Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Megdöbbentő: a béranya ikrei közül az egyik a sajátja

Szerző: Jaksa Petra

2017. november 7.

Forrás: babycenter.com

A kaliforniai anya sosem gondolta volna, hogy ilyesmi megtörténhet vele, mikor vállalta a béranyaságot.

Megdöbbentő: a béranya ikrei közül az egyik a sajátja

Eredetileg egy babát szeretett volna az a kínai házaspár, akikkel Jessica Allen megállapodott, hogy kihordja a gyermeküket. A beültetés 2016. áprilisában sikeresen meg is történt, ám arra senki nem számított, hogy 6 héttel később ikerterhességet állapít majd meg nála az orvos - olvasható a babycenter.com oldalán.
"Nagyon kevés az esély az embrió osztódására. De megtörténhet" - mondta Allen az ABC-nek. "Nagyon meglepődtem."
Allen 2016 decemberében császármetszéssel hozta világra az ikreket, akiket átadtak a jövendőbeli szüleiknek. A béranyaságot sikeresnek könyvelték el. Azonban, mikor a fiúk anyja egy hónapos korukban fotót küldött a babákról, Allen teljesen ledöbbent.
"Az egyik baba sokkal kisebb volt, mint a másik" - mondta Allen a People magazinnak. Emellett határozottan látszott az is, hogy míg az egyik kínai szülőktől, addig a másik a bőrszínéből ítélve sötét bőrű apától és fehér anyától származik. "Egyértelmű volt, hogy nem egypetéjű ikrek."
Később a DNS-tesztek is igazolták, hogy míg az egyik kisfiú vér szerint a kínai házaspáré, a másik Allené és párjáé, Wardellé. A bíróság végül 2016. februárjában nekik ítélte a gyermeket.
"Mivel áprilisban házasodtunk össze, nem terveztünk ilyen hamar bővíteni a családot, de nagyon hálásak vagyunk Malachi érkezéséért" - mondta Allen a New York Postnak. "Nem bánom, hogy vállaltam a béranyaságot, hiszen ezzel a saját fiamat tagadnám meg. Csak abban bízom, hogy más nők, akik ilyesmire adják a fejüket, tanulnak az esetemből, nekünk pedig a lehető legjobban alakul a életünk, ha már ezt a rémálmot át kellett élnünk."
Azokat a párokat, akik hamarosan gyermekáldás elé néznek, megnyugtathatunk, hogy az ún. szuperfetáció, amikor egy folyamatban lévő terhesség alatt egy újabb terhesség jön létre, rendkívül ritka. "A terhességi hormonok általában lehetetlenné teszik az ovulációt a várandósság alatt" - mondja dr. Connie Hedmark, a Marquette General Hospital szülészorvosa. "Ezért olyan rendkívüli, mikor ilyen párhuzamos terhesség következik be."
Nagy szerencse, hogy Allen gyanút fogott a babafotókat látva, és hogy a bíróság végül jogosan nekik ítélte a kisfiút. Mindenesetre Malachi születésének története olyannyira különleges, hogy akár egy nagy sikerű könyv alapjául is szolgálhatna.

Hozzászólások

Milyen lehet a boldogság illata? (X)

Lépj hátra és lazulj el a Lenor segítségével!

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések