Baba

A túl hosszú szoptatás elkényezteti a gyereket?

Tizenhat hónapos, és még mindig éjjel-nappal szopni szeretne. Anya lassan elfogy, úgy érzi, nem bírja tovább. El lett kapatva ez a kisfiú, ahogy a doktornő gondolja? Mit mond a szoptatási tanácsadó?
2012. Január 30.

Kérdés:

Valószínűleg rengeteg hasonló kérdést kapsz. A fiam már tizenhat hónapos, és nagyon sürget az idő. Féléves koráig kizárólag cicin élt. Nagyon bíztam abban, hogy igaz, amiket olvastam, és az igény szerint szoptatott, hordozott, együttalvós baba hamarabb lesz önálló.

Sajnos nem így lett, a tizenhat hónapos fiammal még mindig végig együtt kell aludni, mert legfeljebb fél órát alszik cici nélkül. Számomra így egyáltalán nem pihentető az alvás, kényelmetlenül fekszem, hogy ő hozzáférjen a mellemhez, félálomban érzem, ahogy cummog, és esélyem sincs egy kevéske időt lopni a magam számára.

A háziorvosunk szerint el van kapatva. Napközben amúgy már inkább csak alváshoz szopik, illetve ha valamiért vigaszra, megerősítésre van szüksége. Megpróbáltuk, hogy a férjem legyen mellette éjszaka, de ha sikerült is éjjel visszaaltatnia, hajnalban visszacuppant rám, és akár délelőtt 11-ig képes volt cicizni. Nem tudom simogatással, bőrkontaktussal, énekléssel, semmivel kiváltani a szopást, még a lefejt anyatejet sem fogadja el, a lényeg a cici.

Fogalmam sincs, mitévő legyek. 172 centi magas vagyok, 56 kilóval lettem terhes, most 48 vagyok. Mondanom sem kell, az sem segít a helyzeten, hogy a környezetünkben minden más gyerek békésen alszik napi tizennégy-tizenöt órákat a kiságyában, a cumijával, cumisüvegével, és a nagymamák, sógornők, szomszéd nénik meg más jó szándékú nénik óbégatnak, hogy „lám, nem hallgattál ránk, most aztán úgyis muszáj lesz betenned a kiságyba, hogy sírja ki magát”. Kesergek, mert tényleg nem látom, hogyan tudunk továbbevickélni ebből az állapotból anélkül, hogy valamelyikünk nagyon megsínylené.

W. Ungváry Renáta válasza:

Minden együttérzésem a tiéd! Látom, elérkeztél egy olyan pontra, amikor célszerű változtatnod. A kérdés csak az, milyen irányban. A cumival, cumisüveggel állítólag tizennégy-tizenöt órát alvó babákra és anyukáikra ne irigykedj, nem ők jártak jobban. Persze hullafáradtan nehéz örülni, meg pláne felidézni a szoptatás és az anyatej előnyeit, mégis gondolhatsz erre is egy röpke pillanat erejéig: a mellrák és a csontritkulás alacsonyabb kockázatára, a gyerek egészségére a másik oldalon. A jelenlegi állapotodról nem maga a szoptatás tehet, hanem inkább a kimerültség, talán a hétköznapok egyhangúsága. Ami pedig a mostani helyzetet illeti, vegyük sorjában:

Önállóság

Az önállóság irreális elvárás egy tizenhat hónapostól. Ő még bizony nagyon anyafüggő, ugyanakkor nyiladozik már az értelme, tehát nagyon is ésszerű és jó megoldás bevezetni bizonyos korlátozásokat. A szoptatás, az elválasztódás folyamata egyben azt is megmutatja, megtanítja a gyereknek, hogy kívánságai nem teljesülnek mindig, és nem is azonnal.

A túl hosszú szoptatás elkényezteti a gyereket?

Eleinte többé-kevésbé egyértelmű, mit jelent az igény szerinti szoptatás. A baba igényeinek komplex kielégítését: a szoptatás nem csak táplálék, hanem megnyugvás, összebújás, és igen, élő cumi is számára. Ahogy viszont nő a baba, az anyában is egyre határozottabb a szabadulni vágyás érzése. Ez a természet rendje, az állatoknál sincs másként. Biztos láttál már kutya- vagy cicamamát, aki iszkol az őt ostromló kölykök elől, sőt, kíméletlenül le is rázza a túl rámenős utódot.

Ez nálunk, embereknél úgy zajlana, hogy amikor úgy érzem, túllépett a gyerek valamilyen általam fontosnak vélt határon, akkor határozottan ellenlépéseket teszek. Ha elegem van abból, hogy folyamatosan mellen akar lenni, akkor végiggondolom, mennyi az, amennyit el bírok viselni, és ha ez az idő letelt, akkor kiveszem a szájából és kész, csinálok, csinálunk mást.

Légy eltökélt!

Ha szilárd az elhatározásod, és biztos vagy abban, hogy ezt akarod, akkor a gyerek sem fog sokáig hisztizni, elfogadja, hogy ez van. Egyébként is azt szoktam javasolni az édesanyáknak, hogy ne hagyják hosszasan cicivel a szájában aludni a gyereket. Az rendben van, hogy hagyod rajta elaludni, de nem jó, ha ahhoz szoktatod, hogy csak cicivel a szájában alszik. Egyszerűen mondj nemet, és tartsd magad ehhez. A szoptatásnak természetesen lehet és van is vigasztaló funkciója, és mindkettőtöknek jó, ha élsz ezzel a lehetőséggel is, de másfelől neked is jogod van a saját határaid érvényesítéséhez.

Tehát a lényeg: haladj kis lépésekben, hogy neki is legyen ideje megszokni és elfogadni a változásokat. Nem vezet jóra, ha folyton engedsz, és magadba fojtod az indulatokat. Ezt ő is érzi, ezért még jobban kapaszkodik, még jobban akarja.

Együttalvás

Miért ne alhatna veletek? Igényli a fészek melegségét, a biztonságot adó szülő közelségét. Légy büszke arra, hogy a te gyerekednek nem egy mackót kell ölelgetnie, hanem ott vagytok neki ti, igazi, élő kapcsolatban, szeretetben, összetartozásban. Ebbe bőven belefér, hogy határokat szabj, és elviselheted, ha ezért átmenetileg sír, dühöng. Nem fog sokáig tartani, hiszen megérti, hogy nem titeket veszít el, nem is a szoptatást, hanem csak, mondjuk, a félóránként szopást. Ez pont akkora teher, amekkorával egy ennyi idős gyerek már meg tud birkózni.

Nem akarsz cumi lenni számára. Akkor ne legyél! Elkapatva nincs, ne aggódj. Egyszerűen annyi történt, hogy ő az első gyereked, te is tanulod még ezt az egészet, és elfelejtettél időben lépni. Akkor, amikor először érezted igazán tehernek a viselkedését. De semmi sincs veszve, lépjél most. De átgondoltan, szeretettel, mérlegelve. Sok sikert ehhez!

Kapcsolódó cikkek:

  • Hosszú terhesség és szoptatás – nagyobb agy!
  • Meddig szopjon a baba?
  • Miért nem természetes a szoptatás?
  • Csökkenti a túlsúly kockázatát a szoptatás