Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Anyaápolás

2002. szeptember 26.

Forrás: Gyógyhírek, a Heim Pál Gyermekkórház gyógyászati havilapja

Nem sajtóhiba a cím: szándékosan alkottunk új fogalmat egy kongresszus kapcsán.

Nemrég a Heim Pál Gyermekkórház rendezte (nagy sikerrel) a Gyermekápolói Kongresszust. A kongresszuson nagyon sok előadást végighallgattam, amelyekben az előadók többet beszéltek a szülőkkel történő kapcsolattartásról, az ápolónők teendőiről a szülők benntartózkodása alatt, mint a gyermek ápolásáról. Mivel a szülők közül elsősorban az anya szerepe dominál a kórházban, az előadásokat nyugodtan lehet az anyaápolásról szólónak minősíteni.
A gyermekek gyógyítási, ápolási folyamatában rendkívül fontos szerepe van az "anyaápolás"-nak. A szülő nagyon sokat tud segíteni a kórházi tartózkodás alatt és nagyon sokat tud ártani az ellátásnál. Segítésen most nem azt értem elsősorban, hogy tisztába teszi a gyermekét, figyel rá, megeteti, stb. Az anya részéről a segítés az együttműködő hozzáállásban kell. A gyermek megérzi a szülő félelmét, szorongását és az átragad rá is. Ha a szülő megérti és elfogadja a vizsgálatot, beavatkozást, műtétet a maga kellemetlenségeivel együtt, a gyermek is könnyebben elfogadja azt, megérti szükségességét. Ha a gyermek lelkileg jó állapotában folyik a munka, a gyógyítás, könnyebb elviselni, könnyebb megcsinálni.
Természetesen ellenkező hatást ér el az a szülő, aki a gyermek műtőbe vivésénél sírva borul a gyermekre, "drága kisfiam" felkiáltással. Megható az anyai aggódás, de tessék a gyermek helyzetébe képzelni magát, hogy minden korábbi felkészítő munkát ez a pillanat tönkretesz, a gyermek félelme az egekbe szökik és pszichés állapota a testi állapotot is befolyásolja. Gyakran előfordul, hogy egy egyszerű vérvételnél a szülőt kell először ellátni, mivel a vér látványától elájul. Az ilyen típusú szülők a gyermekek ellátásánál többletmunkát jelentenek, de ez a kisebbik rossz. Ami nagyobb probléma, hogy a gyermekeknél is stresszhelyzetet alakítanak ki, félelemérzetét az orvosoknak, ápolóknak nagyon nehéz, vagy lehetetlen csillapítani.
A szülőnek ismernie kellene önmagát, hogy természetes aggódását le tudja-e küzdeni, a kórházban bentlétével segíti-e, vagy hátráltatja-e a gyermek gyógyítását, gyógyulását. Mivel az aggódás természetes, a kórházi személyzetnek feladata, hogy felkészítse a szülőt is (és először őt) a gyermekkel történő dolgokra. Korábban a szülő nem volt jelen a kórházban, így újdonság az ő felkészítése, így ezt mi is most tanuljuk. A Gyermekápolói Konferencián is azért esett erről sok szó, átadták egymásnak a tapasztalatot, az ápolók felhívták egymás figyelmét ennek fontosságára.
Az "anyaápolás" új feladat és új tudomány a gyermekellátásban (bár rendelőintézeti, háziorvosi ellátásnál eddig is meg kellett a szülő együttműködését nyerni). A szülő pszichikai felkészítését olyanoknak kell végezni, akik ebben nem szakemberek, Így egymáson tanulja szülő, ápoló, orvos az új együttdolgozást. A beteg gyermek érdekében a közreműködőknek erre mindig figyelni kell, hiszen egy rossz élmény nem csak az aktuális gyógyítási munkát nehezíti meg, de hosszú távú fehérköpenytől való irtózást alakíthat ki a gyermekben, ami rossz a szülőnek, orvosnak, ápolónak egyaránt, de ami a leglényegesebb, rossz a gyermeknek.

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések