Baba

Az első hónapok otthon

A kórházból hazatérve néha minden másképp alakul, mint ahogy elterveztük.
2007. November 11.

Egyik szoptatás a másikba ér, a baba azonnal sírni kezd, amint zuhanyozni kezdenénk, és érthetetlen módon megszaporodik a házimunka. Mérjük fel a többletet, gondoljuk át, mit érzünk soknak, és hogyan segíthetnénk magunkon. Ha eddig dolgoztunk, jóval kevesebbet “használtuk” a lakást. Most persze több a takarítanivaló, hiszen egész nap otthon vagyunk, a vendégek is jönnek-mennek.

Az egyszerűen, szellősen berendezett lakást könnyebb tisztán tartani, mint az apró tárgyakkal telezsúfoltat. Egy kis kézre álló porszívóval hamarabb végigszaladunk a lakáson, mint egy komoly takarítógéppel. Alapos nagytakarítást most ne végezzünk. Kérjük meg a látogatókat, hogy cipőjüket cseréljék az előszobában vendégpapucsra.

A konyhai teendők is megszaporodtak, hiszen a bébiszünet előtt legfeljebb egyszer-kétszer étkeztünk otthon. A bevásárlás, főzés, mosogatás mindennap ismétlődő folyamata helyett tartsunk hetente egy nagybevásárlást, készítsük elő a főznivalót, konyhakész vagy félkész állapotban adagonként fagyasszuk le, illetve vásároljunk némi tartalékot mélyhűtött termékekből.

Az első hónapok nem egyszerűek otthon a babával, kérj nyugodtan segítséget!

Édesanyánk vagy anyósunk biztosan szívesen kedveskedik egy-egy ebéddel, ha a közelben lakik. A közeli hozzátartozókat nyugodtan fogjuk be házimunkákra, beszélgetés közben remekül lehet vasalni, gombot felvarrni, zöldséget tisztítani.

Kérjük meg párunkat, hogy heti két szabadnapjából az egyiket áldozza a “férfimunkákra”, a másikat valóban szenteljük pihenésre, egymásra. A babakocsis sétáltatást párunkra, barátnőnkre, lánytestvérünkre vagy a szomszéd nagylányra is rábízhatjuk. Mindenkinek adjunk egy napot, közben szundikáljunk, pótoljuk a hiányzó éjszakai alvást.

Ezek is érdekelhetnek:

Forrás: Kismama magazin