Terhesség hétről hétre

Fejlődés segítséggel

Szerző: Fodor Marcsi

2008. február 5.

Forrás: Kismama magazin

Sok szülő aggódik gyereke mozgása, értelmi képességei miatt. Vajon mindent korának megfelelő szinten tud? Vagy fejlesztésre lenne szüksége?

Egyes felmérések szerint minden ötödik gyerek terápiára, fejlesztésre szorulna, hogy a későbbiekben ne legyenek viselkedési, tanulási zavarai. Nem túlzás ez? Tény, hogy Magyarországon nincs olyan szűrés, amely az iskolaérettség előtt jelezné, ha gond van a gyerekkel, így gyakran csak az iskolában derülnek ki a tanulási nehézségeket okozó eltérések. Pedig a szakemberek nem győzik hangsúlyozni a korai fejlesztés fontosságát. A kisbaba agya egészen hihetetlen teljesítményekre képes! Az élet első néhány évében még számos olyan zavart lehet viszonylag könnyedén orvosolni, amely később már nem, vagy csak nehézségek árán hozható rendbe. A mindenütt elérhető nevelési tanácsadókban mégsem foglalkoznak háromévesnél kisebbekkel. A szülő persze az esetek többségében észreveszi, hogy gyereke másképp fejlődik, mint a kortársak, hogy később vagy más sorrendben jut el a fejlődés egyes lépcsőfokaihoz. Azonban a legtöbb ilyen esetben megnyugtatja a szülőt a háziorvos: majd "kinövi" a kicsi a gondot, nem kell aggódni miatta. És az esetek egy részében valóban így is van, nem elmaradásról van szó, hanem csupán az egyéni fejlődési üteme más, mint az átlagé.
Dr. Saracz Judit gyermekideggyógyász már régen megtanulta, hogy a szülők megérzései tökéletesen működnek.
- Ha úgy érzi a szülő, hogy valami nincs rendben a kisbabájával, mert másképp fejlődik, mint a többiek, biztos, hogy igaza van. A legjobb megoldás, ha akár már a csecsemőkor legelején elkezdi a fejlesztést! Fokozottan igaz ez, ha a gyerek koraszülött, vagy oxigénhiányos állapotban jött világra. Amit kisbabaként nem tanul meg, azt később sokkal nehezebben tudja majd pótolni - állítja a doktornő.

Túlfejlesztés nincs
Természetesen nincs mindenkinek szüksége speciális fejlesztésre, ám az egészséges fejlődés alapja a szülői törődés és gondoskodás. Ha a szülő bizonytalan abban, hogyan is foglalkozzon a gyerekével, érdemes fejlesztőpedagógushoz fordulnia, hogy ötleteket kapjon. Túlfejleszteni szerencsére senkit nem lehet, az viszont tény, hogy lelkileg megviselheti a gyereket, ha azt érzi, túl nagy elvárásokat támasztanak vele szemben. Fontos, hogy a szülő tudja, mit miért csinál, mit szeretne elérni, és legalább ilyen fontos, hogy kölcsönösen örömöt találjanak a játékban, a közös tevékenységekben, mert ez a leghatékonyabb fejlesztés.

Kezdhetjük itt!

Budapesti Korai Fejlesztő Központ

A központ 1992-ben jött létre azzal a céllal, hogy a Budapesten és vonzáskörzetében élő, eltérő fejlődésű vagy fejlődést kockáztató tényezővel született csecsemőket, kisgyerekeket és családjaikat szakszerűen ellássa. Különlegessége, hogy összeszokott, sokféle területen dolgozó szakembergárda vizsgálja és látja el a gyerekeket (gyermekpszichiáter, gyermekneurológus, gyógypedagógus, gyógytornász, pszichológus). A komplex fejlődési vizsgálat során a szakemberek együttesen döntik el, hogy a kisgyereknek szüksége van-e speciális fejlesztésre, és mit ajánlanak neki. Vidékieknek segítenek megtalálni a fejlesztéssel foglalkozó legközelebbi szakembert.
Módszerük lényege
Az "Apró lépések" elnevezésű ausztrál korai fejlesztő módszert ültették át magyar viszonyokra, ötvözve a nálunk ismert egyéb technikákkal.
Kiket várnak?
Olyan öt év alatti gyerekeket, akik eltérnek kortársaiktól értelmi vagy érzékszervi fejlődésükben, viselkedés- és mozgásproblémáik vannak, esetleg az étkezéssel, alvással, szobatisztasággal kapcsolatos nehézségeikre keresnek megoldást.
Erősségük
Csecsemők komplex vizsgálata és egyénre szabott ellátása, a halmozottan sérült gyerekek korai ellátása és oktatása. Az autizmussal élő gyerekek egyéni és csoportos fejlesztése, az integrációval foglalkozó óvodákkal együttműködve.
Elérhetőség
06-1-205-35-36, www.koraifejleszto.hu
Árak
Állapotfelmérés: 9000 Ft (120-180 perc)
Az egyéni és csoportos foglalkozások térítési díja a gyerek lakóhelyétől, életkorától függ (ingyenes ellátástól 1500-4000 Ft-ig)

Érési folyamatokat indít el

BHRG Alapítvány
Lakatos Katalin 1984-ben tartotta meg első uszodai foglalkozásait, ebből fejlődött ki a HRG, a Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika. Kellemes körülmények között, langyos vízben több száz mozgásfeladatot kell elsajátítania a gyereknek az akár évekig tartó terápia során, amely elsősorban azoknak ajánlott, akik valamilyen szervi éretlenséggel, zavarral küszködnek. Ennek legfontosabb jele, hogy a mozgásuk, figyelmük, beszéd- és kapcsolatteremtő készségük elmarad a kortársakhoz képest. A koraszülött, oxigénhiányos, lelassult fejlődésű és eltérő izomtónusú csecsemőkkel pár hónapos kortól érdemes elkezdeni a kezeléseket. Ajánlható még az ügyetlen, állandóan eleső, hanyag tartással üldögélő gyerekek számára, akik a lépcsőn még kétéves koruk után sem járnak váltott lábbal, nem tudnak megtanulni biciklizni, szaladgálás helyett inkább a homokozást választják a játszótéren. Jótékony hatású a logopédushoz járó gyerekeknek és azoknak, akik az iskolában megértési, tanulási, összpontosítási és emlékezeti zavarokkal küszködnek.
- A HRG-módszer feladatainak rendszeres és intenzív alkalmazása segít a beilleszkedési zavarokon, serkenti a gondolkodási folyamatokat, az erőnlétet és a mozgást. Bár vízben történik, nem úszásoktatás, inkább koordinációs, ritmusérzéket fejlesztő feladatokat végeztetnek, és csak a terápia vége felé következik a siklás és az úszómozdulatok elsajátítása.
- Létezik hasonló elven működő szárazföldi edzésmódszerük is olyan gyerekek számára, akik valami okból (betegség, hely, idő, csökkent terhelhetőség, nehéz megnyugtathatóság) nem mehetnek vízbe. A Tervezett Szenzomotoros Tréning-I (TSMT-I) otthon elvégezhető feladatokat tanít be a szülőknek, összesen 680 feladatból választják ki a képzett terapeuták a vizsgálat után az adott kisgyerek egyéni feladatait.
- Sok együttműködésre korábban képtelen, megkésett beszédfejlődésű, autista, viselkedészavaros kisgyereket sikerült a TSMT-I-II és a HRG-terápiák kombinált alkalmazásával magasabb fejlettségi szintre eljuttatni.
Módszerük lényege
A HRG- és TSMT-módszer alkalmazásával olyan érési folyamatok indíthatóak be, melyek elősegítik az öngyógyító és a pozitív önszabályzó rendszerek működését.
Kiket várnak?
Egészséges és sérült gyerekeket és felnőtteket.
Erősségük
Azok számára is folyamatos szakmai felügyeletet és fejlesztési lehetőséget nyújtanak, akik nem tudnak a gyerekükkel hetente több alkalommal foglalkozásokra járni.
Elérhetőség
06-1-30-443-05-15, www.bhrg.hu
Árak
Állapotfelmérés: 9500 Ft (90 perc)
Egyéni kontroll, egyéni fejlesztés: 3800 Ft (45 perc)
Csoportos fejlesztés: 1300 Ft (30 perc), 1600 Ft (45 perc)

Mindenkinek ajánlják

GEKKO Képességfejlesztő Játszóházak
Az első GEKKO 1999-ben nyílt, elsődleges célja ép gyerekeknél azóta is a figyelemmel, tanulással, illetve beilleszkedéssel kapcsolatos zavarok megelőzése, az alapképességek megerősítése. Céljuk továbbá az eltérő fejlődésű gyerekek felzárkóztatása. Valamennyi pedagógusuk gyógypedagógus, gyógypedagógus-pszichológus vagy konduktor végzettségű szakember. Szolgáltatásuk ma már vidéken is elérhető, összesen 37 helyszínen több mint hatvan pedagógus végzi a fejlesztő munkát. Az állapotfelmérést követő játékos képességfejlesztő kurzusaikon legfeljebb négyen vehetnek részt egyszerre. A gyerekek a vizsgálatból kiindulva egyénre szabott fejlesztésben részesülnek. Alapos fejlődés-lélektani ismeretekre támaszkodva őrködnek valamennyi funkcióterület fejlődése fölött, és nem zárják ki az egészséges gyerekeket sem a gyógypedagógiai módszerekkel végzett játékos fejlesztésből. Állítják, hogy minden 14 évesnél fiatalabb gyerek számára hasznos lenne, ha heti rendszerességgel szakember felügyelné képességeinek fejlődését, aki azonnal be tudna avatkozni, ha speciális fejlesztést lát jónak, vagy részképességzavart lát. Foglalkoznak hiperaktív, Down-szindrómás, értelmi fogyatékos, látás- és hallássérült gyerekekkel is, mégpedig az egészségesekkel együtt - ezt a személyre szabott feladatok teszik lehetővé. Folyamatosan megbeszélik a szülőkkel a foglalkozásokon és az otthon elvégzett gyakorlatokat, változásokat.
Módszerük lényege
Komplex fejlesztéssel és gyökerekre ható terápiák ötvözésével meg lehet előzni, illetve ki lehet küszöbölni a különböző zavarokat.
Kiket várnak?
Minden gyereket újszülöttkortól az általános iskola végéig. Épeket, enyhébb és súlyosabb problémával küzdőket egyaránt.
Erősségük
A szülők nagyon sok ötletet kapnak arra nézve, hogyan is foglalkozzanak, játsszanak otthon is kicsi gyerekükkel.
Elérhetőség:
www.gekkonet.hu
Árak
állapotfelmérés: 10 000 Ft (60 perc)
Az egyéves képességfejlesztő kurzus havi díja: 20 000 Ft (heti 1 x 60 perc)


Előbb gyógyítás, aztán fejlesztés!

Dévény Anna Alapítvány
A Dévény-módszer nagy "ütőkártyája" a speciális manuális technika. Ez a kézzel végzett sajátos kezelés - amely nem masszázs - két dologra képes. Egyrészt helyreállítja a zsugorodott, letapadt izmokat, másrészt közvetlen ingereket küld az agyba. Ebben különbözik minden más módszertől. Az ingerlés hatására az agyi mozgatóközpont - a "motor" - működni kezd. A működés beindítása a gyógyítás lényege, mert ha a "motor", vagyis az agyi mozgatóközpont nem működik, hiába erőltetjük a mozgást, a sérült testrész nem lesz képes végrehajtani. Ahogy az autó motorhibáját sem javítja meg a pedálok nyomogatása, ugyanúgy a hiányzó mozgásokat sem indítja be, ha erőltetik elvégzésüket. Csak a "motor" beindítása után lehet működtetni fejlesztő módszerekkel; tornával, úszással, játékkal. Ezek egyike sem helyettesíti a manuális kezelést, mert más a gyógyítás, és más a fejlesztés.
Módszerük lényege:
A Dévény-módszer manuális technikája gyógyít, a torna, az úszás, a játék fejleszt. A kettő sorrendje nem cserélhető fel, mert nem gyógyítás a nem működő erőltetése.
Kiket várnak?
Egyéni kezelésre a kis csecsemőket minél hamarabb. Csoportos órákra gerincferdüléssel és bármilyen mozgásproblémával küzdő, valamint külön csoportba egészséges mozgású gyerekeket és felnőtteket.
Erősségük
A születés körüli oxigénhiányos állapot valódi gyógyítása minél korábban megkezdett kezeléssel.
Elérhetőség
Tel.: 355-53-92, e-mail: deveny@deveny.hu
www.deveny.hu
Árak
Állapotfelmérés: jelenleg ingyenes
Kezelés: jelenleg 2500 Ft/50 perc


Intő jelek
A korai fejlesztésnek akkor van értelme, ha minél hamarabb elkezdik. Ám nehéz megmondani egy csecsemőnél, lesz-e vele gond, hiszen hónapokig csak fekszik, ezért a fejlődésbeli elmaradás nem látványos. Érdemes szakemberhez fordulni, ha a gyerek
- négy hónapos koráig egyszer sem mosolygott a szeretett személyekre sem;
- nem szereti, ha kézbe veszik;
- feltűnően sokat sír;
- keveset eszik, nehezen táplálható;
- nyolc hónapos koráig nem fordul a hátáról a hasára;
- nem nyúl, nem fordul a tárgyak után hét hónapos korában sem;
- tartása aszimmetrikus, végtagjai feszesek, görcsösek.

Kismamatipp
Deákné B. Katalin: Anya, taníts engem!
Ha nem tudja, mit is lehet játszani egy kisbabával, hogyan lehet tanítani egy kisgyereket, és egyáltalán mit kellene tudnia, ez a fantasztikusan ötletes könyv a születéstől az iskoláskor elejéig minden napra ad egy életkornak megfelelő fejlesztő feladatot!
www.deakestarsakiado.hu


Megkérdeztük honlapunk látogatóit, járnak-e gyereküket korai fejlesztő foglalkozásokra. Talán meglepően hangzik, hogy csupán a fejlesztésre vitt gyerekek egészen csekély százaléka jár oda orvosi javaslatra.

Ön viszi korai fejlesztő foglalkozásokra a kisgyerekét?
1. Nem, nekünk bőven elég az otthoni "fejlesztés", a mindennapos játék és séta. 66, 3 %
2. Nem, inkább zenebölcsibe és baba-mama tornára járunk együtt. 15,1 %
3. Igen, szakorvosi javaslatra. 3,25 %
4. Igen, mert voltunk a fejlesztő állapotfelmérésén, és javasolták. 2,96 %
5. Igen, mert úgy gondoltam, nem árthat, ha ügyesedik egy kicsit. 12,43 %

Kapcsolódó hasznos cikkeink és szolgáltatásaink

Legjobb cikkeink a témában

Hozzászólások