Baba

Győzd el a gyesbetegséget tanulással!

Sokáig azt hittem, a hosszú otthonlét alatt garantáltan beszűkül az ember (pontosabban az anya) agya. Mert ami a babának a biztonság és kiszámíthatóság, az sikítanivaló monotonitás a nőnek.
2011. Szeptember 16.

Egyetlen gyógyír van csak: az új impulzusok! Ezt kínálja minden kismamának a Sanoma Médiaakadémia.Tudom, miről beszélek, hiszen a két lányommal öt évig nyomtam a gyes-műszakot. A harmadik gyereknek ezért eleve másként vágtam neki.

A sorrend persze nem változott, a baba az első, de ma már azt is figyelembe veszem, hogy a második viszont én vagyok. Tehát legyen szoptatás, ringatás, hóc-hóc katona, de legyen kihívás is az életben, felnőttekkel való beszélgetés, szakmai siker. Remek lehetőséget kaptam a cégemtől: októbertől taníthatok.

A lehetőség nem csak nekem jelent sokat. Mindazoknak, akik új feladatokra vágynak, netalán szakmaváltást fontolgatnak, vagy kíváncsiak a média világára. A Sanoma Médiaakaémián induló szerkesztői kurzus egyedülálló a maga nemében. Gyakorlati szakembereket képez ki, olyanokat, akik megállják a helyüket a folyton változó online és nyomtatott sajtó szerkesztőségeiben. Meghívott vendégeink között a szakmai legjobbjai szerepelnek, lesznek remek fakultatív programok, műhelymunkák. Ha érdekel a magazinkészítés, a média, az újságírás – nálunk a helyed. Szeptember 30-ig még jelentkezhetsz!Kövess bennünket a Facebookon!

Forrás: Sanoma Médiaakadémia