Baba

Babatej

A tehéntej olyan természetes részévé vált mindennapi táplálékunknak, hogy egészen elfeledkezünk arról, mire is szolgál eredetileg: egy négylábú, növényevő emlős, a boci táplálására. A mi kicsinyeinknek értelemszerűen az anyatej a legmegfelelőbb táplálék.
2007. November 10.

Az utóbbi években már az egy éven felüli tipegőkre is gondolnak a tápszergyártók, megjelentek a csomagoláson hármas számmal jelölt babatejek. Utánajártunk, vajon indokolt-e, hogy tehéntej helyett továbbra is speciális készítményt adjunk a kicsiknek.

Természetes elválasztódás esetén a kisgyerek egyéves koron túl is folytatja a szopást, sőt az sem ritka, hogy csupán másodikharmadik születésnapjához közeledve választja el magát. A szopós kisbabák esetében tehát semmi okunk sincs arra, hogy anyatejről babatejre vagy tehéntejre váltsunk, hiszen az anyatej továbbra is megfelelő kiegészítést és immunológiai védelmet jelent a kisgyereknek, aki emellett természetesen egyéb táplálékokat is kap.

Az elválasztódás időszakában termelődő anyatej fehérjetartalma az érett tejhez képest növekszik, sőt újra elérheti a kolosztrumra jellemző 2,3 százalékot deciliterenként. Ez a növekedés főként a védőanyagok, a sejtes elemek szaporodásának köszönhető, így gondoskodott a természet a mindent szájába vevő kisgyerek fokozott védelméről.

Ha a szoptatást előbb akarjuk befejezni, mint ahogyan ő ezt magától kezdeményezné, vagy valamilyen kényszerítő ok miatt eleve tápszerrel tápláljuk, a szakmai ajánlások szerint nem szabadna tehéntejet adni neki. A tehéntejben, mely egyúttal a tápszerek alapanyaga is, számos allergizáló fehérje fordul elő. Közülük a legjelentősebb a béta-laktoglobulin.

Kutatók megmérték, hogy negyven milliliter tápszerben annyi béta-laktoglobulin található, mint amennyit huszonegy éven keresztül kapna egy gyermek, ha napi egy liter anyatejet fogyasztana. Ehhez képest igencsak kedvezőtlen statisztikai adat, hogy hat hónapos kor után jelentős számú csecsemő kap tehéntejet, noha ennél sokkal korszerűbb táplálékot is választhatnánk számukra, ha nincs anyatej.

Éretlen a tehéntejhez

A követő tápszereket akár hároméves korig is adhatjuk, de hét-nyolc hónaposoknál már a “2+” vagy “3”-as jelzésű tápszerre is áttérhetünk. Nem véletlen, hogy ezeket ízük és összetételük miatt babatejnek nevezik, hiszen a kettes jelűekhez képest további átmenetet jelentek a bolti tehéntej felé.

A legújabb hazai és nemzetközi állásfoglalások szerint a tehéntej bevezetése a csecsemő étrendjébe egyéves kor alatt nem ajánlatos, mivel vas-, linolsav-, C-, D– és E-vitamintartalma túlságosan alacsony, nátriumtartalma viszont magas. A tehéntej fehérjetartalma ugyancsak magasabb annál, mint amennyi az anyatejre jellemző érték ebben az időszakban.

A picinyek veséjének kiválasztó működése, valamint bélrendszerük ellenálló képessége még nem éri el a felnőttekét. A tehéntej tehát nem felel meg tökéletesen a csecsemők és a kisdedek táplálékaival szemben támasztott követelményeknek. Van, amiből túl sok, másból túl kevés van a tehéntejben!

Az életkor előrehaladtával nemcsak azért válik elfogadhatóbbá a tehéntej, mert már érettebb a vese, hanem azért is, mert a naponta megivott mennyiség tovább csökken. Egészséges csecsemők, kisdedek túlzott tehéntejfogyasztása könnyen vashiányos vérszegénység kialakulásához vezethet. Ugyanis a tehéntejben kevés a vas, és igen rosszul szívódik fel. A tehéntejben levő jód, cink, szelén mennyisége változó, és sem ezeknek, sem a tehéntejben levő vitaminoknak a mennyisége nem éri el a kívánatos értéket.

Módosított összetétel

A “2+” vagy “3”-as jelzésű tápszerek a korosztály növekvő igényének megfelelően készülnek. Több fehérjét tartalmaznak, mint az egyes és kettes számú tápszerek, de kevesebbet és jobban emészthetőt, mint a tehéntej. Fontos különbség, hogy kazein dominánsak, vagyis laktatóbbak. Zsírtartalmuk könnyen emészthető, általában növényi olajokból tevődik össze.

A mennyiségnél fontosabb az a tény, hogy telítetlen, esszenciális zsírsavakat tartalmaznak (linolsav, linolensav). Főként laktózt (tejcukrot) találunk a babatejben. Ez egyrészt jó, hiszen segíti a normál bélflóra kialakulását, valamint a kalcium és magnézium felszívódását. Másrészt viszont a túl sok laktóz ozmotikusan aktív lehet (vagyis hasmenést okozhat).

Ezt küszöbölik ki a gyártók azzal, hogy maltodextrint is kevernek a tápszerporokba. Egyes babatejek (Beba2+, Nutrilon3) kukoricakeményítőt tartalmaznak, amely szintén laktató, és akadályozza a táplálék visszaböfizését. Egyes babatejekben szacharóz, azaz répacukor is található. Válasszunk olyan készítményt, amelyben csak kevés van, mert a cukortartalmú innivalók iszogatása cumisüvegből növeli a fogszuvasodás kockázatát.

Ennek megelőzésére egy-másfél éves kor után fokozatosan vezessük be a pohárból itatást és a lefekvés előtti fogmosást. Napi fél liter tápszernél többet semmiképp se adjunk a kisgyereknek.

Ionok és Vitaminok

A babatejeket az igényeknek megfelelően kalciummal, vassal, cinkkel, rézzel és jóddal dúsítják. Magyarország legnagyobb részén túlságosan alacsony az ivóvíz jódtartalma, ezért ez is fontos szempont. A vas segít megelőzni a vashiányos vérszegénységet, de azt is számításba kell venni, hogy a tápszer túlságosan magas vastartalma gátolja a réz és a cink felszívódását, valamint növelheti egyes fertőzések kialakulásának kockázatát.

A nagyobbacska babáknak szánt tápszerek is tartalmaznak vitaminokat, igaz, C-vitaminból nem túl sokat, így ha nem jut hozzá más forrásból a gyerek (zöldség, gyümölcs, krumpli), akkor télen célszerű pótolni. Ez a D-vitaminra is érvényes. A napi ajánlott D-vitamin-bevitel napi 400-1000 NE, azaz nemzetközi egység.

Tanulmányozzuk pontosan, hogy a választott tápszer mennyit tartalmaz, és csak a hiányzó mennyiséget pótoljuk, mert a túladagolás veszélyes! Normális, vegyes étrendnél viszont nincs szükség kiegészítő vitaminokra. K-vitamint sem kell külön adagolni, egyrészt tartalmazza a tápszer, másrészt a gyermek saját bélflórája is kielégítő mennyiségben termeli.

Kérdés:Vajon a babatej csak ivásra való, vagy felhasználhatom a kislányomnak készített egyéb ételekhez is, például főzeléksűrítésre, müzlibe, turmixitalokhoz, süteménybe?

Kismama: A tápszereket felforralt és lehűtött vízzel kell elkészíteni, 60 Celsius-foknál nem melegebb vízzel. Erre azért van szükség, hogy a hőre érzékeny vitaminok épen maradjanak. A fehérjék magas hőmérséklet okozta károsodásától tápszer esetén nem kell félni, hiszen sem speciális immunglobulinokat, sem laktoferrint (vas felszívódásához szükséges humán fehérjét), sem a zsíremésztést megkönnyítő glikoproteint (enzimet) nem tartalmaz – ezek hőérzékenyek, és kizárólag az anyatejben fordulnak elő.

Mellékesen jegyezném meg, hogy többek közt az utóbbi fehérje érdeme az anyatejet fogyasztó babák jobb emésztése. A babatejet tehát nyugodtan felhasználhatjuk bármilyen étel készítéséhez. Lehetőleg ne főzzük, mert így csökken a vitamintartalma.

Dr. Veres Gábor gyermekgyógyász

Kapcsolódó cikkeink:

  • Tápszer 1×1
  • Követő tápszerek
  • Az egyéves baba táplálása
  • Kezdő tápszerek
  • Mennyi tej kell?
  • Forrás: Kismama magazin