Baba

A kemény víz csecsemőkori ekcémát okozhat

Érdemes odafigyelni a víz ún. keménységére, mert a kemény víz hozzájárulhat a csecsemőkori ekcéma kialakulásához.
2016. Május 27.

A King’s College London friss kutatása azt vizsgálta, hogy a víz keménysége és a klór koncentráció károsítja-e a bőrt, illetve okozhat-e a csecsemők esetében ekcémát. Az ekcéma oka lehet a bőr gátfunkciójának sérülése és a száraz bőr: a csecsemőknél a legtöbb esetben ez az, ami ekcéma kialakulásához vezet, de a genetikai hajlam is hozzájárul a problémához.

Az Egyesült Királyságban a víz keménysége (azaz az oldott kalcium mennyisége) nagyobb délen, mint északon, és az ekcéma gyakorisága ugyanezt a mintázatot követi. (Magyarországon is sok helyütt “kemény” a víz). Korábban már brit, spanyol és japán kutatások is megállapították, hogy a víz keménysége ekcémát okozhat az iskolás gyerekek körében, de ez az első felmérés, ami a csecsemőkre gyakorolt hatást is vizsgálja.

Kiderült, hogy azok a csecsemők, akik a kemény vízzel ellátott háztartásban élnek, 87 százalékkal nagyobb eséllyel küzdenek ekcémával 3 hónapos korukban, függetlenül a víz klórtartamától. Ez az arány még nagyobb azoknak a kicsiknek az esetében, akik rendelkeztek az FLG génmutációval (amely a bőr gátfunkciójának gyengüléséért felelős), bár ez az eltérés nem volt statisztikailag jelentős.

A kutatás megpróbálta ugyan az egyéb tényezőket – pl. a fürdetés gyakoriságát és a szappan, illetve sampon használatot – is feltérképezni, ezek azonban a kutatási időszak alatt többször is változhattak. Ugyanígy arról sincs információ, hogy ezek a gyerekek jártak-e uszodában, ahol a klórtartalom lényegesen magasabb, mint otthon.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Az ekcéma kialakulása
  • Az ekcéma tünetei
  • Atópiás dermatitisz
  • Anya, viszket! – A gyermekkori ekcéma
  • Ha könnyen kiszárad a baba bőre
  • Forrás: Medipress