Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Akik a gyerekek egészségéért küzdenek

2014. március 10.

Forrás: babaszoba.hu

A Bethesda Gyermekkórházban található az országos gyermekégés központ. Megesik, hogy az ország legtávolibb részéből érkeznek azok a picik és gyerekek, akik gyógyítása hetekig, vagy akár hónapokig is eltarthat.

A súlyos sérült gyermekek gyógyuláshoz szükséges lelki állapota szülői jelenlét nélkül egyszerűen nem stabilizálható. Éppen ezek az anyukák azok, akik sokszor csak a folyosókon, gyermekágyak alatt tudnak pihenni, ami végtelenül kimeríti őket. Így éppen a legsúlyosabban rászoruló gyermekek nem tudják megkapni azt az anyai derűt, bátorítást, ami számukra akár magának az életben maradásnak a feltétele. A kórház ezért nőnap alkalmából bejelentetted, hogy az égési központ anyaotthonának építésére fogja fókuszálni adományi, adó 1% és más karitatív forrásait is.
Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórház különleges hely, amit talán maga az intézmény "Jutalmunk, hogy tehetjük" mottója fejez ki a legszebben. Ebben benne van, hogy a beteg gyermek ellátása sosem pusztán orvosi kérdés.

Fotó: Europress



A gyermekek gyógyulásához nemcsak gyógyító munka, de lelki támogatás is szükséges, az hogy a szülei mellette lehessenek, és biztosítsák azt a melegséget és szeretetet, amit még a legjobb orvosnő sem, csakis az anyuka tud megadni. Ehhez sokszor elég egy apró csendes zug, ahol az anyuka félrehúzódhat kicsit gyerekével, vagy egyszerűen csak álomra hajtja a fejét, amíg az orvosok, nővérek munkáját segíti a gyermeke gyógyításában.

A Bethesda azért is különleges, mivel itt van az ország egyetlen gyermekégés központja. Ez bizony azt is jelenti, hogy súlyos égési sérülésnél heteket, akár hónapokat is eltöltenek itt a gyerekek. Ezért fontos, hogy az anyukaszálló rendelkezésre álljon és köszönet jár minden támogatónak, minden segítőnek, akikkel együtt tehetett az egész Kórház összes dolgozója, munkatársnője ebben, mert valóban úgy érezzük, hogy mindannyiunk közös jutalma, amit másokért, egymásért tehetünk és tehettünk.

A Bethesda Gyermekkórház közössége nem pusztán vágyakozik az anyaotthon létrehozására, de számos konkrét lépést is megtett már a megvalósulás érdekében. Egy ilyen komoly fejlesztés megvalósítása nem sikerülhet se egyik napról a másikra, se egyedül. A Bethesda ezért olyan, valamilyen módon az egészségügyben dolgozó, régóta és sokak által ismert, nagynevű cégeket keresett meg, akik nem csak általában tudnak a célok mellett lándzsát törni és esetileg támogatni is azt, hanem valódi partnerségben, kitartóan tenni is akarnak és tudnak.

A - többek között a TORK és a ZEWA termékeket gyártó - SCA "törődünk az élettel" programja a Bethesda Alapítvánnyal közös, "közös küldetés az egészség" akcióban egy év alatt 3,5 millió forint adományhoz juttatta a Bethesda gyermekégési központját. Ennek nagy részét a magyar nőknek köszönhetjük, akik 50 Ft-jával, ZEWA zsebkendő dobozonként adták össze a SPAR/INTERSPAR-ban azt a 2,5 millió Ft támogatást, amit végül az SCA 150 munkatársa további 1 millió saját felajánlással egészített ki.

A Bethesda égési központja és az SCA kft nőnap alkalmából külön köszöni minden anyukáknak, hogy ezt együtt vihették sikerre. Az SCA care of Life programjának "közös küldetésünk az egészség" akcióját a Betheda idén tovább viszi az anyaotthon felépítéséért.

Egyben arra kérik az anyukákat, hogy idén a nőnap 100. évfordulója alkalmából segítsék anyuka társaikat adó 1 százalékuk felajánlásával.

Hozzászólások

Milyen lehet a boldogság illata? (X)

Lépj hátra és lazulj el a Lenor segítségével!

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések