Baba

Apró trükkök sebek ellen

Bőrkiütések? Bizony, sok kisbabánál előfordul, hogy apró piros pöttyök jelennek meg testükön.
2013. Október 14.

A bőrgyógyászok, gyermekorvosok szerint a csecsemők bőrének ápolása nemcsak azért igényel különös gondosságot, mert a babák, a néhány éves csöppségek bőre érzékenyebb, magasabb víztartalmú, mint a nagyobb gyerekeké vagy a felnőtteké, hanem azért is, mert a testhajlatokban lévő bőrredők hajlamosak a “bepárásodásra”, gyulladásra.

A babaápolás a bőr tisztán tartásánál kezdődik. Bizonyos bőrproblémák csak csecsemő- és gyermekkorban fordulnak elő – például az úgynevezett pelenkakiütés -, ám ezekre nem csak esztétikai okból fontos odafigyelnünk, hiszen e tünetek megfelelő kezelésével a későbbi bőrgyógyászati bajoknak is elejét vehetjük. A baba egész közérzetét alapvetően meghatározhatják a különféle testtájain található kimaródások, sebek, kiütések, ezért is kell különös gondot fordítanunk a bőrápolásra.

Pelenkakiütés

Apró trükkök sebek ellen

A legfontosabb, napjában többször visszatérő teendő a pelenkázás, vagyis a pelenka alatti bőrfelület rendszeres és alapos megtisztítása. Ehhez a szappanos lemosás, illetve törlőkendő használata a legcélszerűbb. Az úgynevezett pelenkakiütés a csecsemőkor egyik leggyakoribb bőrproblémája – a 7-15 hónapos babák közel 20-75 százalékánál előfordul legalább egyszer, még a leggondosabb ápolás mellett is.

A fürdetés minden családban visszatérő szertartás. Mivel a bőrszárazságra a legtöbb kisbaba hajlamos, fürdetésnél (a pelenkázott testfelületeik lemosásánál is) használjunk különböző növényi olajokat tartalmazó lemosókat, gyógyfürdőkészítményeket, illetve a gyermekorvos által felírt, patikában elkészíttetett fürdető kenőcsöket, popsikrémeket. Hasznos lehet, ha fürdetés előtt gyengéd mozdulatokkal belemasszírozzuk a pici bőrébe a gyógyszertári kenőcsöt, növényi alapú olajat.

Egészséges bőrű csecsemőknél is használjunk a fenéktájéki bőr ápolásához víztaszító babakrémet, illetve hintőport, ezzel védhetjük e fedett testfelületet a befülledéstől, kipállástól. A kezdő anyukák valószínűleg nem is gondolnak arra, hogy a nehezen gyógyuló, hámló, vörös, foltos “kiütéseket” a szükségesnél ritkább pelenkacsere, esetleg a sérült, érzékeny bőrfelület erőteljes tisztítása, s valamely irritáló anyag – például mosószermaradvány – jelenléte okozhatja.

Kislányoknál a pelenkakiütés jelentkezhet a szeméremajak környékén is. A csecsemőkori bőrtünetek létrejöttében nemcsak külső tényezők játszhatnak szerepet, hanem a táplálék összetétele (pl. tejkiütésnél), illetve gombás fertőzés is. Gyakran csak további szakorvosi vizsgálat döntheti el, hogy a bőrtünet hátterében nem áll-e valamilyen egyéb egészségügyi probléma.

Tejkiütés, koszmó

A tejkiütésre hajlamos kicsiknél gyakran jelenik meg a fejbőrön a koszmó is. A megvastagodott hámréteg eltávolításához használjunk napraforgóolajat. Fürdetés előtt legalább két-három órával kenjük be a kicsi fejét, majd sűrű fésűvel gyengéden távolítsuk el a lerakódást. A nagyhajú babákat olaj helyett a gyógyszertárakban kapható speciális emulzióval kezeljük.

Különösen kánikulában, illetve túlfűtött helyiségben tartózkodó (vagy túlöltöztetett) csecsemők gyakori bőrproblémája a melegkiütés. Az apró, tűszúrásszerű piros pontocskák a redős bőrhajlatokban jelennek meg. Fürdetés után hipoallergén hintőporral ápoljuk a száraz bőrfelületet, ám ügyeljünk arra, hogy a hintőpor ne csomósodjon meg a hajlatokban. Megfelelő hőmérsékletű – 25-27 Celsius-fokos – helyiségben, fürdetés előtt néhány percig légfürdőztessük a babát.

Ezek is érdekelhetnek:

Így ápold a baba bőrét

A babák érzékeny bőre speciális ápolást igényel

Ha könnyen kiszárad a baba bőre

10 olcsó és jó babaápoló kozmetikum, amit ismerned kell

VI.évf./9.sz.

Forrás: Baba Magazin