Baba

Hét nyelven beszélő inkubátor

Amellett, hogy tökéletes ellátást nyújt a szokványos inkubátorokhoz hasonlóan, a BabyBloom fantázianévre hallgató újdonság először is szívet melengető, vidám látvány - nem a technika és az intenzív osztály feszült légköre az, ami eszünkbe jut róla.
2012. Március 22.

Holland fejlesztés a Heleen Willemsen tervei alapján készült új csodainkubátor, amelynek gyártását és forgalmazását egy rokonával karöltve kezdi most el a tervező. Abból indult ki , hogy nem muszáj az inkubátornak olyan ridegnek, kényelmetlennek lennie, és egyáltalán nem törvényszerű a riasztó küllem sem. A hagyományos inkubátorokban a babák ráadásul állandó zajhatásnak vannak kitéve, amelyet sokkal kifinomultabb, érzékenyebb hallásuk miatt úgy érzékelnek, mintha folyamatosan villanyborotvát járatnának közvetlenül a fejük mellett. És akkor a folyamatos, erős fényről még nem is beszéltünk. Heleen Willemsen nem tett mást, mint megkérdezte az érintetteket, szülőket és egészségügyi dolgozókat, mi a véleményük a jelenleg forgalomban levő inkubátorokról, milyen gyengéiket, hibáikat vették észre. Nos, a végeredmény, amelynek animációját is megnézheted, igazán lenyűgöző!

Ötletes nyílásai, nyitható oldalai lehetővé teszik, hogy egyszerre két oldalról is jól hozzáférjen a kisbabához az orvos, a csecsemőápoló, mégpedig kényelmesen ülve, a megfelelő magasságba állított inkubátorral.

És ami a koraszülött kisbaba anyukájának is jó hír: az inkubátort közvetlenül az ágya fölé lehet tolni, úgy, hogy akár műtét után, ágyban fekve is nézheti, megérintheti a kicsit. Aki járt már magyar koraszülöttosztályon, nyilván azt mondja erre, hogy utópia, hiszen hol van nálunk koraszülött rooming-in? Legfeljebb a NIC-2-es osztályokon, javarészt abban az időszakban, amikor már nincs is szükség inkubátorra. (Ilyet Debrecenben, a női klinika koraosztályán és a Péterfy Sándor utcai kórház koraszülöttosztályán láttunk.) De álmodni szabad, hiszen könnyen lehet, hogy mégiscsak el fog terjedni ez remek inkubátor, és majd építenek is akkora NIC osztályokat, hogy ott anya ágya is elférjen, legalább ideiglenesen.

A végére maradt, pedig az elejére kívánkozott volna: az ötletes megoldásoknak köszönhetően tökéletes sötétség teremthető odabent a baba számára, és akkora a zajszint, mint egy könyvtár olvasótermében.

És hogy a baba mit választana?

Ha rábíznánk, ő biztos a kengurumódszert akarná: odabújva anya testéhez, minél hosszabb időre. Anya teste amúgy tökéletes inkubátor: melegít, melegen tart, életműködéseket stimulál, növeli a baba vérének oxigéntelítettségét, véd a fertőzésektől, elősegíti a szoptatást. Innen töltheted le az Egészségügyi Világszervezet tájékoztatóját a kengurumódszerről és kivitelezésének módjáról. A világ számos országában alkalmazzák sikerrel.Heleen Willemsen cége is jól tudja ezt, a szuper inkubátor mellett kenguruzómellényt is forgalmaz.