Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Fülfájás

2007. szeptember 8. | Frissítve: 2016. május 17.

Forrás: Kismama magazin

A fülfájás rettegett gyerekbetegség - hihetetlen fájdalmakkal jár, és a süketség rémképét vetíti elő. Számtalan alternatív gyógymód kínál enyhülést, miközben rémtörténetek tucatjai zavarják össze a kezdő anyukákat.

Fülfájás

"Gyerekkoromban hatszor szúrták fel a fülem, minden alkalommal hatalmas fájdalommal járt. Az arcüreggyulladással azóta is küszködöm, minden télen belobban, és még nyáron sem vagyok teljesen tünetmentes. Én úgy vélem, hogy a panaszaimat nem oldotta meg, csak állandósította az állandó szurkálás. Talán az én esetemből is tanulva, a húgomat gyerekkorában már nem vitték orvoshoz a szüleim. Anyám egy kis meleg sót tett a fülére, a dobhártyája magától kifakadt, és soha többé nem tért vissza a gyulladás.

Ebből tanulva, amikor hároméves lányom egy este fülfájásra panaszkodott, elvittem ugyan orvoshoz, de nem engedtem, hogy beleszúrjanak a fülébe. Nem mondom, egy hónapig kellett gyógyszereket szednie, de megérte! Most már ötéves, és a gyulladás soha többé nem tért vissza!"
L. Barbara, e-mail
- Nem minden fülgyulladás esetén kell szúrni! - erősíti meg Dr. Réti Csaba, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórház Fül-Orr-Gégészeti Osztályának vezető főorvosa. - Ám bizonyos feltételek esetén nem szabad eltekinteni tőle. Ha a középfül üregében genny van, és ezt lázas, nyugtalan, hányással együtt járó állapot kíséri, akkor nem tesz jót azzal sem az orvos, sem a szülő, ha hagyja szenvedni a gyereket.

A gyerekek hét százalékának évente egyszer középfülgyulladása van. Különösen veszélyeztetettek a közösségbe járó kisgyerekek. A középfülgyulladás ugyanis cseppfertőzés következménye: az egyszerű nátha húzódik a fülre, és okoz komoly fájdalommal járó gyulladást. A gyerekek egy köhögés, tüsszentés, vagy akár egy lehelet útján is elkaphatják a vírust - amely télen a zárt közösségben különösen gyorsan terjed. A kicsik anatómiai berendezése is segíti a fertőzés gyors terjedését: rövid és tágas a fülkürtjük, így a vírusnak nem kell nagy utat megtennie, hogy eljusson a középfülbe.

A viszonylag nagyobb orrmandulák miatt pedig gyengébb az orr szellőzése, így a vírusok a meleg, nedves közegben gyorsan tudnak szaporodni. A bölcsődések különösen veszélyeztetettek, hiszen az ő immunrendszerük sokkal gyengébb az óvodásokénál.

Meg lehet előzni!

Ha tudjuk, hogy a gyerek hajlamos a fülbetegségekre, már az egyszerű náthát is kezelni kell, mégpedig gyakori orrszívással. Emellett orrcseppel kell megakadályozni a váladék bőséges keletkezését. És persze a legfontosabb: addig nem szabad közösségbe engedni a gyereket, ameddig nem lesz tünetmentes. Ez pedig akár hónapokig is eltarthat.

Szakértőnk személyes tapasztalata: Elsőszülött gyerekem egy tél alatt tizenegyszer lett beteg, amikor bölcsődébe került. Kétszer a fülét is fel kellett szúrni - emlékszik vissza dr. Réti Csaba. - Ezért a feleségemmel megfogadtuk, hogy ha megszületik a kistestvére, inkább szakadjon le rólunk a ruha a szegénység miatt, de kivárjuk, ameddig óvodás lesz, nem engedjük hamarabb közösségbe. Nem is volt vele ilyen gondunk.

Mikor nem kell szúrni?

Sokan a gyerekkori rossz élmények miatt rettegve viszik gyereküket a fülészetre, pedig a gyorsan felfedezett baj esetén el lehet kerülni a fájdalmas kezeléseket. A csecsemők első fülgyulladását például érdemes először antibiotikummal kezelni, és ha két-három napon belül javul a dobhártya látványa, akkor nincs szükség szúrásra. Ám ilyenkor folyamatos ellenőrzésre van szükség, nehogy a fül mögötti dobüregben felszaporodó genny általános gyulladást okozzon.

Nem érdemes ahhoz az aranyos doktor bácsihoz menni, aki soha senkinek a fülét nem szúrja fel, de nem is az a jó orvos, aki minden fülgyulladásnál tűt vesz elő. Ha már felszaporodott a genny a középfülben, akkor a gyereket kínzó fájdalom a szúrás után azonnal megszűnik, és megkönnyebbülve távozik a gyerek a rendelőből. A jó időben végzett szúrás megelőzi a visszaeséseket, és hamarabb gyógyul.

Inkább fakadjon ki?

- Hozzám naponta húsz-huszonöt fülfájós gyerek érkezik, de csak két-három alkalommal van szükség arra, hogy tűt vegyek a kezembe. Nem igaz, hogy a magától kifakadó dobhártya jobban gyógyul. Az orvos csupán apró metszést végez a dobhártyán, ezzel segíti a váladék kiürülését. A magától átszakadó dobhártya nehezebben gyógyul, gyakran lyuk marad utána, és ami a legrosszabb, az ürülés késlekedése miatt a gyulladás továbbterjedhet a fül belsejébe, és ott maradandó halláskárosodást is okozhat.

Fájdalomcsillapítás

Még ma is jó néhány orvos állítja, hogy a gyulladt fület nem lehet érzésteleníteni, így fájdalomcsillapítás nélkül szúr bele a gyerek fülébe. Olyan hely is van, ahol adnak ugyan fájdalomcsillapító fülcseppet, de nem várnak a kellő hatás beálltáig. Mondanom sem kell, hogy mindkét esetben komoly fájdalom, és ezzel együtt súlyos trauma éri a gyereket.

A jó és szakszerű érzéstelenítés hatására ugyanis a fül felszúrása kevésbé fájdalmas, mint a fülgyulladás állandóan lüktető kínja. A helyi érzéstelenítés mellett nyugtató tablettát is lehet adni. Így biztosíthatja az orvos, hogy szúrás közben nem fogja elrántani a fejét a gyerek. A szerek hatásának kialakulásához tíz-tizenöt percre van szükség - ennél kevesebb idő alatt nem lép fel a kellő fájdalomcsillapító hatás! Ha szükséges, el is lehet altatni a kicsit - ám mivel ez a beavatkozás komoly szövődményekkel járhat, jobb elkerülni - állítja dr. Réti Csaba.

Házi gyógymódok

Sokan minden fülfájást azonnal melegítéssel kezelnek, pedig ez nem minden esetben jó. Némely fülgyulladást kifejezetten ronthat a melegítés, hiszen a középfül zárt terében fokozza a vérbőséget, a gyulladást és a fájdalmas, feszítő érzést, gyorsítja, hogy a fül magától kifakadjon. Ha a melegítés hatására két-három percen belül nem érzi jobban magát a gyerek, sőt fájdalmai növekedéséről panaszkodik, akkor azonnal abba kell hagyni. A melegítés csak hirtelen fülfájás esetén lehet hasznos, illetve a már átszakadt dobhártya gyógyulását segítheti.

A fülcseppeket is érdemes kerülni - a kövirózsa-kivonat, az érzéstelenítő fülcsepp mind feláztatják a dobhártyát, csökkentik a feszülését, tehát látszólag használnak, hiszen csökken a fájdalom. De gondoljunk bele: mindez nem szünteti meg az okot, így csak elfedi a tüneteket, késlelteti a gyógyulást.

Ha a gyerek erős fájdalomról panaszkodik és sír, érdemes paracetamol tartalmú fájdalomcsillapítót adni. A fül-orr-gégész diclofenac tartalmú fájdalomcsillapító szirupot írhat fel.

Arról se feledkezzünk el, hogy a legjobb gyógymód a személyes törődés, a gyereknek szentelt kizárólagos figyelem. Meséljünk neki Fülesről, a fülfájós manóról, gyűjtsünk össze egy cipősdobozba érdekes, de veszélytelen tárgyakat (például kimustrált zsebrádiót, rég elfeledett játékokat, nagyobbaknak fagyöngyöket és cipőfűzőt nyaklánckészítéshez), amelyek lekötik figyelmét, s amelyekkel együtt is lehet foglalatoskodni.

TÉVHITEK a fülfájásról

  • A fülfájásra hajlamos kicsinél különösen figyelnek a felnőttek arra, nehogy sapka nélkül menjen a szabadba - pedig a sapka csak a külső füljáratok lehűlésétől véd, a középfülgyulladástól nem, hiszen ez cseppfertőzéssel terjedő betegség. Fontos támpont, hogy a gyerek hogy érzi magát sapkában. Ha nincs szüksége rá, ne erőltessük a fejére.

  • Vannak, akik tartanak az orrszívó porszívó erejétől, félnek, nehogy a túlzott szívás összeroncsolja a kicsi belső szerveit. Jól illeszkedő betét esetén nem kell ilyesmitől tartani. Használni pedig olyan gyakran kell, amilyen gyakran egy alapos orrfújásra lenne szükség.


  • Füles tippek

    A fülfájás oka egy oda bekerült idegen test is lehet, ezért fájdalom vagy váladékozás esetén mielőbb forduljunk orvoshoz. Ilyen esetben persze nem lázas a gyerek, de panaszait komolyan kell venni.

    A fül-orr-gégészeti rendelésen általában hosszú várakozásra kell számítani. Vigyünk magunkkal innivalót, mesekönyvet, egyszerű kis játékokat. A beteg gyerek számára szörnyű kínlódást jelent a tétlen várakozás.

    Ha a csecsemő egyik napról a másikra elutasítja a szopást, vagy egy-két korty után fájdalmasan sír, középfülgyulladásra is kell gondolni. A nyelés ugyanis ilyenkor fájdalmat okozhat.

    Kapcsolódó cikkeink:
  • Fáj a füle!
  • Ha fáj a baba füle
  • Füles kérdések, torokszorító gondok
  • Ritkán szúrják
  • Hozzászólások

    Támogatóink ajánlatai

    h i r d e t é s

    Facebook

    Szponzorált hirdetések