Baba

Elalváskor légy önző!

Életünk harmadát alvással töltjük. Meglepő, de egészségünkre nem csak az alvás mennyisége és minősége hat: a felvett alvási testtartás is legalább ilyen fontos.
2011. November 17.

Mivel a népesség mintegy 95 százaléka minden éjszaka ugyanabban a testtartásban alszik, a szakértők összegyűjtötték a kedvenc pózokból eredő előnyöket és hátrányokat.

Stabil oldalfekvés

Jó a refluxbetegség ellen, rossz a ráncosodás szempontjából.

A szakértők véleménye: Jim Horne, a Loughborough Egyetem professzora szerint a stabil oldalfekvéshez hasonló testtartás csökkenti a gyomorsav visszaáramlását, és elősegíti az emésztést. A gyomor és a nyelőcső találkozásának gyengesége által okozott gyomor-nyelőcső refluxbetegség visszaszorításának kulcsa az, hogy a bal oldalunkon feküdjünk. Egy philadelphiai kórházban végzett kutatás azt mutatta, hogy a jobb oldalukon fekvő, gyomorégésben szenvedő betegek esetében hosszabb ideig tartott a gyomorsav kiürülése a nyelőcsőből, mint a bal oldalukon fekvő betegeknél.

Az oldalunkon alvás azonban nem tesz jót a ráncainknak. Dr. Dennis Wolf brit bőrgyógyász elmondta, hogy ez a testtartás fokozott nyomást gyakorol a nazolabiális redőkre, amelyek az orr csücskétől a száj széléig húzódnak, köznapi nevén a nevetőráncokra. Attól függően, melyik oldalunkon alszunk, ezen az oldalon a nevetőránc mélyebb és kifejezettebb lehet, ami abból adódik, hogy az arc a párnához nyomódik.

Tanács: Ha a bal oldalon fekvés nem segít, a gyomorégés és az emésztési zavarok ellen az ágy fejrészét is megemelhetjük, hogy a felsőtestünk magasabban legyen, mint a gyomrunk. Így a gravitáció lent tartja a gyomorsavat. Dr. Wolf szerint felmerült, hogy a selyempárna puha anyaga miatt csökkenti a ráncosodást, ezt azonban még nem bizonyították.

Hullapóz

Jó az ízületi-gyulladás ellen, rossz az asztma, a horkolás, az alvási apnoe és a szív egészsége szempontjából.

A szakértők véleménye: Sammy Margo fizioterapeuta szerint a hanyatt fekvés jó választás az ízületi gyulladásban és ízületi fájdalmaktól szenvedőknek, mivel így a súly egyenlően oszlik el az egész testükön, anélkül, hogy külön nyomná valamelyik területet.

Ugyanez az alvási póz azonban köztudottan kiváltja a horkolást, különösen túlsúlyos felnőttek esetében, akikben a nyak elülső részén lévő plusz zsírmennyiség felerősíti a garat elernyedését. Még súlyosabb állapot az alvási apnoe, amely esetében a garat teljesen elzáródik, ami a légzés ideiglenes leállását okozza legalább tíz másodpercre. Dr. David Eccleston birminghami családorvos szerint kutatások bizonyítják, hogy a háton alvók szervezetében alacsonyabb a véráram oxigénszintje, ami különösen szív- és tüdőbeteg személyek esetében okozhat problémát.

Tanács: Ha ez a kedvenc alvási testhelyzeted, mindenképpen ruházz be egy kemény párnára. A nyak és a tarkó alátámasztásának hiánya a nyak és a váll izmainak feszültségét okozhatja, ami fájdalmat vált ki.

Magzatpóz

Jó a derékfájás ellen, rossz a nyaki fájdalom és a fejfájás szempontjából.

A szakértők véleménye: Ez a legelterjedtebb alvási testhelyzet, amely segít ellensúlyozni a hát és a derék terheléséből eredő problémákat. Sammy Margo úgy véli, a magzatpózban alvás megszünteti a csigolyákra nehezedő nyomást, és alvás közben víz vonzódik a csigolyákhoz, ami segít regenerálni a terhelés okozta károsodást. Ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy a nyak egy vonalban legyen a test többi részével, nehogy túlzott nyomás nehezedjen a nyaki izmokra és idegekre, ami fej- és nyakfájást okozhat reggelre.

Tanács: Érdemes olyan párnát választani, amely pontosan kitölti a váll és a nyak közötti űrt. Ha magzatpózban fekszünk, megfelelő alátámasztás esetén a gerinc és a nyak egyenes vonalat alkot.

Kiskifli – nagykifli

Jó a stressz csökkentésére, de fájdalmakat okozhat.

A szakértők véleménye: Egymás karjaiban feküdni feltétlenül megerősíti a kapcsolatot két ember között, sőt dr. James Coan tanulmányából az is kiderült, hogy a testi érintés még alvás közben is csökkenti a stresszt férfiakban és nőkben egyaránt.

Ez a testhelyzet azonban azzal jár, hogy olyan pózba kényszerítsük a testünket, amely súlyosbítja a meglévő ízületi és izomfájdalmakat.

Tanács: Sammy Margo szerint egy ágyban alváskor önzőnek kell lennünk alvási körülményeinket tekintve. Olyan kezdőpozíciót válasszunk, amely kényelmes számunkra, még akkor is, ha emiatt némi fizikai távolság van a pár között.

Hason fekvés

Jó a horkolás ellen, rossz a fogcsikorgatás, a fájdalom és a kézzsibbadás szempontjából.

A szakértők véleménye: A hason fekvés meggátolja a horkolást, mert a garat nem ernyed el a gravitáció hatására. Ha azonban csikorgatni szoktuk a fogainkat, ez a póz súlyosbíthatja ezt az állapotot. Ráadásul ez a testhelyzet idegi rendellenességeket is okozhat a felsőtestben. A nyak és a gerinc nem egyenes vonalú elhelyezkedése növeli az idegi nyomás valószínűségét, különösen idősebb emberekben.

Tanács: Érdemes latex habszivacsot használni, mert ez felveszi a test alakját, így jobb alátámasztást nyújt a gerincednek, mint a hagyományos matracok.

Ezek is érdekelhetnek:

Amit rosszul tudsz az alvásról

A kialvatlanok jobban híznak!

Kérdések a baba alvásáról

Forrás: Medipress