Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Délutáni alvás: hogyan hangold össze a kistesót és a nagytesót?Sokféle igény

Szerző: W. Ungváry Renáta

2013. június 21. | Frissítve: 2017. február 21.

Forrás: babaszoba.hu

Amíg csak egy gyerekről gondoskodsz, még viszonylag könnyű dolgod van, hiszen nem kell annyiféle igényt egyszerre kielégíteni. De amikor már ketten vannak, az első hetekben, hónapokban úgy érezheted, szinte lehetetlen feladatra vállalkoztál.

Délutáni alvás - hogyan hangoljuk össze?


Hogyan oldhatod meg, hogy a kicsi és a nagy is megkapja, ami jár neki? Minél kisebb a korkülönbség, annál nagyobb a kihívás kezdetben. Fizikailag is meglehetősen fárasztó két kicsiről gondoskodni, aztán jönnek az olyan megoldhatatlannak tűnő helyzetek, mint a napközbeni alvás.
Amikor a nagyot lefektetnéd, a kicsi éppen szopni szeretne. Amikor éppen a kicsit szoptatod, altatod, a nagy akkor látja elérkezettnek az időt egy figyelemfelkeltő akcióra. Vagy éppen mindketten egyszerre erősítenek bele, jól elszórakoztatják egymást, de aludni persze nem szeretnének. Pedig milyen jól jönne egy kis pihenés neked, vagy némi idő, hogy utolérd magad a teendőkkel.

Időzítés

Először is, gondold végig, hogy jó-e az időzítés! Kellőképpen kifárad a nagy, mire le akarod fektetni? Erre akkor számíthatsz leginkább, ha délelőtt sokat volt kint a friss levegőn, eleget futkoshatott, mászhatott, érdekes dolgokat fedezhetett fel a világból, utána ebédet kapott, kicsit lecsillapodhatott, és ebben a nyugodt állapotban, a megszokott körülmények között le tudtad fektetni.
Vannak gyerekek, akiknél a kiszámítható napirend válik be, ahol az egyes lépések mindig ugyanúgy követik egymást, és a szülő következetesen ragaszkodik a napirend betartásához. Ez bizonyos ideig kiküszöböli a vitákat, lefektetés körüli cirkuszokat, ám hátránya a rugalmatlanság: az alvásidőhöz alkalmazkodik minden más szóba jöhető program.
A másik lehetőség, hogy rögtönzöl: ahogy alakul, ahol vagytok, amikor elfárad, úgy fog elaludni. Útközben az autóban, a hátadra vagy a mellkasodra kötött hordozókendőben, a baba-mama csoport zsivajában egy földre terített takarón, a strandon egy árnyékos zugban. Így az alvásidő rövidebb lehet, mint amire számítasz, vagy mint amit ideálisnak találsz, és az sem biztos, hogy a számodra legmegfelelőbb időpontban fog bekövetkezni.
Abban viszont biztos lehetsz, hogy amikor igazán elfárad a gyerek, és már valóban nagy szüksége lesz alvásra, el is fog aludni. Ezt a spontán elalvást persze megelőzhetik a - túlfáradás, túlpörgés - tünetei (sírás, hiszti, kiszámíthatatlan, esetleg agresszív viselkedés).
A kistestvér életének első hat hónapjában akár a nagy kialakult napirendjéhez is alkalmazkodhattok. Ha játszótérre, kirándulni mennétek, tegyétek nyugodtan! A pici bárhol megszoptatható, és nagyokat tud aludni a hordozókendőben, amely a közhiedelemmel ellentétben jól, szorosan megkötve már újszülöttkortól jól használható.

Hangulat

Nehezebb az elalvás akkor, ha veszekedés, sírás előzte meg, illetve ha hosszú órák téblábolós nyűglődésének szeretnél alvással véget vetni. Nincs kikapcsológomb a gyereken, és a hangulatot sem tudod egykönnyen beszabályozni. Segíthetsz, ha írsz magadnak egy listát a jól bevált nyugtató trükkökről: csecsemők esetében a sétálgatás, hordozókendőzés, babakocsizás, szoptatás az, ami rendszerint beválik, nagyobbacskáknál már jó ötlet a könyvnézegetés, mesélés (lehetőleg ugyanazokat a jól bevált, ismert történeteket ismételgesd). Bekapcsolhatsz olyan zenét is, amit a gyerek kezdettől fogva a nyugalommal, alvással köt össze.

Szülő közelsége

Nehezen tudod elaltatni a kicsiket, ha te magad feszült vagy, és ugrásra készen várod, mikor osonhatsz ki végre lábujjhegyen a dolgodra. A gyerekekben beépített antennák működnek a szülői gondolatok, érzelmek, hangulatok vételére, így azzal, hogy becsukod a szemed, és hangosan szuszogsz, nem valószínű, hogy meg tudod győzni arról, hogy alvás következik. Ha ellenben te is lefekszel velük, számíthatsz arra, hogy békés, összebújós alvás veszi kezdetét. Ne sajnáld rá az időt, utána neked is könnyebb lesz!

Figyelemelterelés

Ha látod már, hogy a nagyot nem fogod tudni elaltatni, hasznos megoldás lehet a kicsi lefektetésének, szoptatásának idejére a figyelemelterelés. Gyűjts egy nagyobb cipősdobozba már jó előre érdekes, de veszélytelen kacatokat, például régi mobiltelefont, zsebrádiót, rossz golyóstollat, magnókazettát, egy-két képeskönyvet, kedvenc figurát.
Ezt a dobozt csak ezekben az altatós helyzetekben vedd elő, így biztos lehetsz abban, hogy a nagyot leköti egy ideig érdekes tartalma. Bekapcsolhatsz ilyenkor egy kedvenc hangoskönyvet, mesét is. Például nagyon beválhat Mozart Varázsfuvolája Halász Judit meséjével, vagy a Bors néni Dayka Margittal

Nyugodt, pihentető tevékenység

Nem is olyan ritka, hogy kétéves kor körül egyre nehezebb a nagyot rábírni a délutáni alvásra. Ha már ott tartasz, hogy tovább tart az altatás, mint a 10-15 perces alvás, biztosíts inkább valami pihentető tevékenységet: játék kirakóssal, építés duplóval, legóval, gyurmázás. A pihenőidő alatt azonban célszerű következetesnek maradni, és nem belefolyni a játékba felnőttként.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a később közösségbe kerülő, otthon délután már régóta nem alvó gyerekek a bölcsiben, oviban minden további nélkül alkalmazkodnak az ottani szokásokhoz.

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések