Baba

Házi gondozó szolgálat

Egyre több bölcsőde fog az alaptevékenységen túli, kiegészítő szolgáltatásokba, hogy meg tudjon felelni a családok különböző élethelyzeteiből adódó, bővülő igényeinek.
2003. Március 24.

A főváros több kerületében és néhány vidéki városban néhány éve indították el a házi gondozó szolgálatot, amely leginkább a kisgyermekük nevelése mellett ügyeiket intéző vagy dolgozó szülőknek nyújt segítséget.

Jellemző élethelyzetek

A bölcsőde a gyermek napközbeni, a család otthonában történő gondozására szakképzett gondozónőt biztosít, ha a szülő vagy gondviselő átmenetileg nem tudja a gyermekét ellátni – foglalta össze a házi gondozói szolgálat lényegét Nobik Nagyné Paulovics Erzsébet, a káposztásmegyeri Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ Bölcsődéjének vezetője.

A szolgáltatást kérheti a már dolgozó szülő, beteg gyermekének ápolására, ha a munkahelyéről éppen nem tud eljönni (kivéve, ha fertőző betegsége van a kicsinek). A gyes mellett napi négy órában dolgozó anyuka is igénybe veheti, ha még nem akarja inkább bölcsődébe adni. Nem egy esetben, bár otthon dolgozik a részmunkaidős anya, és telefonon, számítógépen tartja a kapcsolatot a munkahelyével, rendszeres időközönként mégiscsak be kell mennie – ilyenkor is a házi gondozás lehet a megoldás. Előfordulhat, hogy a gyermekét otthon nevelő anyukának adódik valami olyan elintéznivalója, ahova nem viheti magával a gyereket – hivatalos ügyek, orvosi vizsgálat, átképző, vagy továbbképző tanfolyam, munkahelykeresés -, és ilyenkor jól jöhet, ha van kire bízni a kicsit. Ha a fiatalok nem tudnak ilyenkor egy-egy készséges és ráérő nagyszülőhöz, családtaghoz, baráthoz fordulni, ez a segítség jól jöhet a kistestvér születése, egyéb kórházi tartózkodás, műtét, stb. idején is. Többes ikrek érkezésekor az első időben a kismama mellé is elkél a segítség a picik gondozásában.

A házi gondozás előnyei

E családbarát szolgáltatás segítségével a gyerek az ismert, megszokott környezetében maradhat a szülők elfoglaltsága, átmeneti problémáinak intézése idején is. Manapság, amikor mindenki félteni kénytelen a jövedelmi forrását, nem utolsó szempont az sem, hogy ezáltal megúszható a munkahelyről való gyakori hiányzás, amit nem szoktak jó néven venni a munkáltatók. A szülő akkor is vállalhat munkát, ha a háziorvos a gyakori megbetegedései miatt a kisgyerek napközbeni intézményes elhelyezését nem javasolja. A bölcsődéből érkező gondozónő személyében egy, a korosztály életkori sajátosságait jól ismerő, tapasztalt szakember vállalja a munkát – a szakmai színvonalért, az etikai magatartásért az intézmény garanciát vállal. A szolgáltatás árát az intézmény a fenntartóval együtt alakítja ki.Egyre nagyobb az igény a házi gondozásra, a bölcsőde ezzel foglalkozó munkatársának heti beosztása rendre megtelik.

A gondozónő nem házi cseléd

A szolgáltatás keretében a gondozónő vállalja, hogy foglalkozik az egészséges kisgyermekkel, felügyeli, gondozza, étellel kínálja, játszik vele, sétára, levegőre viszi. Az anyával megbeszéli, mit hol talál a lakásban a kicsi ellátásához szükséges holmik közül, és sürgős esetben hol érheti el a szülőket. Ha beteg a gyerek, a háziorvos és a szülő útmutatása szerint ápolja, ha pedig netán az ő felügyeleti ideje alatt betegedne meg, szükség esetén orvost hív, és a szülő hazaérkeztéig elvégzi a szükséges ápolási teendőket (például lázcsillapítás). A kicsi ellátása tehát sokféle feladatot ad, azonban emellett nem tartozik a munkájához sem a lakás takarítása, sem a főzés, sem a mosogatás: a megbízónak tudnia kell, hogy nem bejárónőt szerződtetett, hanem szakképzett gyermekgondozónőt bízott meg a gyermek megnyugtató, szakszerű ellátásával.

Forrás: Madarász Utcai Gyermekkórház és Babaszoba.hu