Baba

Ki segít az ikreseknek?

"Ikreid vannak? Hogy bírod?" Gondolom, tőled is megkérdezték számtalanszor. Lehet, hogy már unod, ráadásul nem szereted sajnáltatni magad, de valljuk be, a kérdés jogos.
2011. Március 01.

Egyetlen kisbaba érkezése is fenekestül felforgatja az életet, a földöntúli boldogságot álmatlan éjszakák, kimerítő napok nehezítik meg – különösen az első időkben. No, ezt kell beszoroznod kettővel vagy hárommal, extrém esetben néggyel. Ha pedig már meglévő gyerekeid mellé érkeznek az ikrek, szinte elképzelhetetlen, hogy segítség nélkül urald a helyzetet, bár léteznek „szuperanyák”, akiknek ez is sikerül. Ha te ennél földhözragadtabb vagy, és úgy érzed, igenis jól jönne néha az a bizonyos hiányzó plusz két kéz, hasznos lehet az alábbi kis összefoglaló.

Otthon Segítünk Alapítvány

Az alapítványt bátran felhívhatod, ha úgy érzed, nem boldogulsz egyedül. A telefonhívást személyes találkozó követi majd, amikor kölcsönösen megismerkedtek egymással, a babákkal, és megbeszélitek, milyen típusú segítséget és milyen gyakran szeretnél igénybe venni. Az Otthon Segítünk csapata gyakorlott, gyerekszerető édesanyákból, nagymamákból áll, akik – bármilyen hihetetlen is – anyagi ellenszolgáltatás nélkül látják el feladatukat. Szerencsére egyre többen vannak, így ma már nem kizárólag Budapesten vehető igénybe angyali segítségük. Érdeklődni az alábbi elérhetőségek valamelyikén lehet:

Tel.: 06-1-365-14-36

Mobil.: 06-20-299-0672 (csak munkaidőben)

E-mail: [email protected]

Honlapjukat itt találod.

Önkormányzat

Ha a helyi költségvetés megengedi, az ikreseknek járó egyszeri anyagi támogatáson felül emberi erőforrással is segíti a sokgyerekeseket az önkormányzat. A XVI. kerület például hármas ikrek esetében jelképes összegért dajkát közvetít a kérelmező család részére. (Korábban az az édesanya is igényelhette ezt, aki három 3 éven aluli gyereket nevelt segítség nélkül, ám ez a lehetőség a szűkös anyagi helyzet miatt megszűnt). Érdemes tehát a helyi önkormányzatnál érdeklődni, hogy ők is bevezettek-e a fentihez hasonló gáláns és családbarát programot.

Egyház

Budapesten a XIV. kerületben, a Bosnyák téri templomba járó családok fogtak össze, hogy segítsenek az újdonsült kismamáknak. Főzést, takarítást, gyerekfelügyeletet, vásárlást vállalnak, vagyis jellemzően azokat a tevékenységeket veszik át ideiglenesen, amelyekre a legkevesebb ideje marad az ikres vagy sokgyerekes anyukának. A jó példa követendő. Előfordulhat, hogy más gyülekezetben is hasonlóan segítőkészek, csak eddig nem tudtál róla.

Családsegítő szolgálat

Itt elsősorban lelki támogatást kaphatsz, azaz szakképzett pszichológusuk segít, ha összecsapnak a hullámok a fejed fölött. Együtt aztán könnyebb áthidalni az első időszak nehézségeit. Előfordulhat, hogy az ikrek születése komoly anyagi terhet jelent, ilyenkor is számíthatsz a családsegítő szolgálatra, amely minden nagyobb településen megtalálható.

Nagycsaládosok Országos Egyesülete

Ha legalább három gyereked van, te is beléphetsz a NOE tagjai közé. Igazán összetartó csapat, ráadásul több mint húsz éve képviselik a nagycsaládosok érdekeit. Érdemes honlapjukat is böngészned, mert szerteágazó tevékenységüket jobban megismerheted, olvashatsz az aktuális kedvezményekről, de még családbarát programokról is. Az egyesület központjában többféle ingyenes tanácsadó szolgálat is működik: általános jogsegély, otthonteremtés, családi és szociális ellátások, fogyasztóvédelem, gyereknevelés. Keresd meg őket bátran, biztosan segítenek.

Gyakran szerveznek ruhabörzéket, ahol jó minőségű használt gyerekruhákhoz juthatsz olcsón vagy ingyen.

[email protected]

Honlapjukat itt találod.

Védőnő

Ha szerencséd van, terhességed alatt bizalmas kapcsolatba kerülhetsz a körzeti védőnővel. Tapasztaltak, sok családban megfordulnak a védőnők, így biztosan lesz ötletük, merre indulj el, ha elakadtál. Kis figyelmesség, de annál nagyobb könnyebbség, ha a védőnő a kötelező ellenőrzések során otthonodban keres fel titeket (ha van mérleged), hiszen tudja, hogy ikrekkel az utazás sem egyszerű.

Barát, rokon, nagymama

A legkézenfekvőbb megoldás. Jó esetben maguktól ajánlják fel a segítségüket, máskor neked kell(ene) elveiddel ellentétben vagy büszkeségedet félretéve felhívni valamelyiküket, ha úgy érzed, egyedül nem megy.

Bevásárlásra, vasalásra, a nagyobb gyerek felügyeletére bátran megkérheted őket. Sokszor nem is sejtik, mennyire számít, ha valaki elviszi közülük egy körre a babakocsiban alvó ikreket, amíg te zuhanyozol. Hát szólj nekik, és mondd el, mi hiányzik!

Bébiszitter

A legkényelmesebb, ám kétségtelenül legdrágább megoldás. A legnagyobb fejtörést az okozhatja, hogy hol találod meg azt, akiben maximálisan megbízol, akit beengedsz otthonodba, akire legdrágább kincseidet nyugodt szívvel rá mered bízni. Bébiszitter-közvetítő ügynökségeket könnyen találsz az interneten. Ennél talán szerencsésebb, ha ajánlás útján találsz pótmamát gyerekeid mellé, hiszen fontos, hogy tudd, másoknál már bevált dada vigyáz csemetéidre. Tisztázd az elején, hogy kizárólag gyerekfelügyeletet igényelsz, vagy szeretnéd, ha kisebb házimunkákban is besegítene. Kórházakban dolgozó csecsemősnővérek is szívesen vállalnak időnként ilyen másodállást. (Árak: 1500 Ft/órától)

Gyűjtőoldal bébiszitter ügynökségekről.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Dupla öröm, dupla nehézség
  • Az idő, mint nem létező nagycsaládos fogalom
  • A nagyi lehet a hosszú élet és a jó kapcsolat egyik titka
  • Kire bízzuk a kicsit?
  • Forrás: Kismama magazin