Baba

A női has

Az utóbbi években közszemlére került a női has: kurta topok, merészen szabott felsőrészek engedik kivillanni, amit eddig a ruha eltakart. A divat tehát elérte azt, amit az egészséges életmód hirdetői képtelenek voltak: a nők figyelni kezdtek a hasukra.
2007. November 11.

Méhünket rejti, vigyáz magzatunkra. Vajon eleget tudunk róla, hogy megóvjuk egészségét és szépségét?

Várandósságunk alatt a méh több tízszeresére tágul, ezt a tempót követnie kell a has izmainak és a bőrnek is. Ha babavárás közben a kelleténél többet hízunk, a bőr alatt és a hasüregben felszaporodó zsír még nagyobb megterhelést jelent. Az eredménnyel a szülés utáni hónapokban szembesülünk, hacsak nem készítettük elő szervezetünket a nagy feladatra. A tapasztalatok szerint ugyanis az edzett hasizom könnyebben tud szülés után regenerálódni, kisebb az esélye, hogy sérüljön, megnyúljon, elveszítse rugalmasságát.

A legjobb helyzetben a fiatalon szülő, nem túlsúlyos anyák vannak: az ő hasukon nem hagy nyomot a várandósság alatti igénybevétel. Ám kellő felkészültséggel az “idősebb” kismamák is megőrizhetik hasuk szépségét és egészségét. A recept nem túl bonyolult: megfelelő mennyiségű testmozgásra és egészséges táplálkozásra, vagyis az elhízás elkerülésére van szükség.

Fontos feladatok

Nem is gondolnánk, mennyi mindenért felelnek hasizmaink életünk minden percében. Azonkívül, hogy lehetővé teszik a törzs hajlítását és oldalra fordítását, megtámasztják és védik a hasűri szerveket. Fontos szerepet játszanak a gerinc és a medence rögzítésében. A hasizmok a hátizmok antagonistái, vagyis azokkal összhangban, velük ellentétes mozgást hoznak létre. Mozgásszervi problémákhoz vezethet, ha a két izomcsoport ereje nem egyenlő, vagy esetleg mindkettő túl gyenge. Meglepő, de igaz, hogy sokszor a gyötrő derékfájás hátterében is a hasizmok és az alsó hátizmok edzetlensége áll.

A hasizmok

Az alsó bordákon ered, és a szeméremcsont felső ágán tapad az egyenes hasizom. A jobb és bal oldalon futó izomkötegek rostjai összeköttetésben vannak, a két izom így egységet képez. Vízszintes irányban egyenes befűződések találhatók rajta, ettől látszik “kockásnak” a kidolgozott hasizom. A ferde hasizmok kétoldalt helyezkednek el, míg a haránt hasizom felső része az egyenes hasizom előtt, alsó harmada e mögött tapad.

Soha nem késő edzeni!

Ha természetes életformát folytatnánk, nem kellene különösebb gondot fordítanunk a hasizmainkra, hiszen a létfenntartáshoz szükséges kemény testi munka minden egyes izmot karbantartana. Ám ma többnyire ülünk, autót vezetünk, jobb esetben teszünk-veszünk, gyereket sétáltatunk, rendben tartjuk a házat. Valljuk be, ezek a tevékenységek inkább szellemi, mint fizikai megterhelést jelentenek. Nincs más megoldás, edzeni kell az izmokat.

A hasizomgyakorlatok nem különösebben bonyolultak, az egyenes hasizmot felülésekkel, illetve lábemelésekkel, a haránt és ferde hasizmokat pedig keresztirányú törzshajlításokkal tudjuk erősíteni, mindezt háton fekvő helyzetben. Állva vagy labdán ülve oldalirányú törzshajlítással javíthatjuk törzsizmaink állapotát. Néhány szabályt azonban mindenképpen be kell tartanunk.

  • Fontos a sorrend! A hasizomgyakorlatokat ne a torna elején végezzük. Ha ezeket az izmokat már az elején elfárasztjuk, nem tudják ellátni a gerinc stabilizálásának feladatát, így nő a sérülésveszély.
  • Bemelegíteni muszáj! Az izmok bemelegítés nélkül hajlamosak a sérülésre. A hasizomrost-szakadás fájdalmas, kellemetlen mellékterméke lehet az elhamarkodott edzésnek. A gyakorlatok végén a nyújtás se maradjon el.
  • A jó testtartás a siker kulcsa! Ne csak a hasizomgyakorlatok során figyeljünk erre a tájékra. Torna vagy más sporttevékenység alatt is végig törekedjünk arra, hogy a hasizmok feszesek legyenek, a fenekünket soha ne toljuk ki, ne homorítsunk, kissé billentsük előre a csípőnket.
  • Vigyázzunk a derekunkra! Ha fekvő helyzetben végzünk törzs- vagy lábemelést, ügyeljünk arra, hogy a hát alsó és középső része soha ne emelkedjen el a talajtól. Így jóval nehezebb, de sokkal hatékonyabb az edzés, és a derekunkat is megóvjuk a sérüléstől. Lábemelésnél tegyük a kezünket a fenekünk alá. Ne végezzünk páros lábemelést, ez is megterheli a derék izmait és a gerinc ízületeit. A felüléseket mindig hajlított lábbal végezzük.
  • Ne a lendület vigyen! A gyakorlat során végig összpontosítsunk a hasizmokra, ezeket húzzuk össze, ne a karunk, lábunk, nyakunk mozgatásával, lendítésével szerzett energia segítségével mozogjunk.
  • Figyeljünk a légzésre! Az izom összehúzódásakor fújjuk ki a levegőt, tartsuk légzésünkkel is a ritmust.
  • Tippek hasedzéshez

  • Ha eddig nem kezdett hozzá, akár várandósan is belevághat a tornába, természetesen szakember irányításával, állapotának megfelelő módon és intenzitással.
  • Fitt Ball használatával kíméletesebben tud edzeni, emellett jobb eredményt érhet el, hiszen megnő a mozgástér – nem csak a vízszintesig engedheti vissza törzsét.
  • Cserélje le íróasztalszékét Fitt Ballra vagy hintatalpas térdelőszékre! Ez aktív ülésre kényszerít, folyamatosan mozgásban tartja a has, a derék és a hát izmait.
  • Ha fogyás a cél, a helyi hőtermelés fokozása is segíthet. Edzéshez vegyen föl fogyasztóövet, ami nem engedi, hogy távozzon az izommunka által termelt hő.
  • Edzés előtt készíthet “vérpezsdítő krémet”. Keverjen testápolójához néhány csepp fahéjolajat, ezzel kenje be a hasát. (Használat előtt feltétlenül próbálja ki kis bőrfelületen, nem érzékeny-e erre a hatóanyagra!) Ez is a helyi hőtermelés fokozásával éri el a hatást.
  • Ami igaz és ami nem a női hasról

  • Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a férfiak csak a teljesen lapos hasért rajonganak. Ez nem igaz. Nincsenek kevesen a gömbölydedebb formák hívei sem. Nem beszélve arról, hogy legtöbben az adott nőt szeretik, úgy, ahogy van, függetlenül attól, hogy éppen lapos hasú vagy pocakos.
  • Azt gondolhatnánk, hogy a sok edzés hozza meg a legjobb eredményt. Minél több felülést végzünk, annál izmosabbak leszünk. Ez sajnos nem elég. A minőség többet számít, mint a mennyiség. Nem kell sietni, elkapkodni, és naponta százasával végezni a gyakorlatokat. Jobb minden másnap, szabályos, kidolgozott mozdulatokkal tornázni.
  • Tévhit, hogy csupán hasizomgyakorlatok végzésétől “kockás” hasunk lesz. Az izmok felett ugyanis ott a bőr alatti zsírréteg. Ha ez nem tűnik el, bármilyen kidolgozottak is az izmok, nem fog látszani az eredmény. Ha fogyni is akarunk, legjobb, ha rendszeresen végzünk intenzív mozgással együtt járó kardioedzéseket is. Ez nem csak drága konditermekben lehetséges, a kocogás, biciklizés ingyen van.
  • Ha túl nagy a megterhelés a várandósság alatt

    Nem ritka, hogy a hasizmok károsodnak várandósság alatt. A leggyakoribb probléma, hogy tágulásuk nem képes követni a méh növekedését, főleg, ha túlsúlyos a kismama, vagy nagy a magzat (esetleg ikerterhességről van szó). A két egyenes hasizom közötti összekötő rostok megnyúlnak, elvékonyodnak, végül egy papírvékony réteg tartja össze őket.

    Ha háton fekvésben megemeljük mindkét lábunkat, és a has függőleges középvonalán árkot látunk, melybe akár az ujjunk is belefér, magunk is megállapíthatjuk, hogy hasizmaink szétváltak: rektusz diasztázis alakult ki. Előfordul, hogy csak a köldök körül tapintható egy kis bemélyedés, de súlyosabb esetben a rés akár néhány centi széles is lehet, és végighúzódhat a szeméremcsonttól a szegycsontig.

    Ez az állapot többnyire nem kóros, de fokozza a sérv kialakulásának esélyét az érintett területen. Esztétikai szempontból zavaró lehet, hiszen ilyen állapotban az izmok nem tudják tökéletesen tartani a hasat, könnyebben megjelenik a pocak, még akkor is, ha nem hízik el túlzottan az illető.

    A két egyenes hasizmot műtéttel össze lehet erősíteni, de ritkán végeznek ilyen beavatkozást, hiszen nagy felületen kell felnyitni a hasat, ráadásul sem a műtét, sem az altatás kockázata nem elhanyagolható. Előfordul, hogy ha más okból megnyitják ezt a területet, egyben a két izom közti rést is megszűntetik.

    Túl nagy a pocak!

    A kelleténél nagyobb pocak kialakulása két dolog eredménye lehet. Egyik az izmok állapota: ha nincs mi összetartsa, a hasüreg tartalma előredomborodik. A másik éppen a hasüreg tartalma: zsír ugyanis nemcsak a bőr alatt található, hanem a bélfodrok mentén, az úgynevezett csepleszeken is. Ettől semmilyen varázslattal nem lehet megszabadulni, kizárólag fogyással.

    A bőr alatti zsírpárnák eltüntetése már lehetséges műtéti úton, de nem helyettesíti a diétát és a tornát, igazából a női test kontúrjának, formájának javítására való. Ennek ellenére sokan ebben látják a szépségük jövőjét, és több kiló zsírtól kívánnak megszabadulni néhány perc alatt. Nagy tömegű zsír leszívása nem veszélytelen vállalkozás. Két kilónál többet nem szabad ambuláns rendelésen eltávolítani, ahhoz kórházi háttér szükséges, bizonyos mennyiség fölött már az intenzív ellátás lehetőségét is biztosítani kell.

    A zsírleszívás több lépésben is végezhető. A zsír eltávolítása szempontjából a testet különböző régiókra osztják: köldök alatti, fölötti, csípőtájéki részre. Helyi érzéstelenítésben kis vágást ejtenek, ahol az eszköz behatolhat. Esztétikai szempontból fontos, hogy szakértő kézzel történjen a beavatkozás, és inkább az izomhoz, mint a bőrfelszínhez közeli zsírréteget ritkítsák meg, így elkerülhető, hogy a bőrön egyenetlenségek alakuljanak ki.

    Kisebb mennyiségű zsír eltávolításához elég sima vákuumos eszközt használni (ez éppúgy működik, mint a porszívó), nagyobb mennyiségnél ultrahang vagy vibráció (rezgés) segítségével lazítják föl a szöveteket.

    Zsírleszívás elvégzése után sincs garancia a karcsúságra, hiszen a hasüregben található zsírszövet megmarad, és a bőr alatt lévő maradék zsírsejtek is “meg tudnak hízni”, ha nem vigyázunk.

    Hasplasztika

    Ha elhízás vagy terhesség hatására megnyúlik a has bőre, és külső kezelés hatására nem húzódik vissza, plasztikai műtét segíthet. Ez akkor tekinthető indokoltnak, ha a bőr szinte kötényszerűen lelóg a szeméremcsont elé. Természetesen nem csak ilyen szélsőséges esetekben szokták igénybe venni a beavatkozást.

    A műtét során a két csípőtövis között ejtenek metszést, és a metszés alatti bőrt eltávolítják, majd a föntről lehúzott részt rögzítik a helyére. Természetesen ilyenkor ki kell alakítani egy új köldököt is. Ha nagyon laza a bőr, a köldök és a szeméremcsont közötti vágás segítségével további formázásra van lehetőség.

    A műtétet komoly kivizsgálás előzi meg: hasi ultrahang, a vese- és májfunkció ellenőrzése, EKG, mellkasröntgen, és ha sérvre utaló jelet találnak, akkor sebészeti vizsgálat is szükséges. Az orvos kikérdezi a műtétre várót az egészségi állapotáról, múltjáról (vagyis anamnézist vesz fel). Trombózisveszély esetén műtét előtt és után véralvadásgátló szert (Heparint) kell adagolni. A műtét altatásban vagy epidurális érzéstelenítés mellett folyik, nagyjából két órán át tart. Két nap kórházi tartózkodásra kell számítani.

    A műtét utáni napon föl kell kelni, hogy ne alakuljon ki trombózis. Egy hónapig rugalmas fehérneműt kell hordani, hat-nyolc hétig nem szabad olyan sportot űzni, ami a hasfalat igénybe veszi. A műtéti hegek akkor jelentenek problémát, ha a beteg bőre hajlamos a csúnya hegesedésre (keloidos hajlam), illetve ha nem volt megfelelő a hegkezelés. A metszések helyét speciális szilikonnal bevont sebtapasszal látják el. A hegkezelés több hónapig is eltarthat. Elképzelhető, hogy a vágás környékén akár fél-egy év múlva is érzéketlen a bőr, mivel az átmetszett érzőidegrostok nehezen regenerálódnak.

    A császármetszés utóhatásai

    A hasizmok szempontjából minden egyes áthatoló sérülés, így a császármetszés miatt ejtett vágás is fokozza a sérv kialakulásának lehetőségét. Ez a kockázati tényező azonban elhanyagolható, ha a műtét a magzat vagy az anya épségét, egészségét menti meg. Sebgyógyulás és regeneráció szempontjából előnyösebb a kicsi, vízszintes irányú metszés, mint a régebben általánosan alkalmazott függőleges vágás. Van olyan műtéti technika, melynek során nem vágják át, csupán félrehúzzák a hasizmokat.

    A császármetszés önmagában nem okoz olyan elváltozásokat, amelyek indokolnák a későbbi hasplasztika elvégzését. Ha a műtéti seb szövődményekkel gyógyul, például gyulladás alakul ki, vagy szétnyílik a seb, előfordul, hogy csúnya, vastag heg marad hátra, amely felett bugyorszerűen lóg a has alsó része. Ez kisebb plasztikai műtéttel orvosolható.

    Összpontosított támadás a szép hasért

  • Ha úgy érezzük, mindent megtettünk az undok kis zsírpárnák eltüntetéséért, az eredmény mégsem elég meggyőző, stratégiánkba ne szégyelljünk bevonni külső erőket se.
  • Drogériákban, gyógyszertárban a szépségipar legújabb csodafegyverei között válogathatunk, melyek társaink lehetnek a zsírpárnák, a narancsbőr és a terhességi csíkok elleni harcban. A koffein, a kakaóbab, a tengeri algák kivonatai a zsírbontásért felelnek, a retinol, az antioxidánsok, a vitaminok és a gyógynövények hidratálják, tonizálják, feszesítik a bőrt, amire különösen drasztikus fogyókúrák idején van szükség.
  • A modern kozmetikumok szinte átformálják a testkontúrt, megsemmisítő csapást mérnek a narancsbőrre, de nem riadnak vissza a legmakacsabb terhességi csíkoktól sem. Taktikánkban szerepeljen legalább két támadás naponta, hogy az ellenfélnek egy perc nyugta se lehessen. De semmi durvaság! A hadrendbe állított készítményeket gyengéden, körkörös mozdulatokkal masszírozzuk be a problémás területen, esetünkben a has bőrébe. Ha kitartás és megfelelő anyagi háttér is rendelkezésre áll, a diadal sem fog elmaradni.
  • Szaktanácsadó: Dr. Gulyás Gusztáv plasztikai sebész, Virányosi Klinika

    Danada Judit aerobikoktató, testnevelő

    Kapcsolódó cikkeink:

  • Mi lesz a hasammal?
  • Szétcsúszott a hasizom
  • Pocakból kockahas
  • Forrás: Kismama magazin