódváltásra kerülne a sor. A gyerek születése azonban esélyt ad arra, hogy megpróbáljunk egészségesebben élni.
2013. Augusztus 12.

Marianna, Robi és VirágEgy budapesti szülőpárt a családalapítás ösztökélt az egészségesebb életmódra. Tudatosabban táplálkoznak, ugyanakkor nem mondtak le a hagyományos ízekről sem.

– A kislányom mindenképp meg akarja kóstolni, amit mi eszünk – mondja Szilágyi-Montz Marianna, a huszonkét hónapos Virág anyukája. A férjem pedig szereti a pörköltet, így elkerülhetetlen, hogy a kicsi csipegessen abból is. Viszont apa szívesen eszik zöldségleveseket is, ráadásul elég tehetséges szakács, a gyerek pedig lelkesen fogyasztja a főztjét. Így aztán nem gond, ha a férjem zsírosabb ételt kíván, mert a kislány általában jóllakik a kiadós levessel, és már inkább csak kóstolgat apa pörköltjéből. Szerencsére mindenevő, nem válogat, és az egyszerűbb ízeket részesíti előnyben. Arra is odafigyelünk, hogy mindig legyen otthon gyümölcs és zöldség, amiből Virág, aki imádja az aszalt gyümölcsöket is, válogathat – teszi hozzá Marianna. Robi, a párja szereti a fehér kenyeret is, de azt általában a munkahelyén fogyasztja napközben, nem a vacsoraasztalnál lakik jól belőle.

– Szerintem nem olyan egyszerű évszázados szokásokon változtatni, kiiktatni a fehér kenyeret vagy a krumplit, de kis lépéseket azért teszünk, különösen, amióta gyerekünk is van. Például sokkal kevesebb sót használunk, és egyre kevesebb fehér cukrot, már a gyümölcslevest is nyírfacukorral készítem. Mondjuk, hetente többször is becsúszik az édesség, és Virág szereti a kekszeket is, de próbálok jobb minőségű, teljes kiőrlésű változatot beszerezni, ha van rá mód. Mivel cukros italokra nem szokott rá, teát vagy kakaót egyáltalán nem kap, többnyire vizet iszik, néha gyümölcslevet – bár szerintem sokan azért maradnak a régi alapanyagoknál, mert sokkal olcsóbbak és egyszerűbb a beszerzésük. És míg az interneten sok minden megrendelhető, ha lemegyek a boltba, elég kicsi a választék, biobolt pedig nincs minden sarkon, vidéken meg ennél is rosszabb a helyzet.

– Nem baj, ha többféle étel kerül az asztalra, a lényeg, hogy ha tehetjük, együtt étkezzünk, és ügyeljünk a jó minőségre – fűzi még hozzá dr. Leitem Ágnes táplálkozási szakértő. – A gyerekek abból válogatnak, azt eszik szívesen, amit a szüleik. Hagyjuk meg nekik ezt az örömöt, felesleges rájuk erőltetni az akaratunkat, a példa úgyis sokkal erősebb. Ha mi magunk odafigyelünk a változatosságra, ha sok zöldséget és fehérjét fogyasztunk, ugyanakkor kerüljük a cukros ételeket és italokat, nyugodtak lehetünk.