Baba

Hamarosan minden újszülött genetikai szűrésen eshet át

A tudomány fejlődésének hála a jövőben valamennyi újszülöttnek lehetősége lesz átesni egy genetikai szűrésen, melynek eredményeként mindenkiről már a kezdetektől fogva tudni lehet majd, milyen betegségekre számíthat élete során.
2014. Február 25.

Anne Bowcock professzor, az Imperial College Rák Genomikai Intézetének munkatársa szerint erre 30-40 éven belül már szinte mindenhol lehetőség lesz, ami nagyon nagy jelentőséggel bírhat, hiszen ezáltal számtalan betegséget már időben fel lehetne ismerni és el lehetne kezdeni gyógyítani.

Természetesen a dolog számos etikai kérdést vet fel. Egyrészt előfordulhat, hogy így már újszülött korban fény derül egy esetleges gyógyíthatatlan betegségre, ami ezáltal beárnyékolja az illetőnek és családjának egész életét, illetve az is lehet, hogy olyan betegség kerül napvilágra, amit amúgy az illető később nem szeretett volna megosztani a külvilággal.Emellett, a szülők gyermekükhöz való hozzáállását is nagyban befolyásolja az, ha előre tudnak valamilyen betegség kockázatáról vele kapcsolatban. Végül pedig sokan azt vetik fel problémaként, hogy esetleg olyan téves diagnózisok is születhetnek, melyek következtében az érintetteket felesleges kezeléseknek és aggodalmaknak teszik ki. Amerikában már elkezdték tesztelni a módszert, és jelenleg is több ezer újszülöttnek és szüleiknek, valamint rokonaiknak a genomját térképezik fel.

Amint azt Joe Vockley genetikus kifejtette, igyekeznek megállapítani mi az, ami még törvényes, illetve etikus, miközben arra is figyelnek, hogy orvostudományi szempontból is a lehető legjobbat hozzák ki a dologból. Dr. Jonathan Berg, az Észak-Karolina Egyetem munkatársa nem biztos benne, hogy az újszülöttek ilyen szintű feltérképezése valóban jó ötlet-e, szerinte minderre inkább fokozatosan lenne szükség az illető élete során, nem pedig azonnal a világrajövetelét követően. Bowcock professzor egyébként maga is úgy véli, hogy jelenleg nincs szükség ilyen fokú általános szűrésre, ám a jövőben – amikor már fejlettebb lesz az orvostudomány – minden bizonnyal hasznos lesz mindez, és számtalan életet lehet majd megmenteni a módszer segítségével. A szakember példaként említette, hogy a mellrák kialakulásáért felelős gén nagyon jól kimutatható, ám jelenleg csak azokat szűrik, akiknél a családban már előfordult a betegség. Pedig ha időben kiderülne, kiknél van esély a betegség kialakulására, akkor jóval több haláleset megelőzhető lenne.

Forrás: Medipress