Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

A nevelés örök művészete

2007. november 12. | Frissítve: 2017. május 18.

Forrás: Kismama magazin

A zűrzavartól a saját rend születéséig - talán így foglalhatnánk össze legtalálóbban, hogyan nevelődünk mi, szülők. Az út során pedig a készen kapott elvektől eljutunk gyerekeink megismeréséhez és elfogadásához.

A családdá válás nagy öröm és nagy felelősség


A fejlett országokban nem rossz üzlet "babakönyveket" írni és eladni. Benjamin Spock rengeteg kiadást, több mint harmincmillió példányt megért könyvét például a múlt század könyvsikereként reklámozzák. A mai szülők generációját már ennek alapján nevelték, s talán még manapság is a legtöbbet forgatott tanácsadó könyvnek számít. Szemléletmódja, tartalma, sőt szerzői is változtak az elmúlt negyven év során. Azóta már a pótkötetet is olvashatták az érdeklődők: "Szülőnek lenni nehéz" - ez a címe az Amerika legismertebb gyermeknevelőjeként reklámozott Spock másik sikerkönyvének.
Valóban így van ez, tényleg nehéz? Sok-sok szakértelmet, lemondást és mindenféle válogatott praktikát igényelne a szülői mesterség?
A fiatal szülők többnyire magukra maradnak kérdéseikkel és problémáikkal, mert jóformán megszűnt a többgenerációs együttélés. Ráadásul a többség szeretné is a maga útját járni, önállósulni. Ma már az idősebb családtagok tanácsai - ha nem is szorultak ki egészen az életünkből - korántsem nyomnak annyit a latban, mint mondjuk száz évvel ezelőtt, amikor még ez volt a legmeghatározóbb információforrás. A gyerekek születése, nevelése időközben mindennapos témává vált, melynek szakemberei vannak, s ha kellően szakszerűek és tökéletesek akarunk lenni (ki ne szeretné ezt?), nem mondhatunk le a "felkészülésről".

Segítség a gyerekneveléshez

Megkérdeztük olvasóinkat, honnan kapták a legtöbb segítséget a gyerekneveléshez. Íme a válaszok:
1. Elsősorban saját és párom megérzéseire hagyatkoztam - 36 százalék
2. Mindent elolvasok erről a témáról, és igyekszem a legjobbat választani - 27 százalék
3. A Kismama magazin cikkeiből - 13 százalék
4. Szüleim példáját követtem - 8 százalék
5. Ismerős kisgyerekes családok tapasztalatait vettük figyelembe - 7 százalék
6. Az eltérő vélemények miatt igazából sehonnan sem kaptam segítséget - 7 százalék
7. A gyerekorvostól és a védőnőtől - 4 százalék

Hogyan "kell" nevelni?!

A nevelés a bölcsőben kezdődik, mondták és mondják sokan. A történelem során már több ízben bebizonyosodott, mennyire igaz ez a megállapítás, és milyen ügyesen felhasználható a családi élet politikai célok érdekében. Közmondásos, milyen harcosokat és családanyákat eredményezett a legendás spártai nevelés, de nem is kell ilyen messzire menni.
A Harmadik Birodalom családpolitikai főtanácsadója, az ötgyerekes Gertrude Scholtz-Klink volt az, aki legújabb kori történelmünk során elsőként ismerte fel, milyen hatásos tudatformáló eszköz a nők számára szervezett "csecsemőápolási" tanfolyam. Politikai beszédeit unta a közönség, ötvennél is több könyve a feledés homályába merült, ám a tanfolyamok vonzották a közönséget. Valószínűleg ekkortól számíthatjuk a szigorú időbeosztás szerinti szoptatás, a rendre, fegyelemre, engedelmességre szoktatás diadalmenetét.
Ezek a gondolatok a szocialista országokban is termékeny talajra hullottak, s nyilván sok tanulsággal szolgálna, ha összehasonlítanánk Scholtz-Klink csecsemőápolási alapműveit a szocializmus idején hazánkban megjelent babakönyvek szemléletmódjával. Mielőtt megvásárolnánk a ma kapható rengeteg hasonló témájú, színes és gyönyörű remekmű bármelyikét, nézzük meg szúrópróbaszerűen, mi és mennyi olvasható benne két fontos témáról, a szoptatásról és az alvásról.
Igencsak meglepő felfedezéseket tehetünk! Az elmúlt húsz év kutatási eredményeiből jóformán semmit sem láthatunk viszont, azt is csak nagyon szűkszavúan fogalmazva. Néhány példát egyik olvasónk gyűjtéséből mutatunk be.

Előbb a szívás jön

Az ember sok hibát követ el, amíg megtanulja az "új" dolgokat, de remélem, ezek nem végzetesek. Amit bánok:
- hogy szülés előtt nem olvastam a szoptatásról;
- szülés után nem tudtam megszoptatni a kisbabámat, ráadásul csak a harmadik napon kértem rooming-int, akkor is csak nappalra;
- hogy tápszeres kiegészítést adtam, holott valószínűleg nem kellett volna, elég lett volna a szoptatás (mint ahogy elég mind a mai napig is, Misu még egyévesen is szopik);
- hogy másokra hallgattam az ösztöneim helyett.
Sajnos idejétmúlt szakkönyveket olvastam, például az Anyák könyvét, amelyben még az áll, hogy úgy lesz jól szopó a gyerek, ha háromóránként, mindig egy mellből, legfeljebb húsz percig szoptatják. Megfogadtam a tanácsot, ennek eredményeképp nem lett elég tejem, és pótolni kellett. A jó mellrehelyezésről sem írt a könyv, pedig több hónapi kínlódást, sebesedést megtakaríthattam volna, ha már kezdetben is jó információk alapján döntök. Mióta tudom, mennyi múlik a hiteles forráson, gyűjtöm a félrevezető vagy éppen nevetséges tanácsokat a különféle babakönyvekből.
Néhány példa:
- "A melleket szoptatás előtt gondosan le kell mosni langyos vízzel, szappannal. (...) A sebészek is bőséges, szappanos vízzel mosakodnak be műtét előtt."
- "A szopás két fontos fázisból áll: előbb jön a szívás, ezután a ráharapás a bimbóra." (Dr. Bogárdi Mihály: Beteg a gyerekünk! Medicina Kiadó, 1999)
- "Az elalvás közbeni szopás előidézheti, hogy a gyomorból a folyadék nem lefelé, hanem visszafelé folyik... Végül a gyomor túlcsordul, a gyerek hányni kezd." (Daniela Dubtek-Öttl: Végre elaludt a gyerek!)
Némethné Pákozdi Krisztina, Cegléd

Ez a divat...

Amikor először hallottam: "most divat szoptatni", csodálkozó szemekkel bámultam a világba hosszú másodpercekig. Divat szoptatni? Ez olyan, mintha az illető azt mondta volna: mostanában divat enni, aludni, levegőt venni. Nagyon nem tetszik ez a megközelítés, egy ember létfontosságú szükségletét egy kalap alá venni olyasmivel, mint a haspóló, a hip-hop és a piercing, és végül rálegyinteni: majd elmúlik, mint a többi hóbort. Ha elmúlik, lassan elmúlunk mi is, hiszen már így is komoly gazdasági és környezetvédelmi problémát okoznak világszerte a tápszergyártás nemkívánatos hozadékai és a szoptatás hiánya miatt kialakult betegségek kezelése.

Gyanús magabiztosság

A szülő persze tudni szeretné, mikor fogja a gyereke végre átaludni az éjszakát, mikor fog ritkábban szopni, egyáltalán meddig kell szoptatni (hogy meddig érdemes, az nemigen szokott felmerülni) és így tovább. A könyvek kész, bombabiztos megoldásokkal szolgálnak, s éppen ez a leggyanúsabb az egészben!
Bármilyen helytállóan hangozzék is egy gyermekneveléssel kapcsolatos fejtegetés, mindig veszít hitelességéből, amikor a szerző az ő saját (sokszor egyetlen) gyerekének példájával érvel.
"Van, aki azért nem ad cumit a gyereknek, mert akkor állítólag nem tanulja meg, hogyan szopja a hüvelykujját. Szamárság! Garantálom, hogy csecsemője ki fogja köpni a cumiját a hüvelykujja kedvéért.
Az én Sophie-m pontosan ezt tette, és attól kezdve hat éven keresztül szopta az ujját" - írja Tracy Hogg A suttogó titkaiban. Hasonló megnyilvánulás az is, amikor valaki arra hivatkozik, hogy ő tápszerrel etette a gyerekét, mégsem lett tejallergiás. Vagy cumisüveggel kezdték táplálni a csecsemőt, mégis megtanult szopni. Egyedi példákból azonban sosem lehet általános következtetéseket levonni. Ki merné alávetni magát olyan kezelésnek, melynek hívei így érvelnek: sokan túlélték már ezt a beavatkozást!

Majd én megmutatom!

Ne gondoljuk, hogy olyan nehéz beleesni ebbe a csapdába! E sorok írója bevallja, hogy huszonkét éves korában, amikor első gyereke éppen három hónapos volt, családi nyilvánosság előtt a következő kijelentést tette: írni fogok egy könyvet a szoptatásról. Szerencsére úgy hozta a sors, hogy a mindennapok tennivalói nem engedték beváltani az ígéretet. Az a könyv ugyanis rémes lett volna.
A "szerző" persze tökéletesen magabiztos volt, úgy érezte, hogy néhány cikk elolvasása és néhány hét gyakorlat után már mindent tud a gyerekgondozásról, gyerektáplálásról, az anyaságról... Hogyan is gondolhattam volna másképp akkoriban, hiszen az egész védőnői körzetben egyedül nekem volt három tejtestvér számára is elegendő tejem. Sőt, az elsőszülöttem is mintaszerűen viselkedett, hízott, mosolygott, csak néha sírt. A könyv nem készült el, de született még egy gyerekünk, aztán még egy és még egy. A kettes sorszámú már nem úgy működött, mint az egyes, a hármas is tudott újat mutatni, a négyes meg... ajaj. Egy dologról azért mostanára meggyőzött az élet: az anyaság művészetének legnagyobb titka az alkalmazkodás, a rugalmasság, a kreativitás.
Természetesen vannak olyan elvek, amelyeket minden gyereknél - és általában minden gyerekkel kapcsolatban - alapvetően fontosnak tartok, és vannak olyan összefüggések (ha ezt csinálod, akkor ez lesz), amelyeket nagy biztonsággal előre látok. De már nem hiszek olyan nevelési elméletekben, amelyek minden családban, minden anya-gyerek párosnál beválnának. Ennél sokkal színesebb a világ - hála az égnek!

Íme néhány alapelv - saját használatra!

- Tapintatos vagyok a gyerekkel - figyelembe veszem az igényeit, nem szidom, nem beszélem ki mások előtt.
- Nem hazudok a gyereknek.
- Nem telepszem rá.
- Komolyan veszem a problémáit.
- Elvárásaimat az életkorának, képességeinek megfelelően alakítom.
- Használható korlátokat állítok - hogy legyen mibe kapaszkodnia.
- Csak szándékos rosszalkodás miatt szidom meg.

Saját út

A legjobb, ha a szülők a saját útjukat járják. De honnan induljanak el? Hiszen ma már sem a törzsi hagyományok, sem az idősebb családtagok tapasztalatai nem adnak biztos támpontokat. Először meg kell ismerni a nevelési folyamat résztvevőit - vagyis saját magunkat és a gyereket. Az önismeret nagyon fontos dolog - nem csak a gyereknevelés szempontjából. Tudnunk kell magunkról, milyen a teherbíró képességünk, melyek azok a mozgatórugók, amelyek alapján döntéseket hozunk és cselekszünk. Hogyan viszonyulunk a saját szüleinkhez, saját gyerekkorunkhoz?
Mi az, amit nem szeretnénk tenni a saját gyerekünkkel, és mi az, amit mindenképp meg akarunk neki adni? És mindezt miért? Mert nekünk jó volt - vagy éppen nem volt jó, amit gyerekkorunkban kaptunk? El tudjuk képzelni, hogy a gyerekünk nem önmagunk kicsinyített mása, az általunk meg nem valósított álmok beteljesítője? Ahány ember, annyi válasz, szinte lehetetlen mindenki számára kedvező irányt mutatni.

Mit tudhatunk előre?

Egyet biztosan: a biológiai fejlődés nem tart lépést a kultúra és a civilizáció fejlődésével - az ember újszülöttjétől ugyanúgy nem kérhetjük számon, hogy kezdettől fogva a modern kultúra elvárásainak megfelelően viselkedjék, mint ahogy senkinek sem jutna eszébe mindezt egy pici gorillabébin bevasalni. A főemlősök (igen, az ember közéjük tartozik) kicsinyei biztonságra, testközelségre, dajkálásra vágynak.
Nem ismerik az órát, nem tudnak számolni, nem tudják, mennyit kellene fogyasztaniuk a táblázatok szerint, és mennyit kellene nőniük hetente. Ugyanakkor bámulatos képességekkel rendelkeznek az első perctől kezdve: csupán az illata alapján felismerik édesanyjukat. Még álmukban is képesek a testéhez kúszni és mellé simulni, ha együtt alusznak. Ha egészségesek, képesek arra, hogy akkor és annyit egyenek, amennyire szükségük van.
Az értelmi fejlődés során aztán az emberbaba egyre több, csak az emberre jellemző megnyilvánulást mutat, akkor is, ha nem próbáljuk kezdettől fogva erőnek erejével rendhez, alkalmazkodáshoz, szabálytisztelethez szoktatni. Ha ezt figyelembe vesszük, biztosan nem fogunk teljesíthetetlen elvárásokkal állni a baba elé, nem fogjuk megkövetelni, hogy átaludja az éjszakát, hogy órákig ne egyen, és hogy húzza meg magát a kiságyban, ha evett, és nincs tele a pelenkája.

Tipp: Desmond Morris: Babafigyelőben

Ha már könyv, kezdjük ezzel! Jó kiindulópontnak tűnik, ha először megfigyeljük, hogyan is viselkedik természetes körülmények között az embercsecsemő. Mit miért tesz? Mit ér el vele? Mit tesz a felnőtt a kicsi babával? Hogyan változtat az "alapprogramon" a modern ember élete? Csupa izgalmas kérdés, jobbnál jobb válaszokkal, melyeket a világhírű magatartáskutatótól, Morristól kapunk. Érdemes belenézni A csupasz majom című könyvébe is!

Mit hozunk magunkkal?

Van, aki természetétől fogva türelmes, könnyen tud alkalmazkodni a változó világhoz, és alapvetően békés természetű. Ő biztosan máshogy éli meg egy hasfájós gyerekkel az első hónapokat, mint egy tűzrőlpattant, lobbanékony és nehezen alkalmazkodó anya. Van olyan gyerek, akit szinte észre sem venni: az első napoktól szopik, alszik, majd később beiktatja a tevékenységi körébe a mosolygást és a gügyögést. (Ez a típus rettenetesen ritka!)
Van olyan gyerek, aki az első pillanattól nehezen csendesíthető, nyugtalan, alig alszik, és szinte mindig igénybe veszi valamelyik családtag szolgálatait. Itt csak négy szélsőséges változatot írtam le. Vajon elvárhatjuk-e mindannyiuktól, hogy egy bizonyos elv alapján előírt nevelési helyzetben jól érezzék magukat? Természetesen nem.
És a családi háttérről még nem is beszéltünk - pedig az anya viselkedését nagyon is meghatározza a párjához és a nagyszülőkhöz fűződő viszonya, és az, hogy mennyire akar megfelelni a kívülállók által támasztott elvárásoknak. Azt is figyelembe kell venni, hogy egész életünk során változunk: tapasztalataink és érettségünk nagyon is befolyásolják, hogyan bánunk gyerekeinkkel.

Nehéz lazítani

Erika osztálytársam volt, mindig mindenben kitűnő, rendes, pontos és még szép is. Ennek ellenére szerettük. Többször találkoztunk érettségi után - sorra születtek a babák náluk is, nálunk is. Elmondta, hogy képtelen elviselni, ha nincs teljes rend az életében, ezért nem tud a baba igénye szerint vagy házon kívül szoptatni - és nagyon jól tudja, hogy emiatt kell már a második hónaptól tápszert adnia.
Nem is feszegettük többet a kérdést, nem próbáltam rábeszélni a "lazításra", mert láttam, hogy ez nem az ő műfaja. Egy régen várt osztálytalálkozónkra mindketten babával érkeztünk. Erika két óra múlva szedelőzködni kezdett, mondván, jön a fürdetés, etetés ideje. Többen próbáltuk marasztalni, én mellékesen megjegyeztem, hogy itt is szoptathat, és nem muszáj mindennap fürdenie a gyereknek. Némi tépelődés után - a jó társaság miatt - a maradás mellett döntött.
Szoptatás után megjegyezte, hogy ilyet még életében nem tett, és nem is hitte, hogy ez járható út. A negyedik gyereke sokat köszönhetett ennek az osztálytalálkozónak.

Hozzászólások

Így aludhat jobban a baba

Ha a baba boldog és kiegyensúlyozott, az édesanyja is az - ez az összefüggés pedig fordítva is fennáll.

Biztonságos, pihentető éjszaka a babáddal? Rajtad is áll!

Tudtad, hogy az alvási környezet megfelelő kialakítása nagyban befolyásolhatja babád alvását, ezzel együtt pedig a te éjszakádat is? Hol és hogyan érdemes altatni, hogy mindenkinek komfortos legyen?

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések