A nagyi
Mittich Nándorné Anna (57)
Foglalkozása: könyvelő volt, ma már nyugdíjas
Gyerekei: Anna (37), Nándi (30)
Az édesanya
Mittich Anna (37)
Foglalkozása: titkárnő, jelenleg gyeden van
Az édesapa
Tenger George (37) villamosmérnök
Gyerekük: Julianna (15 hónapos)
A nagyi húsz éves volt, amikor a lányát szülte, Anna viszont egészen 37 éves koráig várt az első babával. Más körülmények, más társadalmi közeg. Kérdéseinkkel azokra a különbségekre szerettünk volna rávilágítani, amely a mai anyákat megkülönbözteti vagy épp hasonlóvá teszi szüleik nemzedékéhez.
Hogyan fogadták a gyerekáldás hírét?
Nagyi: Örültünk a gyereknek, természetes volt, hogy ha egy lány férjhez megy, gyereke lesz. Így gondolták a szüleim, hat testvérem, sőt a munkatársaim is.
Anna: A szüleim már azt hitték, nálam nem számíthatnak unokára, azért nagy volt az öröm. Nem is beszélve a páromról és persze rólam!
Hogyan készült a szülésre?
Nagyi: Ha jól belegondolok, semmit sem tudtam a terhességről, csak azt, hogy kilenc hónapig tart, meg hogy hol fog előbújni a kisbaba. Az újságok alig írtak ilyesmiről, könyvet erről addig nem olvastam, talán a nővérem mesélt valamit.
Anna: Elolvastam egy-két cikket, pár könyvet is tanulmányoztam, de nem mondhatom, hogy bújtam volna a szakirodalmat ezzel kapcsolatban, inkább arra összpontosítottam, hogy lelkileg fel legyek készülve, befelé figyeljek a babára és magamra.
Miért pont akkor érkezett a trónörökös?
Nagyi: Semmiféle megfontolás nem vezérelt, húszévesen nem voltam még felkészülve a gyerek fogadására, de nem féltem a jövőtől. Tudtam, hogy a gyes letelte után visszavesznek a munkahelyemre, ezért nyugodt voltam.
Anna: Most találtunk egymásra a párommal, és úgy gondoltuk, ideje megállapodnunk. Babát mindketten szerettünk volna, ezért amikor eldöntöttük, késlekedés nélkül belevágtunk.
Hogyan választottak nevet?
Nagyi: Egyik barátnőmmel elhatároztuk, hogy mindketten a Csilla nevet adjuk, ha kislányunk születik. A szülőszobán mégis Annát mondtam, mert mindkettőnk családjában az volt a szokás, hogy a gyerekek a szülők nevét kapják.
Anna: Egyszerű, dallamos, szép nevet akartunk, de semmiképpen sem a saját nevünket.
Mennyi ideig volt otthon a babával?
Nagyi: 1968-tól már volt gyes. Ezt akkor nagy vívmánynak éreztük, így a kor szelleméhez híven három teljes évig csak a kislányomé voltam.
Anna: Úgy tervezem, hogy kétéves koráig maradok otthon Júliával, de az sincs kizárva, hogy még tovább.
Kikre hallgattak a babagondozás, gyereknevelés kérdéseiben?
Nagyi: Volt a gyerekorvos, a védőnő, tőle tényleg sokat tanultam, és a „Spock”. A könyvet rongyosra olvastam. Most a lányom is forgatja, még ha nem is hallgat mindenben a jó öreg doktor bácsira.
Anna: A Kismama magazinból sokat tanultam, aztán meghallgattam anyukámat, a gyerekes ismerőseimet, és természetesen a gyerekorvos és a védőnő tanácsaira is figyeltem. A legbiztosabb információ igen gyakran a saját ösztönöm volt.
Mennyi ideig szoptatták a babát?
Nagyi: Ha jól emlékszem, hat hónapos koráig kapott Pannikám anyatejet, de két és fél hónaposan már adni kellett a gyümölcsöt, három hónaposan meg burgonyát.
Anna: A kislányom hét hónapos koráig csak anyatejet kapott, nem is nagyon volt kíváncsi addig más ételre. Utána már fokozatosan elkezdtem a hozzátáplálást, de még most is szoptatom napjában kétszer-háromszor.
Mibe pelenkáztak?
Nagyi: Textilpelenkát használtam műanyag, oldalt patentos bugyival. Eldobhatót még hírből sem ismertem, pedig egy-két szép babaholmit kaptunk a Németországban élő rokonoktól.
Anna: Eldobható pelenkát használunk. Miért, létezik más is?
Hogyan osztották be az időt?
Nagyi: Gyakorlatilag reggeltől estig a gyerek körül sertepertéltem, főztem, takarítottam, a pelenkát kézzel mostam, főztem, vasaltam. Csak annyi időm maradt, hogy a gyerekkel mindennap menjünk levegőre.
Anna: Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy rend legyen, tiszta legyen az otthonom, de sokkal fontosabb, hogy a kislányommal foglalkozhassak. Ez persze nem azt jelenti, hogy romokban áll a lakás, de előfordul, hogy halogatom a mosogatást vagy a kézi mosást, helyette inkább könyveket nézegetünk Júliával, vagy megyünk a játszótérre. Egyébként szinte mindennap főzök, vasalni ritkán szoktam, a mosógép pedig kimos helyettem.
Kik segítettek?
Nagyi: Segítségre nem számíthattam, hiszen az én szüleim nagyon távol éltek, a férjemnek korán meghalt az édesanyja. Csak a férjem nagynénje, akinél laktunk, tudott egyszer-egyszer vigyázni a kicsire, ha nagyon kellett. Tőle tanultam főzni is.
Anna: Amikor Júliával hazajöttünk a kórházból, anyukám az első napokban végig ott volt velünk, nagyon sokat segített a baba körüli teendőkben. De azóta is bármikor számíthatok a szüleim segítségére.
Miben segített az édesapa?
Nagyi: A férjem egész nap dolgozott, mire hazajött, minden készen volt. Csak vasárnap tudtunk közösen kimozdulni egy kicsit. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy ha a gyerek csak megnyikkant álmában, a férjem azonnal felpattant hozzá, pedig ő kelt hajnalban.
Anna: A párom sokat segít a házimunkában, szinte minden hétvégén ő takarít, gyakran vasal, a nagyobb bevásárlásokat is ő intézi, és amikor csak teheti, játszik, foglalkozik Júliával.
Milyen eszközök szolgálták a kényelmet?
Nagyi: Nagyjából mindenki ugyanolyan kocsiban tologatta a babáját, meg volt egy kölcsönzött mérlegünk. De porszívóról, mosógépről eleinte nem is álmodtunk.
Anna: Tökéletesen gépesített háztartásban élünk, enélkül el sem tudjuk képzelni az életünket.
Hol aludt a baba?
Nagyi: A saját ágyában, de mivel csak egy szobánk volt, velünk együtt. Az éjszakák olyan hidegek voltak a kis melléképületben, hogy egy szövetkabátomból varrtunk neki hálózsákot.
Anna: Júlia kezdettől fogva külön szobában alszik, de közel hozzánk, mert a szobák közötti ajtó nyitva van.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
