Baba

Ezen veszekednek a legtöbbet a friss szülők

Persze tudtad, hogy kemény pár hónap lesz, elvégre egy baba érkezése mindent fenekestől felforgat, de azt nem sejtetted, hogy kettőtök között is lesz feszkó. Kialvatlanság, feszültség és viták. Íme a leggyakrabb feszültségforrások és megoldásuk.
2017. December 08.
A veszekedés nem megoldás, próbáljátok inkább megbeszélni

Cathy O’Neil, a Babyproofing Your Marriage című könyv társszerzője szedte össze, mik a leggyakoribb vitaforrások a frissen szülővé vált párok között és, hogy hogyan kell a kezdeti problémákat tettlegesség nélkül megoldani.

Veszekedés 1.: Kinek a pihenése fontosabb?

A férjem mindig alszik, és a hétvégén sem kel ki az ágyból 8:30 előtt, kivéve, ha valamit Ő akar tenni. – Sandra R.

Mit tehetünk: Elfogadjuk, hogy az alvás prioritás – mindkettőtök számára.

Valaki fel kell kellnie a picivel reggel. Egyikőtök úgy látja, mivel fenn volt éjszaka, megérdemli az alvást, másikótok pedig úgy érzi, mivel heti 50 órát dolgozott, megérdemli az alvást. Mindkettőtöknek igaza van. Mind a ketten megérdemlitek és egy kis szervezéssel, nagylelkűséggel könnyen találhattok is egy pár extra szundi órát mindkettőtöknek. Ha ehhez az kell, hogy kihagyja a heti labdarúgó játékot a haverokkal, vagy nem azonnal mosogattok el, akkor legyen így. Egyes párok előre terveznek egy egész heti menetrendet, de O’Neil figyelmeztet, hogy egy hosszú távú terv túlságosan bonyolult lehet ahhoz, hogy ragaszkodni lehessen hozzá. Ehelyett csak a következő 24 órára koncentrálj – hogyan tudjátok lecsökkenteni a váltásokat, hogy mindketten pihenjetek.

Veszekedés 2.: És te mit csináltál, amíg én…

Folyamatosan azt vágjuk a másik fejéhez, hogy ki tette ezt, vagy azt, különösen akkor, amikor fáradtak vagyunk!! Olyan messzire megyünk, hogy képes felsorolni mindazt, amit egy nap alatt tett. – Geri W.

Mit tehetünk: Fegyvert le és vegyük le a mártír jelvényt

Ne feledjétek mind a ketten ugyanabban a csapatban vagytok. Ahelyett, hogy listákat készítenétek arról mi az, amit megtettetek, inkább készítsetek egy listát arról, mi az, amit meg kell tenni és osszátok fel közösen, igazságosan. Készítsetek olyan tervet, amivel mind a ketten egyetértetek.

Veszekedés 3.: Ne dolgozz itthon!

A feleségem azt mondja, hogy túl sok időt töltök a munkahelyi emailekkel és telefonálásokkal, szerinte a családra kellene összpontosítanom. – Fred T.

Mit tehetünk: Különítsük el a munkahelyet és családi időt.

Olyan korban, amikor több ember képes távolról dolgozni, szembesülünk azzal a bonyolult problémával, hogy nem mindig tudunk elszakadni a munkától. De ne felejtsd el – a gyerekek csak rövid ideig maradnak gyerekek. Ha velük vagy, légy jelen, ne mulassz el semmit. Jelölj ki egy adott szobát, vagy egy széket, íróasztalt, mint otthoni munkaterületet. Amikor te, vagy partnered dolgozik, a másiknak tiszteletben kell tartania azt az időt. De ha nem vagy a munkahelyen, tedd le a mobiltelefont, zárd le a laptopot és élvezd a minőségi családi időt. Nem fogod megbocsájtani magadnak egy nap, ha nem így teszel.

Veszekedés 4.: Ezt most miért csináltad?

Sokszor nem értünk egyet, megkérdőjelezzük a másik döntését. Vajon jó gyümölcslevet hozott a jó pohárba? Miért hagyta egymás után 5 banánt is megegyen a gyerek? Miért hagyta négy órán aludni, most meg lehetek fenn egész éjszaka? – Susan G.

Mit tehetünk: lépj vissza, még akkor is, ha nehéz.

Az a szülő, aki többet van a baba körül általában úgy érzi, ő a felelős mindenért. De ha folyamatosan elmondod a partnerednek, hogyan kell szülőnek lenni, akkor soha nem fogja tudni az alapokat. Szóval nagy levegő és nézd meg alaposan, mit csinált szerinted rosszul. Ha ez nem kritikus a gyermek nevelésének rendjében, engedd el.

Veszekedés 5.: Nem vagyok megbecsülve

Nagyon keményen dolgozom a családunkért, és soha nem érzem, hogy elég neki. – Cameron B.

Mit tehetünk: Mond el, mi van a fejedben. Könnyen érezheted, hogy minden erőfeszítésed amit a családért és az új jövevényért teszel, nincs elismerve. De ne felejtsd, ez a dolog kétirányú. Nagyszerű gesztus néha agy kis dicséret ami pozitív, támogató dinamikát hoz létre kettőtök között. Ha te vagy az, akinek kicsit több érvényesítésre van szüksége, szólj. Mondd el pontosan a partnerednek, hogy mit szeretnél hallani, amitől értékesebbnek érzed magad.

Veszekedés 6.: Kevés a szex

Ugyanolyan gyakran akarja csinálni, mint mielőtt babánk született, de mire ágyba kerülünk az egész napos szoptatás után, levegőre van szükségem. ? Jennifer G.

Mit tehetünk: Ütemezzünk némi romantikát.

Mind a kettőtöknek igaza van, de próbáld egy kicsit a partnered helyébe képzelni magad, milyen lenne, ha egy hétig nem beszélgetnétek? Van, akinek a szex hiánya pontosan ilyen érzés. Beszélgessetek, és ha lenne bármi, ami képes lenne beindítani, tegyétek meg. Vannak párok, akiknek a menetrendszerinti szex segített. Tűzzetek ki a naptárban időpontokat! Elsőre nem hangzik túl vágyébresztőnek, vagy spontánnak és kalandosnak, de ha mind a ketten újra elkapjátok a fonalat és belendültök, könnyen visszatérhettek régi önmagatokhoz.

( – VIA – )

Kapcsolódó cikkek veszekedés témában: