Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

A télen születetteknek másképp ketyeg a biológiai órája

Szerző: -

2010. december 13. | Frissítve: 2017. február 14.

Forrás: MTI

A nappalok hossza életünk első pár hónapjában maradandó hatással lehet biológiai óránkra - gyanítják amerikai kutatók egérkísérletek alapján.

A télen születetteknek másképp ketyeg a biológiai órája

Azoknál az egérkölyköknél, amelyek télies, rövid idejű megvilágításban nőttek fel, későbbi életük során eltolódott a napi aktív időszakuk.
Bár korántsem biztos, hogy az eredmények az emberre is érvényesek, a kutatók úgy vélik, nálunk is hasonló hatás léphet fel. Douglas McMahon, a Tennessee állambeli Vanderbilt Egyetem munkatársa és kollégái szerint ez magyarázatot adhat a szezonálisan fellépő depresszióra - írják a Nature Neuroscience című szaklapban. Ezen kívül lehet, hogy még a skizofréniára is, hiszen korábban megfigyelték kutatók, hogy a télen született emberek gyakrabban szenvednek e pszichés zavarban, mint a nyáriak.
A kutatók születésüktől elválasztásukig mesterséges téli vagy nyári megvilágításban tartottak egérkölyköket - írja a Der Spiegel című német lap internetes kiadása. Előbbi nyolc óra fényt és 16 óra sötétséget jelentett, míg utóbbi fordítva. Ezt követően az állatok egy részét még 28 napig ugyanolyan körülmények között tartották, míg a többit ellentétes feltételek közt. Az idő leteltével minden egeret állandó sötétségbe helyeztek. A kutatók az állatok aktivitását, majd agyát vizsgálták meg.
Az eredmények szerint a születéstől az elválasztásig uralkodó fényviszonyok jelentős hatással voltak az állatokra, míg az ezt követő 28 nap már közömbös volt rájuk nézve. A "téli" születésű egerek aktivitása a nyáriakkal ellentétben még az állandó sötétségben is jelentősen későbbre tolódott. Az agyukon végzett megfigyelések is alátámasztották ezt. Az élet kezdetén tapasztalt megvilágítás tehát maradandó hatással volt az egerek biológiai órájára.
További vizsgálatok során megmutatkozott, hogy a téli születésű egerek szokatlanul reagáltak a nappalok hosszának változásaira. Míg a nyáriak aktivitása összhangban volt az adott nap hosszával, a téliek csoportjában erős ingadozásokat tapasztaltak a kutatók. A téli egerek ezzel olyan jeleket mutattak, amelyek megegyeznek az emberi szezonális depresszió tüneteivel - mondta MacMahon.

Hozzászólások

Így aludhat jobban a baba

Ha a baba boldog és kiegyensúlyozott, az édesanyja is az - ez az összefüggés pedig fordítva is fennáll.

Biztonságos, pihentető éjszaka a babáddal? Rajtad is áll!

Tudtad, hogy az alvási környezet megfelelő kialakítása nagyban befolyásolhatja babád alvását, ezzel együtt pedig a te éjszakádat is? Hol és hogyan érdemes altatni, hogy mindenkinek komfortos legyen?

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések