Baba

A migrén kilenckor támad, háromkor pedig maga alá gyűr a pánik!

A szülés leggyakrabban este kezdődik, hajnalban a legtöbb a tejed... Nem bújhatunk ki biológiai óránk alól, legalábbis a nagy számok törvénye szerint nem.
2011. November 09.

Russell Foster, az Oxfordi Egyetem idegtudomány professzora szerint a bolygónkon lévő szinte minden életformához hasonlóan az emberek közérzetét és „működését” is egy 24 órás belső időzítő szabályozza, befolyásolja, vagy legalábbis finomhangolja. E 24 órás biológiai óra működését a hipotalamusz irányítja. Ez a körforgás számos biológiai folyamatot és a hormonok ingadozását is szabályozza, melyek megnövelhetik bizonyos állapotok és tünetek kockázatát. Olvasd el, mit találtak a kutatók, melyik betegség mikor támad a legnagyobb valószínűséggel. Reméljük, a legtöbbel még soha nem találkoztál, és nem is fogsz!

Reggel 6 óra után: szívroham

A szívroham és a stroke kockázata hajnali hat órától kezd emelkedni, és délelőtt 10 körül éri el csúcspontját. Az American Journal of Hypertension szaklapban megjelent egyik tanulmány szerint 6 óra és dél között 40 százalékkal magasabb a szívroham és 49 százalékkal magasabb a stroke kialakulásának kockázata. A kutatók szerint ez azzal magyarázható, hogy amikor felkelünk, a napi tevékenységek végzéséhez több oxigénre van szükségünk, és olyan vegyületek szabadulnak fel, melyektől megemelkedik a vérnyomás. A kutatások szerint a kockázat megemelkedése független attól, hány órakor kelünk fel.

7 órától: köszvény

A köszvényt a húgysav megnövekedett szintje okozza, ami kristályok képződését eredményezi az ízületek körül. Leggyakrabban a lábfejben okoz fájdalmat. A Chronobiology International folyóiratban közzétett tanulmányukban orosz kutatók kimutatták, hogy a húgysav koncentrációja a vérben reggel 7 órakor éri el tetőpontját. A magas szint valószínűleg az alvás során bekövetkezett felgyülemlés miatt alakul ki.

8 óra: allergia

Az allergiás tünetek, például a szemviszketés és az orrfolyás reggelente a legsúlyosabb. Muriel Simmons, az Allergy UK szervezet munkatársa szerint ez azzal magyarázható, hogy a lakásokban a sok mozgástól, többek között az ágyazástól felkavarodnak és a levegőbe jutnak a poratkák és egyéb allergének.

9 óra: migrén

A Cleveland Klinika kutatói szerint a migrénben szenvedő betegek legnagyobb valószínűséggel reggel 8 és 10 óra között tapasztalnak rohamokat. A szakértők ezenkívül este 8 és hajnali 4 között is a gyakoriság drámai mértékű emelkedését mutatták ki – ez valószínűleg a vérnyomás megemelkedésével magyarázható a hajnali órákban.

10 óra: ízületi fájdalom

Dr. Alan Silman, az Arthritis Research UK igazgatója szerint az ízületi fájdalom és merevség a délelőtti órákban a legsúlyosabb. Ezt az éjszakai mozdulatlanság okozhatja, de a kortizon és más hormonok természetesen ingadozó szintjével is magyarázható.

13 óra: magasabb testhőmérséklet, rugalmas izmok

A Washington Egyetem kutatói szerint a testhőmérséklet délután 1 és 4 óra között éri el tetőpontját. Mivel az izmok ilyenkor rugalmasabbak és kisebb a sérülés kockázata, ez az ideális időszak az edzésre vagy fizikoterápiás kezelésre.

14 óra: az asztma megelőzése

Délután 2 órakor a legjobb bevenni az asztma elleni gyógyszereket. A Sao Paulo-i Egyetem kutatói szerint egyetlen adag inhalációs szteroid kora délután alkalmazva védő hatást fejt ki az asztma éjszakai súlyosbodása ellen. Más kutatásból az derült ki, hogy a délután 3 órakor alkalmazott szteroid hatékonyabban csökkenti a légutak gyulladását, mint ugyanez a gyógyszer reggel 8 órakor.

15 óra: pánikroham és szorongás

A Michigani Egyetem kutatása szerint a rohamok kockázata egészen este 7 óráig magas marad. A rohamoknak mindössze 10 százaléka jelentkezett reggel 10 óra előtt. Egyrészt délután a legaktívabb idegrendszerünk, másrészt pedig egyszerűen ebben a napszakban történik a legtöbb stresszes esemény.

16 óra: orrfolyás

A Quebeci Egyetem kutatói szerint a köhögés és a nátha tünetei ettől az időponttól kezdve tetőznek. Az egyik elmélet szerint a fertőzés ellen harcoló antitesteket termelő hormonok délután kevésbé aktívak, így az immunrendszer védelme meggyengül.

19 óra: gyomorégés

Bár a gyomorégés bármikor „lesújthat”, a Kansasi Egyetem kutatói összehasonlították a reflux betegség ellen alkalmazott protonpumpagátló gyógyszerek délelőtti és esti alkalmazását. Az eredmények azt mutatták, hogy a gyomorégés tünetei 71 százalékkal csökkentek azoknál a betegeknél, akik délután és este vették be a gyógyszert, és csak 42 százalékkal azoknál, akik délelőtt vették be a gyógyszert.

21 óra: gyomorfekély

A fekélyek tünetei este kilenckor tetőznek, valószínűleg azért, mert a szervezet ilyenkor emészti a táplálékot. A H2 receptorblokkoló gyógyszerek akkor a leghatékonyabbak, ha lefekvéskor vesszük be ezeket.

22 óra: ekcéma

Tíz pikkelysömörben, ekcémában vagy más gyulladásos bőrbetegségben szenvedő beteg közül hét esetében este 10 óra körül erősödött a tünetek jelentkezése. A Wake Forest Egyetem kutatói szerint ennek a bőr hőmérsékletéhez lehet köze. A magasabb testhőmérsékletet az idegvégződésekre gyakorolt hatása miatt a viszketés fokozódásával hozták összefüggésbe. A bőr ezenkívül vizet is veszít éjszaka, ami szintén kiválthat száraz, viszkető érzést. A másik elmélet szerint a fájdalomhoz hasonlóan a viszketés érzékelésében részt vevő vegyületeknek is van napi ciklusuk.

23 óra: szülés indul

Ebben az időszakban indul meg leggyakrabban a szülés. Ennek egyik oka a változó hormonok, de egy másik elmélet szerint a test ebben az időszakban lazul el a legjobban. Egyes szakértők szerint azért alakult ki ez a jelenség, hogy a nők a sötétség leple alatt adhassanak életet gyermeküknek.

Hajnali 4 óra: asztma

Sok asztmás tapasztalja azt, hogy a nehézlégzés ekkor éri el tetőpontját. A Harvard Egyetem kutatói szerint ez a következő tényekkel magyarázható: éjszaka nagyobb mértékben ki vannak téve az allergéneknek, a légutak lehűlnek, fekvő helyzetben beszűkülnek.

Kapcsolódó cikkeink:

Migrén tünetei és kezelése gyerekeknél

Végre tudjuk, miért hajlamosabbak a nők a migrénre

5 érdekesség az ekcémáról

Éjszakai pánikroham

Forrás: Medipress