Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Elalszol? Vagy megtanítsalak rá?

Szerzők: Sződy Judit, W. Ungváry Renáta

2010. július 9. | Frissítve: 2016. február 3.

Forrás: Kismama magazin

Szinte minden szülő életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzi, nem bírja tovább a babaaltatás nehézségeit. A bombabiztos alvástanítási módszert ígérő könyvek eladott példányszáma mindig magas, és szakemberhez is gyakran fordulnak a szülők.

Elalszol? Vagy megtanítsalak rá?

Igen, nagyon fárasztó dolog, ha a gyerek nehezen alszik el, iszonyúan tud fájni az ember dereka, ha órákig ringatni kell, és van egy pont a sok-sok éjszakai ébredés után, amikor már csak egyre tudunk gondolni, egy jó kis alvásra, legalább egy órán keresztül egyhuzamban. És azért azt is jó tudni, hogy mindez teljesen normális velejárója a babás hétköznapoknak. Mindig elfogadhatatlannak tartottuk és tartjuk jelenleg is azokat a módszereket, amelyek a baba sírni hagyásával, magára hagyásával vagy megfélemlítésével járnak.

Időközben a tudomány is bizonyította, hogy a sírni hagyás, a kötődés sérülése maradandó változásokat okoz az agykéreg bizonyos területein, és ezek befolyásolják a későbbi tanulási képességeket, a kapcsolatteremtő készséget. Így ír erről Csóka Szilvia, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének ösztöndíjas doktori hallgatója:
- A biztonságos kötődés kialakulásának feltétele az anya érzékenysége, válaszkészsége (vagyis az, hogy a baba jelzéseire reagáljon). Ebben a tekintetben sajnos kultúránk különbséget tesz éjszaka és nappal között; míg nappal teljesen elfogadott az anya odaadó viselkedése, az éjszakai gondoskodás, szoptatás, dajkálás, együttlét sokak számára elfogadhatatlan. Külön "szakirodalma" van a sírni hagyásnak, az alvásra való tanításnak. Pedig a baba számára éjszaka talán még fontosabb a testközelség, a biztonság, hiszen evolúciós örökségének részeként él benne az éjszakától és a magánytól való félelem.

Bár egy nemrég megjelent tudományos közlemény szerint az édesanya érzékeny és válaszkész éjszakai gondoskodása elősegíti a gyermek biztonságos kötődését, ebben a tekintetben sajnos még a szakmai vélemények is megoszlanak, sokszor épp orvosok, pszichológusok ítélik magányra a gyermeket éjszaka.

Egy elgondolkodtató eredményt azonban érdemes felidézni: videofelvételekkel követték a vizsgálatba bevont gyerekek alvását, melynek során kiderült, hogy a szülők által jó alvónak tartott gyerekek is többször felébrednek az éjszaka folyamán, de ennek nem adnak hangot. Az ősbizalom kiépüléséhez a gyereknek éjjel-nappal szüksége van édesanyja nyugtatására. Napközben felépített bizalmát mi tartaná életben a magányos éjszaka során?

Amellett, hogy igyekszünk megérteni, mi zajlik a gyerekben és miért, megoldást kell találnunk a problémára, már ha nálatok egyáltalán gondot jelent az alvás. Megmutatjuk, hogyan lát munkához a pszichológus, ha ilyen kéréssel keresi meg a család, és bemutatunk négy különböző édesanyát is, akik más-más módon próbálták aludni tanítani gyereküket.

Mit érdemes átgondolni?

Sződy Judit:
Tanácsadásomon rendszeresen keresnek szülők alvásproblémával. Nincs egyetlenegy recept. Rengeteg kérdést beszélünk meg, mire együtt kialakítjuk a megfelelő "stratégiát". Ezek közül a legfontosabbak:
  • Kit zavar, hogy éjjel gyakran fölébred a gyerek, illetve nehezen alszik el? Ki az, akit legjobban zavar? Megoldható, hogy őt ne zavarja? Néha kiderül, hogy a szülőket vagy az egyik szülőt egyáltalán nem zavarja a helyzet, az elfogadható nehézségek közé sorolja. Lehet, hogy a nagyszülők vagy a védőnő nem találja normálisnak, hogy a kicsi még fölébred éjjel, de a család elviselné ezt a helyzetet. Az is lehet, hogy a probléma egyszerűen megoldható az alvóhelyek áthelyezésével vagy azzal, hogy ezentúl vagy csak néhány napig a másik szülő kel fel a gyerekhez.

  • Hogy érzi magát az anya és az apa nappal? A válaszok a "padlón vagyok"-tól a "semmi különös"-ig terjednek. Természetesen ezt részletesen körbejárjuk.

  • Milyenek a családi kapcsolatok? A "minden tökéletesen rendben"-től az "összerándul a gyomrom, ha hazajön a férjem"-ig tart a skála. Ezt fontos feltárni ahhoz, hogy felismerjük, képesek-e együttműködni a szülők, vagy egyikük inkább a gyerekkel alakít "koalíciót", és ez megakadályozza, hogy tisztán lássa, kezelje a helyzetet.

  • Médiatár főoldal
    videó

    Az első 6 hónapban nem tudod elkényeztetni!

    Az első 6 hónapban nem tudod elkényeztetni!
  • Hogy érzi magát a gyerek nappal? Rendben van, néha nyűgösködik, vagy álmos egész nap? A kérdés részletes megvitatása során kiderül, hogy a kicsi az egyéni alvásigényének megfelelő időt tölti-e alvással.

  • Van-e valamiféle rend a család életében? Minden embernek, gyereknek, felnőttnek egyaránt van napi ritmusa. Ha ettől jelentősen eltér, vagy teljesen esetlegesen él, az megviseli, nyűgössé teszi, és az alvását is ronthatja.

  • Elég jó szülőnek érzi magát az apa és az anya? Ha nagyjából elégedettek magukkal, könnyebb az alvásproblémák megoldása. Ha valamelyiküknek valamiért bűntudata van, nehezen vagy sehogy sem tud határokat állítani és magabiztosan, következetesen viselkedni nehezebb helyzetekben, mint például az éjszakai ébredés, a baba megnyugtatása.

  • Mit tehetsz te?

    Összességében gondold át, hogy valóban csak az alvással van-e gond nálatok, és ha igen, az mekkora. Előfordulhat, hogy elég türelemmel várni még néhány hónapig, és megoldódik a probléma. Ha téged ugyan nem zavarna a sok ébredés, de a környezetednek nem tetszik, velük is beszélgetni kell erről, jó lenne közös megoldást találni úgy, hogy a te igényeidet és a gyerek igényeit és életkorának megfelelő képességeit is figyelembe vegyétek. Nagyon fontos, te hogy érzed magad. Ha párkapcsolati probléma vagy bűntudat árnyékolja be a napjaidat, nem lesz könnyű javítani az éjszakákon. Örök igazság: ha a mama jól van, a baba is jól van, ha a mama nincs rendben, a baba sem érzi jól magát.

    Kapcsolódó cikkeink:
  • Miért nem alussza át az éjszakát?
  • 6 tipp a gyerek altatásához
  • Hogyan alszik, miért nem alszik a baba?
  • Gyakran ébred éjszaka
  • Ha sír a csecsemő
  • Hozzászólások

    Lactoflow: tejelválasztás támogatása természetes összetevőkkel (X)

    Minden kezdő anyuka félelme az anyatej megfelelő mennyiségéről szól. Mi lesz ha nem lesz elég tejem? - hangzik általában a kérdés.

    Támogatóink ajánlatai

    h i r d e t é s

    Facebook

    Szponzorált hirdetések