Baba

Élienek kívül-belül

Megdöbbentően sok élőlénnyel osztozunk a testünkön nap mint nap. Tudtad, hogy nem vagy egyedül?
2012. Június 16.

Bár a róluk készült kép olyan, mint egy sci-fiben ábrázolt holdra szállás, valójában bakteriofágokról van szó, amelyek éppen a baktériumokat támadják – ez a jelenet rendszeresen lezajlik mindannyiunk szervezetében, hathatós segítséget nyújtva az immunrendszerünknek.

Élősködés vagy szimbiózis?A körülbelül 100 milliárd nem humán organizmusból, amelyek az emberi test felszínén vagy azon belül élnek, csupán néhány olyan létezik, amely nem okoz kárt, sőt egyenesen segíti a túlélésünket. Melyek ezek az idegen betolakodók, és milyen előnyökkel járnak az egészségünkre nézve?

Táplálékbontók, avagy a vakbél is jó valamire

Baktériumok okozzák az olyan kellemetlen betegségeket, mint a tetanusz vagy a tuberkulózis. Az emberi gyomorban és bélrendszerben élő baktériumok azonban hasznosak: úgy segítenek a szénhidrátok és más nehezen emészthető tápanyagok megemésztésében, hogy kisebb molekulákra bontják azokat.

A Clostridium difficile és hasonló veszélyes baktériumok ellen pedig úgy védenek, hogy beborítják a belek felszínét, amelyen a nemkívánatos baktériumok megtelepedhetnének. A vakbél, amelyet gyakran haszontalan szervnek tartanak, ezeknek a baktériumoknak biztosít menedékhelyet, hogy itt pihenjenek és regenerálódjanak.

Élienek kívül-belül

A szervezetünk speciális antitesteket, védő hatású vegyületeket is termel, amelyek általában szerepet játszanak a támadó mikrobák elleni küzdelemben, segítve a jótékony baktériumok munkáját. Az IgA (immunglobulin A) például olyan támogató struktúrát alkot, amely védelmet nyújt a jótékony baktériumoknak a gyomorban, és megakadályozza a kiürülésüket.

Erőműveink baktériumok voltak

A szervezet legtöbb sejtje tartalmaz mitokondriumokat. Ezek a néhány mikrométer vastagságú, mikroszkopikus sejtszervecskék a sejtek erőművei, mivel az ő feladatuk a tápanyagból származó energia tárolása.A mitokondriumokban az a legérdekesebb, hogy valaha baktériumok voltak, amelyek a sejt részévé váltak egy kölcsönösen előnyös kapcsolat kialakításával.

Szerkezetileg nagyon hasonlítanak a baktériumokhoz, és saját DNS-sel rendelkeznek. Még egy olyan gyakori baktérium is létezik, a SAR11, amely genetikailag annyira hasonló, hogy a szakértők szerint valószínűleg ugyanattól az őstől származhat, mint a mitokondriumok.

Jótékony vírusok

A vírusok a náthától a himlőig számos betegséget okozhatnak. A bélrendszerünket vagy a sebeinket támadó néhány vírus azonban természetes gyógyszerként viselkedik: ezek a bakteriofágok. Míg a kártékony vírusok elpusztítják az emberi sejteket, a bakteriofágok a baktériumokat támadják meg. Saját DNS-üket fecskendezik a baktériumba, amely gazdaszervezetként a vírus szaporodását szolgálja, és a baktérium a folyamat során elpusztul.A bakteriofágok a levegőből vagy érintkezéssel kerülnek a szervezetünkbe. Nem tartózkodnak azonban a testünkben sokáig, mert immunsejtjeink felismerik és elpusztítják őket.

Betolakodók a szempillákon

Az emberi népesség körülbelül fele rendelkezik a szempilláján szőrtüszőatkákkal, olyan apró élősködőkkel, amelyek elhalt bőrsejtekkel és faggyúval táplálkoznak. A tetűtől és a bolhától eltérően azonban ezek ártalmatlanok. Bár néhány embernél kiválthatnak allergiás reakciót, a többség nem is tud a jelenlétükről. A szőrtüszőatkák közvetlen arcérintkezéssel terjednek. Általában az idősebb gazdaszervezetet kedvelik, akiknek bőre általában zsírosabb.

Jótékony lárvák

Az emberek többsége már a lárvák gondolatára is megborzong. Pedig létezésünk nagy részében minden emberben voltak lárvák, és a szervezetünk kifejlesztett olyan védekezési mechanizmusokat, amelyekkel minimálisra csökkentheti a hatásukat.

A szakértők egyre inkább úgy vélik, hogy a 20. század folyamán gyors ütemben terjedő autoimmun betegségek, különösen a Crohn-betegség és egyes allergiák a szervezetünk túlzott reakciójának eredményei lehetnek, mert az immunrendszerünk felkészül az olyan férgek elleni küzdelemre, amelyek már nincsenek jelen a szervezetünkben. A University College London kutatói szerint a lárvák megfelelő alkalmazásával olyan kontrolláltabb immunválasz váltható ki, amely kisebb mértékben károsítja az emberi gazdaszervezetet.

Forrás: Medipress