Baba

A sikeres szoptatás 30 titka

A szoptatás nem mindenkinek megy olyan könnyen. A Parents.com összegyűjtötte az összes hasznos trükköt, amire neked is szükséged lehet az anyatejes táplálás során.
2016. November 16.

Ha lehetőséged van rá, már élete első órájában szoptasd meg az újszülöttet

“Még csak cumisüveget sem vettem, amikor született a lányom” – kezdi egy édesanya. “Talán hihetetlenül hangzik, de már kislány korom óta arról álmodoztam, hogy anyaként majd szoptatni fogom a kisbabámat. Biztos voltam benne, hogy menni fog. De aztán amikor a kórházból sebes, repedezett mellbimbókkal, gyulladt mellekkel távoztam, rájöttem, a szoptatás bár természetes, mégsem olyan egyszerű dolog.”

Sok édesanya fel is adja. Míg a nők 79%-a azt tervezi, hogy sokáig fogja szoptatni a kisbabáját, csupán 49%-uknak sikerül a bűvös 6 hónapos korig anyatejjel táplálni. Meglepően alacsony ez a szám, pedig a szoptatás a legjobb, amit a babájának adhat egy anya. 6 hónapos korig a kizárólagos anyatejes táplálást javasolja a WHO. A szoptatás csökkenti a fülgyulladás, a gyomorproblémák, az asztma, az influenza és a cukorbetegség kockázatát is.

Ha sokáig szeretnél szoptatni, de valamilyen problémád adódik, érdemes felkeresned egy szoptatási tanácsadót, akinek a személyes jelenlétével, támogatásával évekig szoptathatod a gyermekedet. Mit tehetsz még? Az egyik legjelentősebb angol nyelvű családi portál összeszedte, mire lehet szükséged ahhoz, hogy sikeresen tudd szoptatni a kisbabádat.

1. Készülj fel. Keress fel egy szoptatási tanácsadót, még mielőtt megszületne a kisbabád. Az ő tippjei segítenek majd, amikor eljön a szoptatás ideje, és ha gondod támad a későbbiekben, lesz valaki, akit azonnal hívhatsz.

2. Nézd meg, milyen a valóságban. Ha van olyan barátod, aki szoptatja a kisbabáját, kérd meg, hadd nézhesd meg, hogyan történik mindez a valóságban. Ha nincs, akkor keress egy szoptatást támogató csoportot, ahol olyan anyukákkal találkozhatsz, akik anyatejjel táplálják a kisbabájukat.

Ezt csináld a kórházban

3. Mondd el a kórházban, hogy mit szeretnél. Ha éjjel-nappal együtt akarsz lenni a gyermekeddel a születése után, akkor ezt már az elején közöld a kórház dolgozóival. Ha folyamatosan együtt vagytok, hamarabb kialakul közöttetek a kötődés és hamarabb tanulhatod meg azt is, hogyan kell szoptatni.4. Ne várj a segítségre. Ha a kórházban azt mondja a nővér, hogy jól csinálod, de te szoptatás közben mégis fájdalmat érzel, hívj szoptatási tanácsadót. Ha az orvos azt mondja, nem gyarapszik kellő mértékben a csecsemőd, akkor is. Ha megsérül a mellbimbód, és nem tudod, mitévő legyél, akkor is inkább kérj segítséget, ne tántorítson el a szoptatástól a dolog. További fájdalmaktól és gondoktól óvod meg magad, ha cselekszel.5. Próbálj meg a szülést követő első órában szoptatni. Két órával később már aluszékonyabb lehet a kisbabád, használd ki az első óra éberségét és szoptass. Bár úgy tűnik, alig termelődik valami a melleidben, de hidd el, az a pár csepp kolosztrum épp elég lesz, az 1-2 napos csecsemők gyomra még nagyon picike.6. Apa is legyen ott. Jó, ha a párod is ott van veled, amikor a szoptatási tanácsadóval találkozol akár a kórházban, akár utána. Te talán a kimerültség miatt nehezebben dolgozod fel a kapott információkat, mint az újdonsült édesapa, akinek lehet, hogy akkor jobban megtapadnak az új infók a fejében.7. Figyelj az apró lábacskákra. A legtöbb kisbaba szoptatás közben hozzáérinti a lábát valamihez, ez lehet akár a te lábad is, de a szék karfája vagy egy párna is melletted. Ettől biztonságban érzik magukat.8. Kerüld a tápszert. Még ha te magad sem tudod, meddig is szeretnél szoptatni, adj bele mindent az elején. Minden csepp tápszer, ami nem orvosilag indokolt a tejelválasztás kárára megy.

Így lesz jó a technika

9. A kisbabád orra a mellbimbódnál legyen, teste érjen a te testedhez. A kisbabád hasa érintse meg a te hasad szoptatás közben, így nem kell a fejét emelgetnie ahhoz, hogy megtalálja a mellbimbódat. Érintsd a mellbimbódat az orrához, ne a szájához, így meg fogja emelni kicsit a fejét, a száját nagyra nyitja és jó mélyen be tudja kapni a mellbimbót.10. Segíts a szájának. Szoptass ülve, tartsd a kisbabádat közel a melledhez. Amikor kinyitja a száját, óvatos mozdulattal nyomd meg a vállai között a hátát, így húzd őt még közelebb magadhoz. Fogd meg a melleidet és nyomd a mellbimbódat a szájpadlásához. Lehet, hogy eleinte fájni fog a szoptatás, de később hidd el, ez elmúlik.11. Ne nyomd hátulról a kisbabád fejét. Ezzel ellenállást váltasz ki. Inkább a csecsemő nyakára tedd rá a kezed hátulról és úgy húzd a melledhez.

Éld túl az első heteket

12. Ne számold a perceket. Hagyd, hogy addig szopjon a babád, ameddig csak szeretne, magától el fogja engedni a melledet, ha eleget evett. Ha elengedte, kínáld meg a másikkal is. Van olyan kisbaba, aki egy mellből is jól lakik, másoknak pedig mindkettőre szükségük van.13. Kerüld a cumit. Az első hónapban feltétlenül kerüld a cumi használatát (később is érdemes), mert elnyomja az éhség ingert és elveszi az időt és lehetőséget a szoptatástól.14. Feküdj az oldaladon. Így a vállad és a hátad is pihenhet szoptatás közben. Különösen azoknak az anyáknak előnyös ez a pozíció, akiknek császármetszésük volt, de azoknak is, akik csak szimplán nagyon kimerültek. Tegyél párnát a térdeid közé, a karod a fejed alá, a baba pedig legyen veled szembe. Eleinte kérj meg valakit, hogy tegye oda a babát hozzád.15. Próbáld ki a szoptatós fotelt. Jobb támaszt nyújt egy szoptatásra kialakított fotel, ha császármetszésed volt, áldani fogod. Sokkal kényelmesebb lesz így a szoptatás.16. Ismertesd össze a cumisüveggel 4-6 hetes korában. Ha 8 hetes kora után használ először cumisüveget, nagyobb az esély arra, hogy később teljesen el fogja utasítani azt. Ha a későbbiekben el kell menned otthonról valamiért, de hagysz otthon lefejt anyatejet, akkor más is meg tudja majd etetni a kisbabádat.17. Könnyedén öltözz. Sokkal könnyebb úgy szoptatni, hogy csak felemeled az inged, mint ha egy blúzt és egy kombinét is le kellene hámoznod magadról. Kerüld a réteges öltözködést, ha lehet.

Tartsd fent a tejtermelést

18. A kisbabádat figyeld, ne a mérleget. Sok édesanya kétségbeesik, mert a gyermekorvos szerint nem hízik eleget a kisbabájuk. Holott látszik, hogy a kisbaba egészséges, kiegyensúlyozott. Előfordul, hogy vajúdás alatt sok folyadékot kap az édesanya, emiatt a csecsemő is nagyobb súllyal születik. Ha lassabban gyarapszik, mint a kortársai, de egyenletes mértékben, ha mosolygós, kiegyensúlyozott baba, ha a fej kerülete és a neurológiai fejlődés is rendben van, akkor nem kell aggódnod. Inkább kérd ki más véleményét is, még mielőtt a tápszerhez nyúlnál.19. Ne vegyél használt mellszívót. A jó elektromos mellszívók motorjának élettartama véges, egy idő után már nem teljesítenek úgy, mint új korukban.

Visszatérés a munkába

20. Könnyíts. Amikor először térsz vissza a munkahelyedre, időzíts egy csütörtöki napra. Így csak két napig leszel távol első alkalommal. 21. Tanuld meg, mennyi tejre van szüksége. A tápszeres babáktól eltérően az anyatejes babák tejigénye ugyanannyi 6 hónapos korukban, mint amennyi 1 hónapos korukban volt. Tényleg! 1 hónapos korára a csecsemő már tudja, mennyi tejre van szüksége, felesleges méregetned. Sok édesanya azonban még mindig azt hiszi, ugyanaz a szabály érvényes a tápszeres és anyatejes babákra is. Szóval amikor visszamész dolgozni, arra törekedj, hogy a jelenlegi mennyiség legyen meg.22. A babát etesd, ne a fagyasztót. Nem kell mániákusan fejni a tejet, amíg otthon vagy a kisbabáddal. Még a végén mellgyulladásod lesz vagy teljesen kimerülsz. Egy kis tartalék legyen otthon és kész.

Ha probléma van

23. Gyógyítsd meg a sérült mellbimbót. Kend be anyatejjel, és hagyd megszáradni. Másik megoldás, ha vásárolsz mellápoló kenőcsöt, amivel a bimbót és a bimbóudvart bekenheted, és segít regenerálni. Érdemes természetes alapanyagokból készült kenőcsöt venni, amit szoptatás előtt sem kell lemosni a melledről.24. Lehet, letapadt a kicsi nyelve. Ha úgy látod, a kisbabád szopási technikájával nincs gond, de neked mégis fáj a szoptatás, akkor lehet, hogy lenőtt a baba nyelve. Konzultálj a gyermekorvosotokkal. 25. Előzd meg a csatorna elzáródását. Óvd a melleid a túlterheléstől, kerülj mindent, ami nyomást gyakorolhat a melleidre. Ne cipeld a babahordozót, figyelj a pelenkázótáska pántján a hevederre, és arra is, hogy ne aludj mindig ugyanazon az oldaladon.

Eszközök, melyekre szükséged lesz

26. Szoptatós párna. Más párnáktól eltérően a szoptatós párna körbeöleli az egész tested és segít a jó pozíció megtalálásában és megtartásában. Kíméli a hátad, a nyakad és a vállaid.27. Mellbimbó ápoló krém. A legtöbben a lanolint tartják a legjobb mellbimbó ápoló krémnek, mások azonban a kókuszolajra esküsznek, ami nem állati eredetű (a lanolin birkából származik). A vízbázisú hidratálók is jók lehetnek. A legjobb azonban, amit tehetsz, ha elsajátítod a helyes szoptatási technikákat és pozíciókat, mert ha jól szopik a baba, a mellbimbód sem fájhat.28. Nyomkövetés. Tölts le olyan applikációkat, melyek segítenek észben tartani a fontos babaápolási teendőket. Ezek segítségével folyamatosan nyomon követheted az etetések, a pelusok vagy az orvoslátogatások számát.29. Szoptatási oldal emlékeztető. Több lehetőség van arra, hogy észben tartsd, melyik melledből szoptattál. Használhatsz erre a célra egy egyszerű karkötőt vagy biztosítótűt. De vannak ere a célra kifejlesztett trendi csipeszek, karkötők, applikációk is.30. Szakértő telefonszáma. Legyen benne a telefonodban a gyermekorvosod, védőnőd és szoptatási tanácsadód száma, így ha segítségre van szükséged, kéznél lesz a megoldás.