Baba

Fed is best: az a fontos, hogy ne száradjon ki és ne éhezzen a baba

Vitathatatlanul jobb az anyatej a tápszerhez képest, ám a szülés után, ha túl soká jön meg a tej, érdemes nem rágörcsölni a szoptatásra, és folyadékot, pótlást adni a babának, hogy ne száradjon ki, és ne éhezzen - véli tudósok egy csoportja.
2017. Március 24.

Van olyan eset, amikor veszélyes a kizárólagos szoptatáshoz való rgaszkodás?

“Az anyatejnél nincs jobb.” A jól ismert “mondás'” azt üzeni, hogy a csecsemőket kizárólag anyatejjel szabadna táplálni, hiszen ez a legjobb nekik. Mindenhonnan ezt halljuk, ezért szinte megkérdőjelezhetetlenné vált. Annak ellenére, hogy a szoptatás ideológiájának bizonyos tanai mára vitára adnak okot a szakemberek között – írja a newscientist.com.

Habár mindenki egyetért abban, hogy az anyatejnek vannak olyan kedvező egészségügyi hatásai, amit tápszerrel nem lehet pótolni – pl. véd bizonyos fertőzések ellen – azzal kapcsolatban már komoly viták folynak, hogy ezek milyen mértékűek. Az sem egyértelmű, hogy ha gondja van a kismamának a szoptatással, akkor meddig éri meg erőltetni a dolgot. Nem beszélve arról, hogy minden anyának megvan a joga ahhoz, hogy a testével kapcsolatban saját maga döntsön.

Nemrégiben újabb aggasztó dolog ütötte fel a fejét: voltak ugyanis olyan esetek, amikor a kizárólagos szoptatáshoz való görcsös ragaszkodás veszélyes helyzetet teremtett. A kicsi nem kapott vizet, teát, tápszert a szülés után, az édesanyának pedig soká jött meg a teje, és ez tragédiához vezetett.

“Soha életemben nem gondoltam, hogy ilyen előfordulhat az orvostudomány történetében” – mondja Christie del Castillo-Hegyi, akinek újszülött kisfia a kiszáradás jeleit mutatta, amiért szülés után kizárólag szoptatni próbált, annak ellenére, hogy nem indult be a tejtermelődése. Tápszert nem mert adni a csecsemőnek, mert attól félt, hogy ez bezavar majd a szoptatásba. Biztos benne, hogy ez a korai kiszáradás hozzájárult a gyermekénél később diagnosztizált epilepsziás rendellenesség kialakulásához. “Mindez ellentétben áll azzal az alap orvosi elvvel, hogy ‘mindenekelőtt ne árts’ – mondja.

A lényeg, hogy jól legyen a baba, tele legyen a pocak

Christie del Castillo-Hegyi ezek után elindított egy “Fed is Best” (A jóllakottság a legfontosabb) elnevezésű mozgalmat, hogy felhívja a figyelmet a hasonló okokból kiéheztetett kisbabákra, illetve az anyatejes táplálás egekbe magasztalásának ártó hatásaira. Természetesen ezzel nem egy szoptatás-ellenes hadjáratot kíván indítani, csupán a görcsös kizárólagos szoptatáspártiság veszélyeire szeretné felhívni a figyelmet. Castillo-Hegyi szerint az arany középút megtalálása a cél, ahol az a legfontosabb, hogy a csecsemők jól lakjanak.

Mikor kell tápszeres kiegészítés?

A gyártók évtizedeken keresztül állították, hogy a tápszer jobb, mint az anyatej, mely számtalan csecsemő halálához vezetett azokban a fejlődő országokban, ahol a bekeveréshez használható ivóvíz sok esetben szennyezett volt. Ezért aztán az Egészségügyi Világszervezet szigorításokat vezetett be a tápszerek forgalomba hozatalával kapcsolatban, melyet 84 ország törvényként vett át.Rengeteg kórház verseng azért, hogy megfeleljen az ENSZ által elfogadott “bababarát” kritériumoknak, mely alapvetően a szoptatást részesíti előnyben. A tápszereket ezért kerülik, hiszen a cumisüveg használata miatt a babák kevesebbet szopnak, mely egy ördögi körhöz vezet: kevesebb tej termelődik, ezért még több tápszeres kiegészítésre van szükség és így tovább.Amellett, hogy a szülőknek ezzel tisztában kellene lenniük, arról is fontos lenne informálni őket, hogy ebbe az ördögi körbe nem feltétlenül kerül bele az ember. Egyes kutatások szerint, ha nem megy a szoptatás, egy kis tápszeres kiegészítés a születés utáni pár napban azt eredményezi, hogy az édesanya végül hosszabb ideig tudja anyatejjel táplálni a gyermekét.Hogy miért van szükség kiegészítésre? Azért, mert sokszor a tejbelövellés szülés után jó pár nappal történik csak meg, ennek következtében pedig az újszülött nem jut elég kalóriához, folyadékhoz, így kiszáradhat, sárgaság is jelentkezhet nála.Vannak olyan amerikai kórházak, ahol a szülőknek alá kell írniuk egy papírt arról, hogy beleegyeznek a tápszer használatába, ellenkező esetben csak receptre vásárolhatnak azt. Néhány héttel ezelőtt a “Fed is Best” weboldalon lehoztak egy megtörtént esetet egy amerikai anyáról, akinek a gyermeke azért halt éhen, mert a nőnek nem volt elég teje. A nővérek biztosították afelől, hogy minden rendben lesz, ha kitartóan szoptat. A csecsemőnek ehhez képest leállt a szíve, és két héttel később meghalt.A szoptatást pártolók szerint nagyon ritka, hogy egy nőnek ennyire ne legyen teje. Ezzel szemben egy kínai kórház felmérése szerint a kizárólagosan szoptatott babák egynegyedénél alakul ki sárgaság. Az ottani orvosok úgy nyilatkoztak, hogy azután kezdett nőni a sárgaságot kapott babák száma, miután a szoptatást elkezdték népszerűsíteni.

A babák gyomormérete

A Fed is Best mozgalom szeretne néhány közismert tévhitet is eloszlatni. Például, hogy amikor egy édesanya arról panaszkodik, hogy úgy érzi, nincs elég teje, azt a választ kapja, hogy az lehetetlen, hiszen egy újszülött gyomra mindössze 5 milliliternyi folyadékot képes befogadni. Kutatások szerint azonban az igazság az, hogy ez a mennyiség körülbelül 20 milliliter. “Azzal érvelnek, hogy a baba gyomra olyan pici, mint egy borsószem, miközben az újszülött egyre csak éhezik” – mondja Castillo-Hegyi. Egy csomó termék kerül forgalomba, ami ezt az 5 milliliternyi gyomorkapacitást hirdeti. Castillo-Hegyi szeretné elérni ezeknek a bevonását is a piacról.Egy másik tévhit, hogy a szoptatás segíti a kötődés kialakulását anya és gyermeke között. Holott ezt semmilyen tudományos bizonyíték nem támasztja alá, a tápszerrel táplált kicsik semmivel sem szeretik kevésbé az édesanyjukat, mint az anyatejes társaik.Mondanunk sem kell, hogy a szoptatáspártiak a Fed is Best mozgalmat pánikkeltéssel vádolják. Pedig Del Castillo-Hegyi is szoptatáspártinak tartja magát, csupán arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a születés utáni pár napban a kizárólagosan szoptatott babák kicsit több figyelmet kapjanak, és minden esetben megbizonyosodjanak róla, hogy elegendő táplálékhoz jutnak. “A szoptatás kizárólagosságának hirdetése egy közegészségügyi téma, ami egyszerűen sosem lett megkérdőjelezve” – mondja. “A gyerekek pedig az életükkel és az egészségükkel fizethetnek érte.” Kontrollra ilyenkor is szükség van.Kapcsolódó cikkek: