Baba

Baj, ha belepisil, vagy belekakil a fürdővízbe?

Apró balesetek fürdés közben.
2016. Augusztus 16.

Ha az szülő először találkozik azzal, hogy a gyermek belepisilt vagy belekakilt a kádba, elképzelhető, hogy pánikba esik. Vajon nem káros, nem lesz tőle baja?

Jennifer Shu gyermekorvos szerint nem kell görcsölni és aggódni, a vizeletben ugyanis nincsen baktérium. Tehát ha a kicsi belepisilt a fürdővízbe (ami azért elég gyakori, sőt…), nem kell különösebb drámát csinálni belőle. Az Arizonai Egyetem mikrobiológia professzora, Chuck Gerba hozzáteszi, hogy a kaki olyan organizmusokat tartalmaz, amelyek a gyerek saját szervezetéből származnak, így azon felül, hogy nem egy gusztusos látvány, ez sem jelenthet gondot.

De mikor számít?

Vannak persze olyan esetek, amikor ezek az apróbb balesetek kifejeztten nem tesznek jót, ilyen például, ha nyílt seb van a gyereken, vagy éppen ekcémás vagy bárányhimlős. Ilyenkor viszont már fertőzést kaphat a kicsi. Hogyha esetleg a gyerek a tesójával együtt fürdik, akkor arra is figyeljünk, nehogy a másik ilyenkor nyeljen a vízből, mert könnyen kaphat tőle hasmenést.

Hogyan kezeld?

Ha bepisilt, vagy bekakilt a gyerek a kádba, engedjük le a fürdővizet és a nagyobb darabokat halásszuk ki belőle. A kádat érdemes gyorsan kitiszítani, majd a gyermeket langyos, szappanos vízzel alaposan átmosni. A kádat pedig egyébként is érdemes hetente vagy kéthetente klór alapú tisztítószerrel átmosni, majd jó alaposan átöblíteni.

(via)