Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Emlékszünk az életünk első hónapjaiban hallott nyelvre

2017. január 20.

Forrás: MTI/babaszoba.hu

Aki nagyon korán költözik más országba, elfelejti ugyan az első nyelvet, amit hallott, mégis megmarad belőle valami a kutatást végző dél-koreai tudósok szerint.

Emlékeznek a babák az életük első hónapjaiban hallott nyelvre

A tanulmány során Dél-Koreából örökbe fogadott, 30 év körüli, hollandul beszélő embereket kértek arra, hogy egy rövid tanfolyam után ejtsenek ki koreai mássalhangzókat- írja az MTI. Ezek közül sok különbözik a holland nyelvben használt mássalhangzóktól.
Hollandul beszélő felnőttek, akiket kisgyerekként Dél-Koreából fogadtak örökbe, meglepően jó kiejtéssel tanulták újra a születési nyelvet - mondta el a BBC-nek Csijoun Csoj, a szöuli Hanjang Egyetem tudósa, aki a kutatást vezette.
Az ő munkájuk az első, amely kimutatta, hogy az örökbe fogadott gyerekek születési nyelvi tapasztalatai évtizedekkel később előnyt jelentenek a hajdani nyelv megtanulásában, még ha úgy vélik is, hogy nem emlékeznek semmire.
Csoj szerint az eredményeik azt mutatják, hogy a nyelvi tudás alapjai az élet első hónapjaiban jönnek létre és újraélednek a későbbi tanuláskor.
A résztvevők kiejtését összehasonlították olyan felnőttekével, akik gyerekkorukban nem találkoztak a koreai nyelvvel, ezután anyanyelvi beszélők értékelték a teljesítményüket.
A tanfolyam előtt a két csoport egyformán teljesített, utána azonban az örökbe fogadottak kiejtése várakozáson felül jobb volt a másik csoporténál. Nem volt különbség azok között, akiket hathónapos koruk előtt, valamint akiket 17 hónapos koruk után fogadtak örökbe, vagyis nem számított, tudtak-e már beszélni valamennyire, amikor új nyelvi környezetbe kerültek.
A kutató szerint az eredményeik a szülőknek is fontosak lehetnek: "Ne felejtsük el, hogy a nyelvtanulás az élet igen korai szakaszában kezdődik, az alapok az élet első hónapjaiban keletkeznek, ahogy kutatásunk is mutatja. Beszéljenek annyit a babákhoz, amennyit csak lehet, mert ők magukba szívják és elraktározzák, ami hallanak."
A tanulmány a Royal Society Open Science című tudományos lapban jelent meg.

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések